MK BH 1983/96
MK BH 1983/96
1983.02.01.
I. A termelőszövetkezet a megbetegedésből származó kárát köteles a tagjának megtéríteni, ha a betegség bekövetkeztében vétkesség terheli [1967. évi III. tv. 89. § (1) bek.; MK 30. sz.]
II. A rokkantsági nyugdíjas állományba helyezett és az egészségének megsértése miatt kártérítésre jogosult dolgozónak (termelőszövetkezeti tagnak) az elévülés szempontjából önálló igénye keletkezik, ha az állapotában bekövetkezett javulás miatt a nyugdíját megszüntették ugyan, újbóli munkába állása után azonban a sérelemből eredően a keresete csökkent. Úgyszintén önálló, új igénye keletkezik akkor is, amikor állapotának a sérelemből eredő rosszabbodása miatt újból rokkantsági nyugdíjas állományba helyezik [1967. évi III. tv. 89. § (1) bek.; MK 93. sz.].
A felperes 1960-tól volt tagja az alperes jogelődjének, majd az alperes termelőszövetkezetnek. 1970 őszén a baromfifeldolgozó üzembe osztották be csoportvezetőnek, ott dolgozott az 1974. év végéig, majd 1975. november 27-ével rokkantsági nyugdíjas állományba került. 1980. január havában állapotának javulását állapították meg, munkaképesség-csökkenését csak 40%-ra véleményezték. 1980. március 1-jén az alperesnél újból felvette a munkát, ekkor egészségi állapotára tekintettel portás munkakörbe osztották be. 1980. november 24-én azonban ismét rokkantsági nyugdíjas állományba helyezték. Munkaképesség-csökkenését, majd rokkantságát hörgi asztma okozta és tartja fenn.
A felperes újbóli munkába állása után az alperestől kérte a munkabérkiesésének megtérítését, majd miután a szövetkezeti döntőbizottság a kérelmét elutasította, keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A bíróságtól az újbóli nyugdíjba helyezésétől kezdődően fennálló keresetveszteségének megtérítését is kérte. Igényét arra alapította, hogy légúti megbetegedését az alperes baromfifeldolgozó üzemében fennálló munkahelyi körülmények (szálló por és toll) okozták.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 37 101 forint egy összegbeni kártérítés és 1982. május 1-jétől havi 1136 forint járadék fizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság az ítéletének indokaiban a munkavédelmi szakértő szakvéleménye alapján megállapította, hogy az alperes baromfifeldolgozó üzemében a telített gőz a levegő nedvességtartamát 100%-ig megnövelte, a porképződés a megengedett mértéket meghaladta, a pihés, tollas, nedves, ködképződéses levegő elszívása nem felelt meg az egészségügyi követelménynek és előírásoknak. A munkahelyi ártalom létrejöttében tehát az alperest óvórendszabály-szegés terheli, és minthogy az alperes nem tudta bizonyítani a felperes megbetegedése és a munkahelyi ártalom közötti okozati összefüggés kizártságát, az 1967. évi III. törvény 89. §-ának (1) bekezdése alapján az általa jogellenesen és vétkesen okozott kárt teljes egészében köteles megtéríteni. A felperes keresetveszteségét az 1980. március 1-jétől 1981. április 30-ig terjedő időben 37 101 forintban, 1981. május 1-jétől kezdődően pedig havi 1136 forintban állapította meg, ennek megfelelően marasztalta az alperest.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A megyei bíróság ítéletének indokai szerint a felperes az üzemi eredetű egészségromlásnak tekinthető megbetegedése miatt 1975. november 27-től volt rokkantsági nyugdíjas. Így járadékigénye az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése alapján 1978. november 27-én elévült. A felperes a perben érvényesített igényét 1980. március 17-én, tehát az elévülési időn túl terjesztette elő. Az igény elévülését nem befolyásolja az a körülmény, hogy a felperes 1980. március 1-jétől november 23-ig – tehát az igény elévülése után – állapotjavulása miatt portásként dolgozott.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának a perben adott felülvéleménye szerint a felperes hörgi asztmában és ennek következtében tüdőhegesedésben szenved. A tüdőasztma kiváltó oka a legtöbb esetben nem állapítható meg, a munkahelyi körülmények és a betegség kialakulása között az oki összefüggés nem bizonyítható. A por és baromfitoll tartós belégzése azonban nagy valószínűséggel állapotrosszabbító hatással lehetett.
Mivel a felperesnél hörgi asztmát 1974-ben állapítottak meg először az orvosok – tehát akkor, amikor már negyedik éve dolgozott az alperes baromfifeldolgozó üzemében –, az ETT felülvéleményére is figyelemmel az állapítható meg, hogy ez a betegsége, ha esetleg már korábban is fennállott (amire nézve nincs adat a perben), munkaképesség-csökkenést és rokkantságot csak a por és baromfitoll tartós belégzése – tehát az alperesnél elszenvedett foglalkozási ártalom – következtében okozott.
A foglalkozási ártalom bekövetkeztében pedig az alperest vétkesség terheli, mert nem tartotta meg az egészségvédő óvórendszabályok rendelkezéseit, nem gondoskodott a párás, szennyezett levegő hatásos elszívásáról.
A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a vétkes magatartásával (mulasztásával) okozott kárért az alperest az 1967. évi III. törvény 89. §-ának (1) bekezdése értelmében kártérítési felelősség terheli.
Mivel a hörgi asztma azt megelőzően, hogy a baromfifeldolgozó üzembe került, a felperesnek nem okozott keresetveszteséggel járó munkaképtelenséget, illetve az sem állapítható meg, hogy e betegsége már korábban, a baromfifeldolgozó üzembe áthelyezése előtt fennállott, a munkaügyi bíróság az MK 30. számú állásfoglalás alapján azt is helytállóan állapította meg, hogy az alperes a teljes kárért felel.
A megyei bíróság tévesen állapította meg a felperes által érvényesített igények elévülését.
A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 93. számú állásfoglalása szerint az üzemi balesetre (foglalkozási megbetegedésre, egyéb üzemi eredetű egészségromlásra) alapított járadékigény elévülését illetően különböztetni kell a keresetveszteségben mutatkozó károsodás egymástól viszonylag elkülönülő fő szakaszai között. Ennek megfelelően önálló igénynek kell tekinteni a járadék összegének meghatározása szempontjából irányadó átlagkereset és táppénz, az átlagkereset és a baleset folytán csökkent kereset, valamint az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítése iránt folyamatosan fennálló igényt.
Az állásfoglalás indokolása kifejti: előfordul, hogy a sérelemből – az említett fő szakaszokon belül vagy azoktól függetlenül – több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő járadékigény származik. Ezzel kapcsolatban az állásfoglalás indokolása példálózva megemlíti, hogy az üzemi balesetet, foglakozási megbetegedést szenvedett dolgozó munkaképességét visszanyerve eredeti munkakörében munkába áll, utóbb azonban ugyanabból a balesetből, foglalkozási megbetegedésből eredően ismét táppénzes állományba kerül. Ezeknek a járadékigényeknek az elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától külön-külön kell számítani. Az ilyen módon elkülönülő igények valamelyikének az elévülése – ehhez képest – nem érinti a később keletkező követelés elévülését.
Az adott esetben a felperes először 1975. november 27-én került rokkantsági nyugdíjas állományba. Az erre alapítható igénye 1980. március 17-én – amikor a foglalkozási ártalomból származó igényét érvényesítette – már valóban elévült, ezt az igényét azonban a felperes nem is érvényesítette a perben. 1980. március 1-jén a felperes újból felvette a munkát az alperesnél, mert az egészségi állapotában javulást állapítottak meg, azonban nem az eredeti, hanem csupán az egészségi állapotára veszélytelen, de kisebb keresetet biztosító munkakörben. Az ilyen módon keletkezett keresetveszteségének megtérítése iránti igény új, az elévülés szempontjából önálló igény, amely nem évült el. Úgyszintén új igénye keletkezett a felperesnek akkor is, amikor az átmenetinek bizonyult javulás után az állapotában rosszabbodás következett be, és ismét rokkantsági nyugdíjas állományba helyezték. Az előzőekből következően ez az igénye sem évült el, a megyei bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves és törvénysértő. (M. törv. I. 10 275/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás