• Tartalom

GK BH 1984/161

GK BH 1984/161

1984.04.01.
Gazdasági perben az alperesnek a vele szemben felelős harmadik személy ellen – perbehívás helyett – kártérítés iránt előterjesztett keresetlevelét a bíróság nem utasíthatja el idő előttiség címén azzal az indokkal, hogy az előbbi per befejezetlensége folytán az alperesnek még nincs kára [Pp. 130. § (1) bek. f) pont, GK 3. sz.].
A felperes vállalkozó az alperes megrendelővel szerződést kötött locsolóház építési munkáira. A kivitelezéshez szükséges anyagokat, csőszerelvényeket és a földmunkagépeket, valamint a tervdokumentációt az alperes szolgáltatta.
A kerületi ingatlankezelő vállalat a felperes ellen keresetet indított; egy kábel elszakítása miatt 40 299 Ft kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezését kérte. A felperes előadása szerint a tervdokumentáció a kábelt nem jelölte meg, és arra őt az alperes egyéb úton sem figyelmeztette, tehát amennyiben bizonyítást nyer, hogy a kábeleket a felperes szakította el, úgy a kárért az alperes a felelős. Erre tekintettel az elsőfokú bírósághoz benyújtott keresetében kérte az alperes felelősségét megállapítani és a kár megtérítésére kötelezni. Egyben a GK 3. számú állásfoglalásra figyelemmel kérte a pernek az ingatlankezelő vállalat által ellene indított és szintén az elsőfokú bíróságnál folyamatban levő ügyhöz történő egyesítését.
Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet Pp. 130. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján elutasította. A végzést azzal indokolta, hogy a felperes ellen indított per nincs befejezve, következésképpen a felperesnek még nincs kára, keresete ezért idő előtti.
A végzés ellen a felperes fellebbezett.
A fellebbezés alapos.
A GK 3. számú állásfoglalás szerint gazdasági perben az alperes a vele szemben felelős harmadik személy ellen – perbehívás helyett – keresetet indíthat, az eljáró bíróság pedig az így megindított ügyet az előtte már folyamatba levő üggyel egyesítheti. Az egyesítés általában azért helyes, mert az eljáró bíróság a felperes igényét és az alperes által a harmadik személlyel szemben támasztott igényt együttesen bírálhatja el, ami az egyszerűsítés érdekében is indokolt.
Az elsőfokú bíróság tehát tévedett, amikor idő előttiség okából a felperes keresetlevelét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság ezért az első fokú íróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per érdemi tárgyalására utasította. (Legf. Bír. Gf. V. 30 378/1982. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére