BK BH 1984/138
BK BH 1984/138
1984.04.01.
Ittas járművezetés megállapítása esetén is vizsgálni kell, hogy a bekövetkezett sérüléssel járó baleset tekintetében is megállapítható-e a büntetőjogi felelősség [Btk. 188. § (1) bek., (2) bek. c) pont, KRESZ 26. § (4) bek. 34. § (1) bek. d) pont, 35. § (1) bek.].
A járásbíróság a terheltet halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt 1 évi – a végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett, a végrehajtás utólagos elrendelése esetén börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre, 5000 forint pénzmellékbüntetésre és 2 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Az irányadó ítéleti tényállás szerint a terhelt kb. 8 év óta hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkezik, és ez idő óta balesetmentesen közlekedett.
A terhelt a vádbeli napon közepes fokban (1,85 ezrelék) alkoholos befolyásoltság állapotában 21 óra 40 perc körüli időben, a város belterületén a 7 méter széles úttesten mintegy 55 km/óra sebességgel és tompított fényszórókat használva vezette személygépkocsiját. Az esti sötétségben a közvilágítás üzemelt, közben szemerkélő eső esett.
A terhelt haladási irányát tekintve az úttest jobb oldalán földes, míg a bal oldalon szilárd burkolatú gyalogjáró volt.
Az említett időpontban N. T. és V. I. sértettek összeölelkezve, a jobb oldali járdán a terhelttel azonos irányban haladtak, majd a járdáról az úttestre kimentek, s annak jobb oldalán tovább haladtak előre.
Az enyhe fokú (0,99 ezrelék) alkoholos befolyásoltság állapotában levő V. I. az útpadkán, míg a közepes fokban (2,47 ezrelék) alkoholosan befolyásolt N. T. a szilárd burkolatú út jobb szélén haladt. Az úttesten haladó két sértett 30-35 méter távolságból kifogástalanul volt észlelhető.
Az ittas sértettek a nekik bal oldalra nyíló utcába szándékoztak menni, ezért figyelmetlenül, a biztonságos áthaladásról való minden meggyőződés nélkül, váratlanul balra átlós irányban megkezdték az úttesten áthaladásukat.
A terhelt az ittassága és figyelmetlensége miatt a sértetteket csupán 1-2 méter távolságból észlelte és őket fékezés nélkül, az úttest jobb oldali szélétől 1,2 méter távolságban elütötte.
A baleset során elszenvedett sérülések következtében N. T. sértett életét vesztette, míg V. I. sértett mindkét lábszárának törését szenvedte el. Csontvelőgyulladás szövődmény miatt nála maradandó testi fogyatékosság kialakulása várható.
A másodfokon eljárt megyei bíróság az elsőfokú bírósági határozatot csupán a büntetések tekintetében változtatta meg.
Az első és másodfokú ítéletek ellen a tényállás felderítetlenségben és hiányos voltában megnyilvánuló megalapozatlanságuk miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A megtámadott határozatokban foglalt ítéleti tényállás megalapozottan tartalmazza azt a történeti eseményt, hogy a terhelt közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában vezette a személygépkocsiját a közúti forgalomban. Ebből a megállapításból okszerűen következik, hogy a terhelt az ittas járművezetés vétségét elkövette. E cselekményben a bűnösségét is elismerte.
A terhelt azonban a büntetőeljárás első mozzanataitól kezdve azzal védekezett, hogy a két sértett váratlanul, féktávolságon belül, számára már elháríthatatlanul lépett a jármű elé.
Védekezése szerint a gyalogosok mellett biztonságosan el is tudott volna haladni a gépkocsijával, minthogy az általa igénybe vett forgalmi sáv közepe táján haladt.
A terhelt védekezését az utasa, H. J., továbbá V. I. sértett vallomása és a szakértői vélemények is igazolni látszanak. A terhelt utasa szerint a sértettek előzőleg nem voltak észlelhetők és oly hirtelen léptek a kocsi elé, hogy még meg is jegyezte; „ Öngyilkosok akartak lenni?!” V. I. maga is elismerte, hogy körültekintés nélkül vágtak át átlósan társával az úttesten.
A műszaki szakértő véleménye szerint a gyalogosok hirtelen irányváltoztatása folytán a terheltnek kb. 1 másodperc ideje volt a cselekvésre, tehát ha a terhelt a relatíve helyes haladási sebességet választja [38-43 km/óra], a baleset akkor sem lett volna elkerülhető.
A terhelt védekezésével és az azt igazolni látszó adatokkal szemben az eljárt bíróságok azért látták a halálos baleset miatt a terhelt bűnösségét megállapíthatónak, mert kellő távolságból észlelnie kellett volna az út szélén bizonytalanul haladó sértetteket, és ezért a KRESZ 26. §-ának (4) bekezdésében írt rendelkezésre figyelemmel mögöttük meg kellett volna a járművét állítania, illetve a 35. §-ának (1) bekezdése alapján a 34. §-a (1) bekezdésének d) pontjára figyelemmel kikerülésük esetén megfelelő oldaltávolságot kellett volna tartania. Minthogy ezt ittasságával összefüggésben elmulasztotta, és relatíve megengedett sebességet is túllépte, okozójává vált a halálos kimenetelű balesetnek.
A KRESZ hivatkozott 26. §-ának (4) bekezdése szerint a gépjármű vezetőjének úgy kell a haladási sebességet megválasztania, hogy az lehetővé tegye a belátható távolságon belül minden olyan akadály előtti megállást, amelyre az adott körülmények között számítani kell. A bíróság nem adott választ arra a kérdésre, hogy amennyiben a balesetre a sértettek váratlanul irányváltoztatásával kapcsolatban került sor, úgy arra miért kellett volna a terheltnek előre számítania. Megalapozatlan az a megállapítás is, hogy a sértettek bizonytalanul közlekedtek.
Felderítetlen az a körülmény is, hogy az elhunyt sértett és a terhelt gépkocsijának haladási helyzetéhez képest szükség volt-e egyáltalán a gyalogosok kikerülésére és ezért kérdéses, hogy a kikerülés szabályainak megsértése felvethető-e.
Az ítéleti tényállás nem ad választ ezekre az ügy megítélése szempontjából lényeges kérdésre, mert éppen azt nem tartalmazza, hogy miként következett be a baleset. Arról szól csupán, hogy a sértettek figyelmetlenül, átlós irányban akartak átkelni az úttesten, és a terhelt ezt későn észlelve nem tudta az elütközést elkerülni. Hiányos tehát a tényállás abban a tekintetben, hogy a sértett a terhelt gépkocsijától milyen távolságban és milyen haladási sebességgel kezdték meg az áthaladást.
E kérdés eldöntéséhez szükséges adatok rendelkezésre állottak, de a bíróság elmulasztotta ezek megfelelő egybevételével annak tisztázását és értékelését.
Mindkét bíróság tényként állapította meg azt is, hogy a sértettek elütése az út jobb szélétől 1,2 méter távolságban az úttesten történt. E tény megállapítása is aggályosnak látszik, mert két személy elütése helyének ilyen pontossággal és azonossággal való megállapítására semmilyen objektív értékű adat nem állott a bíróság rendelkezésére, és a bíróság nem is adta indokát annak, hogy ezt a megállapítást mire alapozta.
A helyszínen készült rendőri jelentés szerint az elütés helye az úttest jobb szélétől 1,9 méter távolságban, a terhelt szerint 1-1,5 méter távolságban volt.
A fényképfelvételekből és a műszaki szakértő véleményéből kitűnően a gépkocsi a forgalmi sáv közepe táján haladt, és a bal első részén keletkeztek az ütközés okozta roncsolódások, ami ugyancsak arra enged következtetést, hogy a gyalogosok elütése a megállapítottnál nagyobb távolságban történt az út jobb szélétől.
Az ügyben eljárt bíróságok a halálos baleset bekövetkezését a terhelt ittasságára vezették vissza, de nem derítették fel, hogy az egy személy halálát és egy másik személy súlyos sérülését eredményező baleset bekövetkezése valóban kapcsolatban állott-e a terhelt ittas járművezetésével vagy a sértett magatartásával, illetve hogy a terhelt a balesetet alkoholos befolyásoltság hatása nélkül sem tudta volna-e elhárítani.
Az ügyben eljáró bíróságok csupán a kellően felderített tények ismeretében megalapozott tényállást megállapítva kerülnek abba a helyzetbe, hogy a terhelt bűnösségének köre és törvényes büntetés kiszabása kérdésében törvényes álláspontot foglaljanak el.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a törvényességi óvás megtámadott határozatok megalapozatlanok. Ezért azokat hatályon kívül helyezte, és az iratokat új eljárás lefolytatására az elsőfokú bíróságnak vissza küldötte. (B. törv. IV. 598/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás