GK BH 1983/500
GK BH 1983/500
1983.12.01.
Nem felel meg a vállalkozói díjban való megállapodás követelményének, ha a felek a szerződésben a vállalkozói díjat csak költségbecslésre utalással, de annak a megjelölése nélkül határozták meg, hogy a becslést mire alapították, illetve a ténylegesen fizetendő vállalkozói díjat hogyan fogják kiszámítani. Ilyen esetben az elvégzett vállalkozói munka ellenértékét a ténylegesen eltöltött munkaórák alapulvételével kell megállapítani [Ptk. 226. § (3) bek., 361. § (1) bek.; 7/1978. (II. 1.) MT sz. r. 4. §].
Az elsőfokú bíróság vállalkozói díj iránt indított perben az alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 38 070 Ft-ot és évi 15%-os kamatát. Az ezt meghaladó keresetet a bíróság elutasította. Az ítéletet a bíróság – egyebek között – alábbiakkal indokolta.
A felek a falszigetelési munkákra kötött szerződésben csak előirányzati árat jelöltek meg, költségvetés később sem készült. A felek a vállalkozói díjban tehát nem állapodtak meg, de a felperes a munkát elvégezte. Az általa benyújtott számlát az alperes csak részben egyenlítette ki. A bíróság szakértői bizonyítást vett fel annak tisztázására, hogy a felperes az általa nyújtott szolgáltatásért milyen összegű ellenszolgáltatást számíthat fel.
A szakértő szerint – minthogy a munka szabad árformába tartozott – a felperes jogosult volt a bérköltséget a műszakilag indokolt munkaidő alapján elszámolni. Ez azonban a jelen esetben nyilvánvalóan nem lehet több, mint a dolgozók tényleges helyszínen tartózkodásának és munkavégzésének időtartama. Megilleti továbbá a felperest a számlával igazolt gépkölcsönzési díj és az ezután felszámítható építésvezetői általános költség. A szakértő a felperest még megillető vállalkozói díj összegét 38 070 Ft-ban állapította meg úgy, hogy ez magában foglalja még a dipóloknak az építőanyag-ipari árképzés szerint felszámítható ellenértékét is. Nem tartalmazza viszont ez az összeg a habarcskitöltés díját, mert ezt a munkát a szakértő megállapítása szerint a felperes nem végezte el.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A fellebbezés nem alapos.
A felek 1980. október havában – „költségbecslés” alapján – 650 000 Ft, kifejezetten csak előirányzottnak minősített vállalkozói díjjal állapodtak meg az épület „külső homlokzati részének töltéskompenzációs falszigetelési kivitelezési munkái”-ra. A megállapodás semmilyen adatot nem tartalmaz arra vonatkozólag, hogy a költségbecslést a felek mire alapították; nem határozták meg az elvégzendő munka mennyiségét, mértékegységét, a várható költségtényezőket, a végleges vállalkozói díjban való megállapodás (a költségvetés elkészítése stb.) menetét.
A felek tehát a vállalkozói díjban nem állapodtak meg. Erre annál is inkább szükség lett volna, mert a munka szabad árformába tartozott, így a Ptk. 226. §-a (3) bekezdésének szabálya sem érvényesülhetett. E szerint ugyanis, ha a felek az árban nem állapodtak meg, és a szolgáltatás tárgyára jogszabály rögzített vagy legmagasabb árat állapít meg, vagy egyéb árszabályozó rendelkezés alkalmazását írja elő, ez az irányadó.
A felperes az elvégzett munkákért 63 206 Ft anyagköltséget, 482 185 Ft díjat, 50 000 Ft szabadalmi díjat és 3960 Ft tervezői művezetést, összesen 599 351 Ft-ot számlázott az alperesnek. Az alperes ezzel szemben csak 41 025 Ft vállalkozói díj felszámításának jogosságát ismerte el. Ezt az összeget is csak az eljárás során fizette meg, viszont a felperes a keresetet a teljes számlaösszeg megfizetése iránt indította.
A szakértő – a bíróság iránymutatása alapján – kiegészítő véleményében a felperest szabad árformában reálisan megillető vállalkozói díjként összesen 79 095 Ft-ot mutatott ki, amely az időközi fizetéssel csökkentve további 38 070 Ft járandóságot jelentett a felperes részére. A bíróság ítéletét a szakértői véleményre alapozta.
A felperes az ítéletet azért sérelmezte, mert a szakértő a bérköltség megállapításánál a bíróság álláspontjának megfelelően végül is a dolgozók munkahelyi jelenlétéből kiszámított tényleges munkaidőt – és nem a műszakilag indokolt munkaidő-szükségletet – vette számításba. Igaz ugyan, hogy a felperes a műszakilag indokoltnál hamarabb végezte el a munkát, azonban „azzal nem büntethető, hogy a műszakilag indokolt munkaidőnél kevesebb időre járó munkabér ellenértékét kapja meg”. Ezért szerinte a munkabér vonatkozásában a szakértő eredeti véleményét kell figyelembe venni, így adódik javára a fellebbezésben megjelölt további díjösszeg.
A már említettek szerint a szerződés kellékhiányos volt, mert a felek nem állapodtak meg a vállalkozói díjban, és azt sem határozták meg hogy a „költségbecslés” alapján hogyan fogják a ténylegesen fizetendő vállalkozói díjat kiszámítani. Ebből pedig az következik, hogy a felperes – minthogy az eredeti helyzet nem állítható vissza – a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint tarthat igényt ellenszolgáltatásra.
A jelen esetben a felperes teljesítményértéke megállapítására csak az utókalkulációs módszer volt alkalmazható, ezért a szakértő helyesen csak a valóban teljesített munkaórákat vette figyelembe. A felperes által hivatkozott rendelkezés a költségek előirányzására vonatkozik, tehát a költségvetés készítésénél alkalmazandó. Ez esetben valóban nem eshet a kivitelező terhére, ha a munkát a műszakilag indokolt időszükségletnél rövidebb idő alatt végzi el. A jelen esetben azonban a felek az egységárakban nem állapodtak meg (költségvetés nem készült), s így nem is volt előirányozva a „műszakilag szükséges” munkaidő.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. V. 30 043/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás