BK BH 1984/171
BK BH 1984/171
1984.05.01.
I. A súlyos testi sértés bűntette mellett a garázdaság vétségét bűnhalmazatban kell megállapítani, ha a 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett személyén kívül a botrányosan riadalmat keltő módon viselkedő elkövető mást (másokat) is bántalmazott [Btk. 12. § (1) bek., 170. § (1) és (2) bek., 271. § (1) bek.].
II. A garázdaság megállapítását nem akadályozza, ha az annak során (tettleges) becsületsértést, illetve a könnyű testi sértést szenvedettek nem kívánnak magánindítványt előterjeszteni [Btk. 31. §, 170. § (1) bek., 180. § (2) bek., BK 93. sz.]
III. A magánindítvány abban az esetben terjeszthető elő joghatályosan a hatósági felhívástól számított 30 napon belül, ha az eljárás a Be. 123. §-a (3) bekezdésének első mondatában írt időben indult meg hivatalból [Btk. 31. §, Be. 123. § (2) és (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt halmazati büntetésként 1 évi szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a korábbi 6 hónapi – próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésének a végrehajtását.
Az irányadó tényállás összefoglalt lényege a következő.
Az élettársi kapcsolatban élő és két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodó, 20 éves segédmunkás vádlott 2000 forintos keresete ellenére gyakori vendége volt az eszpresszónak, a szilvesztert is itt töltötte.
Nagyobb mennyiségben fogyasztott szeszes italt, közben az asztaltársaságának egyik tagjával szóváltásba keveredett, amely dulakodássá fajult.
Ez még nem volt különösebben kirívó, de a helyszínen tartózkodó külföldi állampolgár – aki taxirendelés érdekében tért be a szórakozóhelyre – ezt észlelve közéjük lépett, és megkísérelte a szétválasztásukat. A vádlott viszont most már a dulakodást jó szándékkal megszüntetni kívánó külföldi állampolgár sértett ellen fordult. Előbb ököllel megütötte őt, és a földre eső sértettet több ízben megrúgta, majd egy széket ragadott meg és azzal ütlegelte őt.
Ezt követően a most már magatehetetlenül a földön fekvő külföldi állampolgár sértettet otthagyta és távozási szándékkal kiment a vendéglőből.
A vádlott a dulakodás során feldöntötte V. J. asztalát is. V. J. ekkor – kihívó hang használata nélkül – felkérte a vádlottat, hogy térítse meg neki azt a kárt, ami abból keletkezett, hogy a dulakodás kapcsán fellökött asztalról a földre estek az üvegek, a poharak és kifolytak az italok.
A vádlott erre arcul ütötte V. J.-t, majd miután ez a földre esett, több ízben belerúgott. V. J. súlyos gerincbántalmakban szenvedő rokkant ember, és ezért könyörgött, hogy ne bántalmazza őt tovább a vádlott, mert az beláthatatlan következményekkel járhat. Erre, valamint V. J. sértettnek a helyszínen tartózkodó felesége sikoltozására a vádlott felhagyott a botrányos magatartásával, és végleg eltávozott a helyszínről.
A vádlott bántalmazása nyomán a külföldi állampolgárságú sértett a jobb boka többszörös elmozdulásos törését, a külboka ferde törését, a sípcsont hátsó szélének törését, a sípcsont és a szárkapocscsont szalagos összeköttetésének szétszakadását és az ugrócsont részleges ficamát szenvedte el. Ezen kívül jelentéktelen fejsérülése is volt.
A lábsérülés miatt a jobb boka ízülete jelenleg is duzzadt, közepes fokú mozgáskorlátozottság áll fenn, a jobb alsó végtag a teljes terhelést nem bírja. Mindezek alapján maradandó testi fogyatékossága keletkezett.
V. J. sértett sérülései nyolc napon belül gyógyultak, ő azonban könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt nem kívánt előterjeszteni.
Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét mind a két terhére rótt bűncselekményben helyesen állapította meg.
A megyei bíróság a jogi minősítést törvényesnek és a bűnhalmazat megállapítását indokoltnak találta, mely nem áll ellentétben a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiuma 93. számú állásfoglalásában adott iránymutatással. Az állásfoglalásnak az a megállapítása: amely szerint „a garázdaságot is megvalósító súlyos testi sértés esetén halmazatról nem lehet szó, mert az utóbbi súlyosabban büntetendő, mint a garázdaság vétsége, és így csak a súlyos testi sértés bűntette állapítandó meg”, amikor a garázda magatartásának a nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett személyen – vagy személyeken – kívül nincs más, bántalmazást szenvedett tényleges sértettje.
Nem mellőzhető viszont a garázdaság vétségének [Btk. 271. § (1) bek.] bűnhalmazatban megállapítása akkor, amikor annak törvényi tényállása a súlyos testi sértéstől függetlenül is megvalósult, és a garázda magatartás során más személyek is bántalmazást (tettleges becsületsértést, könnyű testi sértést) szenvedtek.
A magánindítvány kapcsán megjegyzi a megyei bíróság: a Be. 123. §-ának (2) bekezdésében jogszabályi megfogalmazást nyert az a korábbi joghelyzetben kialakult – és ekként tovább élő – ítélkezési gyakorlat, mely szerint ha a büntetőeljárás hivatalból indult meg, a fennforogni látszó könnyű testi sértés sértettjét (sértettjeit) a hatóságnak fel kell hívnia: a Be. 123. §-a (3) bekezdésének második mondatában meghatározott időben nyilatkozzék, hogy kíván-e magánindítványt előterjeszteni (BJD 3095., 4200. sz.)
Ez a magánindítvány azonban csak akkor joghatályos, ha az eljárás hivatalból történt megindítása belül esik a sértett vonatkozásában egyébként irányadó, a Be. 123. §-a (3) bekezdésének első mondatában írt 30 napon (BJD 4689. sz.). Ha az eljárásnak hivatalból történt megindítása kívül esik az említett időtartamon, a magánindítvány hiányának csak az a következménye, hogy a garázdaság vétsége mellett a könnyű testi sértés vétsége bűnhalmazatban nem állapítható meg, de nem eredményezheti a vádlotti magatartás teljes figyelmen kívül hagyását és a magatartásnak a garázdaság köréből való teljes kirekesztését.
Ettől eltérő álláspont elfogadása esetén nem lenne felelősségre vonható az olyan elkövető, akinek erőszakos, botrányos és nyilvánosan elkövetett garázda magatartása magánindítványt előterjeszteni nem kívánó személy (személyek) ellen irányult, de csak nyolc napon belül gyógyuló sérülések okozását eredményezte. (Székesfehérvári Megyei Bíróság Bf. 290/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
