GK BH 1983/89
GK BH 1983/89
1983.02.01.
A bíróság erre irányuló kérelem nélkül is kizárja a perből a beavatkozót, ha megállapítja, hogy annak nem fűződik jogi érdeke a per kimeneteléhez [Pp. 56. § (1) bek.].
Az I. r. alperes gesztorátusa mellett működő növényvédelmi gazdasági társaság tulajdonát képező helikopterrel, amelyhez a II. r. alperes biztosította a szakszemélyzetet, a III. r. alperes vegyszerezést végzett a felperes kukoricásával határos repceföldjén. A kiszórt mérgező hatású vegyszer jelentős kárt okozott a felperes növényi kultúrájában.
A felperes 686 000 Ft kárának a megtérítése iránt eredetileg a beavatkozó, majd az I. és a II. r. alperes ellen, az I. r. alperes pedig a III. r. alperes ellen keresetet terjesztett elő. A peres felek a kereset jogalapját a Ptk. 345. §-ára, valamint az I. r. és a II. r. alperes, továbbá a II. r. és a III. r. alperes között a légi jármű alkalmazásával végzett növényvédelmi munkák során keletkezett kár átvállalása tárgyában létrejött megállapodásra alapították.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes arra hivatkozott, hogy vele szemben a felperes tévesen terjesztette elő a keresetet. A perbeli munkálatokban nem vett részt. Kérte a perből való elbocsátását, ugyanakkor bejelentette, hogy a perben beavatkozóként részt kíván venni. Az elsőfokú bíróság a nevezettnek a perből való elbocsátása után a beavatkozást megengedte.
Az elsőfokú bíróság a II. r. és a III. r. alperest egyenként 199 500 Ft megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen a felperes, a II. r. és a III. r. alperes fellebbezett.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú eljárásban megállapította, hogy az elsőfokú bíróság indokolatlanul engedélyezte az eredetileg alperesként megjelölt növényvédelmi közös vállalat perbe való beavatkozását. A Pp. 54. §-ának (1) bekezdése értelmében, akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a más személyek között folyamatban levő per miként dőljön el, a perbe az azonos érdekű fél pernyertességének előmozdítása végett beavatkozhat. A jelen per adatai szerint azonban a beavatkozásnak nem voltak meg a feltételei, emellett a beavatkozó a fellebbezési tárgyaláson a hozzá intézett kérdésre maga is úgy nyilatkozott, hogy a per mikénti eldőléséhez nemm fűződik jogi érdeke. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a beavatkozót a Pp. 56. §-ának (2) bekezdése értelmében a perből kizárta. (Legf. Bír. Gf. II. 30 271/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
