BK BH 1983/7
BK BH 1983/7
1983.01.01.
Ha az öngyilkosságban közreműködés – rábírással valósul meg, és az elkövető beszámítási képességgel nem rendelkező olyan személyt vesz rá az öngyilkosság elkövetésére, aki azt végrehajtja (vagy megkísérli): a rábíró személy mint (közvetett) tettes valósítja meg az emberölést (kísérletét); – segítségnyújtással valósul meg, a fizikai vagy pszichikai segítséget nyújtó elkövető – az öngyilkosságot megvalósító (megkísérlő) személy beszámítási képességétől függetlenül – öngyilkosságban közreműködés bűntettét valósítja meg [Btk. 168. §, 166. § (1) bek., 20. §, 21. §, 24. § (1) bek.].
A megyei bíróság a fiatalkorú vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében és megrontás bűntettében, ezért halmazati büntetésül a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó 4 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre, valamint 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a vádlottra korábban kiszabott, 2 évi próbaidőre felfüggesztett 8 hónapi szabadságvesztés végrehajtását. Ugyanakkor a vádlottat az ellene lőszerrel visszaélés miatt emelt vád alól – mert a vádlott e bűncselekményt nem követte el – felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 17 éves vádlott egy évvel korábban ismerkedett meg barátjának húgával – a sértettel –, aki 13 éves volt. Kettőjük között kölcsönös vonzalom alakult ki, és közösültek is. Minthogy a sértett több alkalommal is felkereste a vádlottat, ezért az apja megrótta, sőt tettlegesen bántalmazta is, bár nem tudott arról, hogy lánya és a vádlott között milyen kapcsolat van. A sértett – aki egyébként cigányszármazású volt – elpanaszolta, hogy fél a szüleitől, s olyan kijelentést is tett, hogy öngyilkos lesz, a vonat elé veti magát.
A vádlott a sértettet az öngyilkossági szándékáról csak annyiban beszélte le, hogy arra kérte: ne kövesse el nyomban az öngyilkosságot, hanem majd együtt legyenek öngyilkosok, a vádlott által Csehszlovákiában vásárolt állatkábító-készülékkel. Ez a készülék nem lőfegyver, hanem ipari munkaeszköz. Nem sokkal ezután elutaztak a vádlott nővéréhez, itt búcsúlevelet írtak, majd a ház egy külön szobájában együtt töltötték az éjszakát. A vádlott és a sértett között ekkor tovább folyt a beszélgetés az öngyilkosságról. A vádlott elővette a korábban elrejtett állatkábító-készüléket és kipróbálta.
A reggeli órák előtt felébredtek. A vádlott a maga mellé helyezett állatkábító-készüléket felvette, azt azonban a sértett kérésére átadta. A sértett az állatkábító-készülékkel hanyattfekvő helyzetben a homloka közepébe lőtt, és nyomban eszméletét vesztette. Ezt követően a vádlott újra megtöltötte a készüléket, majd ugyanúgy a homloka középtáján fejbe lőtte magát. Mindketten eszméletlen állapotban voltak, amikor a vádlott rokonai rájuk találtak.
A sértett a szakszerű orvosi kezelés ellenére három hét múlva – anélkül, hogy az eszméletét visszanyerte volna – meghalt. Az orrgyök fölött 2 cm-re kb. 1 cm átmérőjű kerek sérülést szenvedett, a koponyacsont bezúzódott és a szilánkok bezúzták az agyállományt is. A sérüléssel kapcsolatban számos szövődmény alakult ki, így gennyes agyhártyagyulladás, az idegsejtek súlyos károsodása, tályogosan beolvadó gócos tüdőgyulladás, nagyfokú testi leromlás, amelyek együttesen okozták a sértett halálát.
A vádlott hasonló sérülést szenvedett: a homloka közepén 10 fillér nagyságú kerek, éles szélű csonthiány volt. A műtét során a koponyaüregben kisebb csontrészleteket találtak. A műtét után gennyes agyhártyagyulladás alakult ki, amely azonban az orvosi kezelés hatása alatt megszűnt. Végül is a vádlott gyógyultan hagyhatta el a kórházat.
Az elsőfokú bíróság a tényállást megalapozottan állapította meg, és ennek alapján okszerű következtetést vont le a vádlott bűnösségére. Tévedett azonban, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntetteként minősítette.
A Btk. az öngyilkosságot, illetőleg ennek megkísérlését nem tekinti bűncselekménynek. Minthogy azonban az öngyilkosságot a közfelfogás elítéli, és az az erkölcsi normákkal is ellentétes, ennek megelőzése érdekében a Btk. 168. §-a az ehhez kapcsolódó, járulékos jellegű magatartásokat – nevezetesen az erre való rábírást és az ehhez való segítségnyújtást – önálló (sui generis) bűncselekménynek nyilvánítja.
A cselekmény járulékos jellegéből következik, hogy a Btk. 168. §-a csak abban az esetben valósul meg, ha a cselekmény passzív alanya az öngyilkosságot legalább megkísérli, ehhez képest az öngyilkosságra rábírni törekvés, illetőleg az eredménytelen rábírás nem bűncselekmény.
a) Az öngyilkosságban közreműködés egyik elkövetési alakzata az öngyilkosságra rábírás. Rábíráson a Btk. 21. §-ának (1) bekezdése szerinti szándékos felbujtói magatartást kell érteni. Feltétele tehát, hogy a ráhatás váltsa ki az öngyilkosság elkövetésére irányuló szándékot, vagyis a rábíró nyilatkozat és az öngyilkos akaratelhatározása okozati összefüggésben álljon.
Öngyilkosságra rábírás megállapításának van helye abban az esetben is, ha a sértettben felmerült ugyan az öngyilkosság elkövetésének gondolata, de ezt a rábírást tartalmazó nyilatkozat érlelte szilárd akaratelhatározássá.
Az öngyilkosságban közreműködés passzív alanya bárki lehet, az öngyilkosságra rábírás szempontjából azonban jelentősége van a sértett beszámítási képességének. Ha ugyanis a felbujtó a beszámítási képességgel nem rendelkező gyermekkorút (Btk. 23. §) vagy olyan kóros elmeállapotban levő személyt bír rá az öngyilkosság elkövetésére, aki képtelen magatartása következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék [Btk. 24. § (1) bek.], nem öngyilkosságban közreműködés, hanem közvetett tettesként elkövetett emberölés megállapításának van helye. Ebben az esetben ugyanis a passzív alany maga hajtja végre a konkrét ölési magatartást, de ezt az elkövető pszichikai ráhatásának eredményeként teszi.
b) Az öngyilkosságban közreműködés másik elkövetési magatartása az öngyilkosság elkövetéséhez segítségnyújtás. Ez tartalmilag a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegédi bűnrészesség megvalósulását jelenti, vagyis ez az elkövetési magatartás ugyancsak szándékos megvalósítást tételez fel.
Az öngyilkossághoz való segítségnyújtás állhat akár fizikai, akár pszichikai jellegű közreműködésben. A fizikai segítségnyújtás – az öngyilkosság elkövetésénél való puszta jelenléten túlmenően – általában az eszközök rendelkezésre bocsátásával vagy a véghezvitelnél való közreműködéssel valósul meg, míg a pszichikai segítségnyújtás a passzív alanynak az öngyilkosság véghezvitelére vonatkozóan kialakult végleges szándéka erősítésében vagy tanácsadásban jut kifejezésre.
Az öngyilkossághoz való segítségnyújtás esetében közömbös a sértett életkora, illetőleg a beszámítási képessége. Ha tehát gyermekkorú vagy a Btk. 24. §-ának (1) bekezdése szerinti beszámítási képességgel nem rendelkező kóros elmeállapotú személy elhatározza az öngyilkosság véghezvitelét, és a közreműködő ennek végrehajtásában nyújt fizikai vagy pszichikai segítséget – a közvetett tettesség feltételei hiányában –, nem emberölésért, hanem a Btk. 168. §-a szerinti bűncselekményért vonható felelősségre.
Az adott esetben a gyermekkorú sértett véglegesen elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el. Ennek az akaratelhatározásnak a kialakításában a vádlottnak nem volt szerepe. A sértett akaratelhatározásának végleges és szilárd voltát mutatja az is, hogy korábban a vasútállomáson a vonat elé akarta vetni magát, és ebben a vádlott akadályozta meg, majd az öngyilkosságnak egyéb módon történő, közös véghezviteléhez hozzájárult.
Minthogy tehát a sértettnek az öngyilkosság véghezvitelére vonatkozó akaratelhatározása kialakításában a vádlottnak nem volt szerepe, hanem közreműködése a gyermekkorú akaratelhatározásának erősítésében és az öngyilkosság véghezviteléhez szükséges eszköz rendelkezésre bocsátásban – vagyis tartalmilag fizikai és pszichikai segítségnyújtásban – állott, tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntetteként értékelte.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a cselekmény jogi minősítésére vonatkozóan részben megváltoztatta, és a vádlott cselekményét a Btk. 168. §-a szerinti öngyilkosságban közreműködés bűntettének minősítette.
Az elsőfokú bíróság egyébként a vádlott által elkövetett másik bűncselekményt törvényesen minősítette a Btk. 201. §-ának (1) bekezdése szerinti megrontás bűntettének.
A vádlott cselekményét részbeni téves jogi értékelése eltúlzott mértékű szabadságvesztés kiszabását eredményezte.
A büntetés kiszabásával összefüggő fellebbezések elbírálása során a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó alanyi jellegű bűnösségi körülményeket helyesen állapította meg. A minősítés megváltoztatása miatt a cselekmények tárgyi súlyához igazodó új büntetést kellett megállapítani.
Ennek során – mérlegelve e bűncselekményeknek a társadalomra veszélyességét, a bűnösségi körülmények között pedig nagy nyomatékkal azt figyelembe véve, hogy a vádlott maga is öngyilkosságot kísérelt meg – a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy a büntetési cél eléréséhez 2 évi szabadságvesztés és ugyanilyen tartamú közügyektől eltiltás szükséges, egyszersmind elegendő. (Legf. Bír. Bf. II. 772/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás