GK BH 1984/158
GK BH 1984/158
1984.04.01.
Vasúti magánkocsi megsérüléséért való felelősség elbírálásánál – ún. beállítási szerződés eltérő kikötése hiányában – a polgári jog általános kártérítési szabályait kell alkalmazni [Ptk. 318. §, 339. §, 355. §, 205. § (1) bek., 216. § (1) bek.; 3/1960. (V. 13.) KPM sz, rendelettel közzétett Vasúti Árufuvarozási Szabályzat (VÁSZ) 11. cikk 1. § 1. pont, 55. cikk 2. §, V. sz. melléklet 1. cikk 1. §, 2. § és 3. §-a, 5. cikk 1. §-a, 14. cikk 1. §, 2. §, 5. § és 6. §-a, 16. cikk 1. §, 2. §-a].
A felperes által használt magánkocsi V. állomáson 1980. február 11-én kíméletlen tolatás következtében megsérült. A vasúti fuvarozó alperes a vagont saját műhelyében kijavította, és azt üzemképes állapotban 1980. június 12-én bocsátotta a felperes rendelkezésére. Az 1980. február 11-től 1980. június 12-ig terjedő időre a felperesnek 49 248 Ft bérleti díjat kellett kifizetnie, a keresetében szerződésen kívül okozott kártérítés címén ennek és kamatainak megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a védekezésében előadta, hogy a kártérítési igény elbírálásánál a fuvarozói jogszabályok rendelkezései az irányadók. A VÁSZ 11. cikke 1. §-ának 1. pontja alapján a magánkocsi fuvarozásának különleges feltételeit a díjszabás állapítja meg, a különleges feltételeket pedig a II. Kiegészítő Határozmány (KH) szerint az V. sz. melléklet tartalmazza. E melléklet 14. cikke foglalkozik a vasút felelősségével, és az 5. §-a kimondja, hogy a „kártérítési jogosultság tekintetében a feladó vagy az átvevő jogi helyzetét a kocsi beállítója foglalja el. Felszólamlást csak a beállító vasúthoz lehet intézni, és keresetet is csak az ellen a vasút ellen lehet érvényesíteni, amely e tekintetben a felelős vasút jogi helyzetében van”. Álláspontja szerint a kocsi beállítója a külföldi cég, és a besorolás is ennek a hazai vasútjához történt. A kárfelelősség mértékére vonatkozóan annak vizsgálatát kérte, hogy a felperes magatartása nem hatott-e közre a javítás elhúzódásában.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. megállapította, hogy a külföldről bérelt vagon belföldi fuvarozás során nem sérült meg, így a kártérítési igény elbírálásánál nemzetközi fuvarozási egyezmények előírásai nem alkalmazhatók. Minthogy a VÁSZ nem rendelkezik a szerződésen kívül okozott kárról, a Ptk. általános szabályai az irányadók. A nem vitás tényállás szerint a perbeli vagon 1980. február 11-én kíméletlen tolatás következtében megsérült, és ezért 1980. június 12-ig, tehát 122 napra kiesett a forgalomból. Az alperes nem tudta bizonyítani azt, hogy a javítás elhúzódásában a felperes közrehatott volna, így a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó 339. §-a szerint köteles a felmerült kárt megfizetni.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a vasút felelősségét a Ptk. 339. §-a alapján állapította meg.
A fellebbezés nem alapos.
A felperes kártérítési igénye magánkocsi belföldi fuvarozásával kapcsolatos, a magánkocsik belföldi fuvarozásának feltételeit pedig a VÁSZ 11. cikkének 1. §-a szerint az MVÁ I. rész V. melléklete tartalmazza. A melléklet rendelkezései közül a perbeli jogvita szempontjából az alábbi szabályoknak van elsősorban jelentőségük. A melléklet 1. cikkének
1. §-a: a vasúton kívül álló jogi személy (állami intézmény vagy vállalat) tulajdonában vagy bérleményében levő vasúti kocsit a megkülönböztető P. jelzés alapján „P. jelű kocsinak” nevezik. Ezek az ún. magánkocsik.
2. § második bekezdése: az a jogi személy, amelynek nevére a vasút a P. jelű kocsit a besorolási szerződés alapján saját kocsitelepébe beállítja, a P. jelű kocsi „beállítója” (a kocsi tulajdonosa).
3. §: az a vasút, amelyik a P. jelű kocsit bérbe adja, illetőleg azt saját kocsitelepébe beállítja, a „bérbeadó”, illetőleg „beállító vasút”.
A kocsinak vagy alkatrészeinek elvesztéséért vagy megsérüléséért fennálló felelősségről a melléklet 14. cikke rendelkezik.
Ennek 1. §-a alapján a vasút felelős a telepébe besorolt P. jelű kocsinak vagy alkatrészeinek a felvételtől a kiszolgáltatásig terjedő időben bekövetkezett elveszéséért vagy sérüléséért, hacsak be nem bizonyítja, hogy a kár nem az ő hibájából származott.
A 2. § szerint a kocsi elvesztése esetében a kártérítés a kocsi értékéhez igazodik. Az értéket a kocsibesorolási szerződés szabja meg. Sérülés esetében a kártérítést a szerződésben foglaltak szerint kell kiszámítani.
Az 5. § akként rendelkezik, hogy a kártérítési jogosultság tekintetében a feladó vagy az átvevő jogi helyzetét a kocsi beállítója foglalja el. Felszólamlást csak a beállító vasúthoz lehet intézni, és keresetet is csak az ellen a vasút ellen lehet érvényesíteni, amely e tekintetben a felelős vasút jogi helyzetét foglalja el.
A 6. § szerint a bérelt kocsi sérüléseinek és hiányainak helyreállítása tekintetében a kocsibeállítási szerződés előírásai az irányadók.
A melléklet 16. cikkének 1. §-a kimondja, hogy az V. melléklet rendelkezései a Magyar Államvasutak és más hazai vasutak kocsitelepébe beállított, illetőleg ezektől a vasutaktól bérelt üres és rakott P. jelű kocsik belföldi forgalomban történő fuvarozására érvényesek. A 2. § alapján azonban, ha az előző cikkekben más rendelkezés nincs, az üres és rakott P. jelű kocsik fuvarozására is a Szabályzat rendelkezései érvényesek.
A Legfelsőbb Bíróság tárgyalást tartott, amelyre a Pp. 379. §-ának (1) bekezdése alapján a szállítmányozót is megidézte. A tárgyaláson a szállítmányozó és a felek egyezően adták elő, hogy a magánkocsikat a felperes igénybejelentése alapján a szállítmányozó bérli különböző nyugat európai vállalatoktól, amelyekkel természetesen bérleti szerződéseket köt. A vagonok Magyarországra érkezését követően azokat átadja a felperesnek, a felperes a vagonokat használatba veszi, az alperes pedig kocsitelepébe befogadja. Írásban megkötött szerződés csak a szállítmányozó és a külföldi tulajdonos közt áll fenn, amelynek feltételeit azonban a felperes is pontosan ismeri, a használatánál ahhoz igazodik, a bérleti díjat pedig a szállítmányozónak utalja át. A felperes és az alperes közt nincs semmiféle írásos szerződés, a magánkocsikban való fuvarozás ennek ellenére általában rendben bonyolódik. A per anyaga alapján nem volt kimutatható a felek, illetve a szállítmányozó részéről különösebb törekvés a kérdés szerződéses rendezését illetően, a tényleges állapotot mindhárom gazdálkodó szerv tudomásul vette.
A vázolt helyzetet összevetve a magánkocsik fuvarozási feltételeit tartalmazó melléklet speciális rendelkezéseivel, elsősorban az állapítható meg, hogy a felek között a kocsibesorolási szerződés ráutaló magatartással ugyan, de létrejött [Ptk. 205. § (1) bek. és 216. § (1) bek.]. Ezt nemcsak a kocsik alperes részéről történő befogadása támasztja alá, hanem a sok éve fennálló helyzet mindkét fél részéről való elfogadása, ideértve, hogy a kocsik feletti rendelkezés terén is a melléklet előírásaihoz igazodtak.
A Legfelsőbb Bíróság megvizsgálta azt a kérdést is, hogy a kocsi beállítójaként a felpereseken kívül nem kell-e figyelembe venni esetleg a szállítmányozót vagy – mint ahogy azt az alperes állította – a külföldi tulajdonost. Ezzel kapcsolatban az irányadó rendelkezéseket elsősorban a melléklet 5. cikkének 1. §-a tartalmazza, amely szerint a magánkocsit a kocsi beállítója jogosult fuvarozásra feladni, más csak az ő meghatalmazása alapján járhat el. Az 5. cikkben felsorolt többi részletszabály is e rendelkezési jogot erősíti. A beállító helyzetének jellemzője tehát az a függőség, amely szerint a magánkocsi felhasználásának lehetőségét közvetlenül vagy közvetve ő határozza meg. Ilyen helyzetbe pedig nem került sem a szállítmányozó, sem a külföldi tulajdonos, így beállítóként való minősítésük sem jöhetett szóba. Mindezen következtetés levonásának az sem volt akadálya, hogy a felperes nem volt a kocsi tulajdonosa. Olyan megkötöttséget ugyanis a melléklet nem tartalmaz, hogy a beállító csak tulajdonos lehet – az 1. cikk 2. §-a is csak zárójelben említi ezt a lehetőséget –, de ezen túlmenően a belföldi gyakorlat alapján, aminek lényege, hogy külföldről kénytelenek az érdekeltek kocsit bérelni, és hogy ezt az állapotot az alperes évtizedek óta elfogadja, a kérdésnek nincs is realitása.
Elegendő adat áll tehát rendelkezésre annak a megállapításához, hogy a felperes a kocsi beállítójának minősül, ami egyben a melléklet 14. cikkének 5. §-a értelmében igényérvényesítési jogosultságát is megalapozza. Beállítási szerződés hiányában azonban nem mutathatók ki olyan részletkérdésekre vonatkozó feltételek, amelyek többek közt a kocsi sérüléséért való felelősséget és annak mértékét volnának hívatva eldönteni. E kérdésekre ugyanis a melléklet 14. cikkének 2. §-a és 6. §-a értelmében éppen a beállítási szerződésnek kellett volna kitérnie, szerződés hiányában tehát az általános szabályok érvényesülnek abban az értelemben, hogy előbb a speciális szabályokat kell alapul venni, és csak ilyen szabály hiányában lehet a mellékleten kívül a VÁSZ előírásait, a Ptk. XLI. fejezetét, illetve a Ptk. általános szabályait alkalmazni.
Az említett melléklet 14. cikkének 1. §-a a sérüléssel kapcsolatban csupán annyit mond, hogy a vasút az ilyen károkért felelős, hacsak nem bizonyítja, hogy a kár nem az ő hibájából származott. A sérülés kérdése azonban nem tárgya ennek a pernek, így e rendelkezés a bérleti díj áthárítására nézve nem ad megoldást. Az ilyen jellegű károkkal kapcsolatban a melléklet 16. cikkének 2. §-a szerint figyelembe veendő VÁSZ sem tartalmaz rendelkezéseket, sőt még a Ptk. XLI. fejezete sem, ezért a felperes követelése szempontjából – a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése folytán – a Ptk.-nak a kártérítés általános szabályairól szóló rendelkezései az irányadók, amelyeket összevetve az adott tényállással, a következők állapíthatók meg.
Az alperes a perbeli magánkocsit V. állomáson kíméletlenül tolatta, az megsérült, és ezért vált szükségessé a javítása. Az alperes terhére tehát kimutatható a gondatlanság, sőt annak súlyosabb foka is, és mivel az alól magát kimenteni nem tudta, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján a keletkezett kárt tartozik megtéríteni. Az általános szabályok szerint azonban a kár nem korlátozódik a magánkocsira, annak helyreállítási költségeire, a megtérítési kötelezettség kiterjed a járulékos károkra, sőt még az elmaradt vagyoni előnyre is (Ptk. 355. §). Ilyenformán az alperes a kiesett időre eső bérleti díjat is tartozik kárként megtéríteni, arra is tekintettel, hogy nem merült fel olyan adat, amely szerint a felperes a kárt egészben vagy részben el tudta volna hárítani (Ptk. 340. §). A kár csökkentésének lehetősége éppen az alperes oldalán volt, vagy lett volna azáltal, hogy a vagont soron kívül rövid idő alatt kijavítja.
A fentieknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. III. 31 138/1981/4. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás