PK BH 1984/143
PK BH 1984/143
1984.04.01.
I. A másik fél felróható magatartására az is hivatkozhat, aki maga sem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható [Ptk. 4. § (4) bek.].
II. Kölcsönös kártérítési igények elbírálása szerződésen kívül vétkes károkozás esetén [Ptk. 339. § (1) bek.].
A felperes fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperessel szemben 14 000 Ft és kamatai erejéig. Előadta, hogy az alperes őt bántalmazta, ennek következtében 1978. február 10-ig kórházi kezelés alatt állott, ezt követően pedig március 12-ig keresőképtelen volt. Az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban az alperes azzal védekezett, hogy a tettlegességnek a felperes volt a kezdeményezője. Előadta, hogy a verekedés során ő maga is megsérült, és 5000 forint keresetvesztesége volt. Ezen összeg erejéig viszontkeresetet emelt a felperes ellen.
A járásbíróság az alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek 1700 forintot, ennek 1979. március 6-tól járó évi 5%-os kamatát és 300 forint részperköltséget megfizessen. Ezt meghaladóan a felperes keresetét, az alperes viszontkeresetét pedig teljes egészében elutasította.
Ezt az ítéletet a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A végzés indoklásában a másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást nem kellően derítette fel. Tisztázni kell a tettlegesség körülményeit, meg kell állapítani a kármegosztás arányát, tisztázni kell mindkét fél kárának összegét, és a megállapítandó kártérítési arányra figyelemmel kell dönteni.
Az új eljárás során a járásbíróság meghallgatta személyesen a peres feleket, tanúbizonyítást folytatott le, majd a keresetet és a viszontkeresetet is elutasította. Az ítélet indoklása szerint a bizonyítási eljárás nem adott kellő és megnyugtató bizonyítékot arra, hogy a perbeli veszekedésnek ki volt a kezdeményezője. Mindkét fél hibás volt a bekövetkezett verekedésért, ezért a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy saját felróható magatartásukra figyelemmel előny szerzésére egymással szemben nem jogosultak [Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése].
A járásbíróság ítélete fellebbezés hiányában jogerős lett.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése kimondja, a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget.
Téves a járásbíróságnak az az álláspontja, hogy miután a károkozás mindkét fél felróható magatartására visszavezethető, a Ptk. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazására kerülhet sor, illetőleg, hogy a felek kölcsönösen nem igényelhetik egymástól a felmerült kárukat vagy annak egy részét.
A Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, az a másik fél felróható magatartására hivatkozhat. A károsult tehát a károkozóval szemben akkor is jogosult kártérítési igény érvényesítésére, ha ő maga sem úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. A károsult önhibáját, közreható magatartását a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint kell értékelni, és e közreható magatartás kármegosztást eredményez.
A per eddigi adatai szerint a felek között kölcsönös tettlegesség volt, és mindkét fél a másik jogellenes magatartására hivatkozott. Kölcsönös felróható magatartás esetén, amikor egyik fél sem úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, a bíróságnak azt kell tisztáznia, hogy melyik fél mennyiben hatott közre a kár bekövetkeztében, és ehhez képest milyen mértékű kármegosztásnak van helye. Saját kárának azt a részét ugyanis, amely nem az önhiba következménye, mindegyik fél követelheti a másiktól. Amennyiben tehát egyik károsultnál sem teljes, kizárólagos önhibáról van szó, és a bíróság a károkozó magatartások felróhatóságának arányát nem tudja meghatározni, ebből arra lehet következtetni, hogy felróhatóságuk azonos mértékű, és ennek megfelelően a kárt egyenlő mértékben kötelesek viselni.
Az egyenlő kárviselés aránya viszont azt jelenti, hogy tisztázni kell, milyen összegű kára merült fel a felperesnek, mi volt az alperes által elszenvedett kár. A kárviselés egyenlő aránya ugyanis nem azt jelenti, hogy mindegyik fél viseli a saját kárát, hanem azt, hogy összesen felmerült kárnak az 1/2 része terheli a felperest, 1/2 része pedig az alperest. Ennek során az, akinek saját kára meghaladja az együttes kár felét, igényelheti a különbözetet a másik féltől.
Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése]. (P. törv. III. 20 240/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás