• Tartalom

BK BH 1984/141

BK BH 1984/141

1984.04.01.
A szolgálati helytől való önkényes távollét tartama alatt a további katonai szolgálat kifejezett megtagadása; egységesen szolgálat megtagadása bűntettének minősül [Btk. 345. § (1) bek., 347. §].
A katonai bíróság jogerős határozatával a honvéd terheltet szolgálat megtagadásának bűntette és önkényes eltávozás vétsége miatt – mint visszaesőt – 1 évi és 5 hónapi börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 évre a közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt két hétig szabadságon tartózkodott a lakásán, de annak leteltével nem vonult be az alakulatához, elhatározta ugyanis, hogy egy-két napig a fővárosban szórakozik. Ennek megfelelően 3 napig Budapesten csavargott és ismerőseivel italozott, majd arra az elhatározásra jutott, hogy nem teljesíti tovább a katonai szolgálatát. Még ezen a napon jelentkezett a katonai ügyészségen, ahol határozottan kijelentette, hogy megtagadja a katonai szolgálat további teljesítését.
Az ítélet ellen a cselekmény jogi minősítése miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A Btk. 347. §-a szolgálat megtagadásának bűntettét a XX. fejezet I. címében foglalt szolgálati bűncselekményként szabályozza, és ún. „kibúvásos” cselekménynek tekinti. Az adott esetben a terhelt az engedélyezett szabadságának a lejárta után 24 órát meghaladó tartamban önkényesen távolmaradt az alakulatától, és ez idő alatt jutott arra az elhatározásra, hogy megtagadja a további katonai szolgálat teljesítését.
A Btk. 345. §-ának (1) bekezdésébe ütköző önkényes eltávozás, valamint a Btk. 347. §-a szerinti szolgálat megtagadásának a társadalomra veszélyességét egyaránt az adja, hogy az elkövető vét a katonai szolgálati kötelezettség ellen, azaz időlegesen, illetve véglegesen kivonja magát a katonai szolgálat alól.
Az adott esetben a terhelt magatartása először ideiglenes kibúvásra irányult, és eközben alakult ki benne a végleges kivonási szándék, amit a katonai ügyészségen kifejezésre juttatott. Ez alatt a terhelt megszakítás nélkül volt jogtalanul távol az alakulatától. A tekintetben pedig következetes az ítélkezési gyakorlat: ha az elkövető az önkényes eltávozás alatt jut később arra az elhatározásra, hogy véglegesen kivonja magát a további katonai szolgálat teljesítése alól, magatartását egységesen csak az utóbbi – a végleges kivonási szándékot is magában foglaló – bűncselekménynek kell tekinteni. Ezt a szemléletet tükrözik a BJD-ben 4816. és 5260. szám alatt közzétett határozatok is.
Minthogy az adott esetben a terhelt kifejezetten megtagadta a további katonai szolgálat teljesítését, a Legfelsőbb Bíróság a cselekményt egységesen a Btk. 347. §-a szerinti szolgálat megtagadása bűntetteként minősítette. (Kat. törv. II. 507/1983. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére