BK BH 1984/219
BK BH 1984/219
1984.06.01.
Közveszélyokozás bűntettének és több emberen elkövetett emberölés kísérletének megállapítása akkor sem kizárt, ha a keletkező tüzet rövid idő alatt sikerült eloltani [Btk. 166. § (2) bek. f) pont, 259. § (1) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint közveszélyokozás bűntette miatt 7 évi – fegyházban végrehajtható – szabadságvesztésre és a közügyektől 5 évi eltiltásra ítélte. Elrendelte a kényszergyógyítását is.
Az ügyben megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott 1967. évben kötött házasságot férjével. Házasságukból három gyermek származott. A bíróság a házasságot felbontotta. A bíróság 2 gyermeket – az idősebb lányt és a fiút – az apánál, míg a kisebb lányt az anyjánál – az ügy vádlottjánál – helyezte el. A vádlott és férje a közös tulajdonban levő kétszobás szövetkezeti lakás használatát megosztotta úgy, hogy a lakás bejáratával szemben az előszobából nyíló nagyobbik szoba kizárólagos használatát a férjnek és a vele levő két gyermeknek biztosította, míg a mellette levő kisebb szoba kizárólagos használatára a vádlottat és legkisebb gyermekét jogosította fel.
A házasság felbontását követően is előfordult, hogy együtt éltek, később összevesztek.
A vádbeli eset alkalmával a férj nem engedte a televíziót nézni. Ezért a vádlott mérgében kivette a biztosítékot, s így a lakást áramtalanította.
Másnap a délutáni órákban, mikor a férje hazaérkezett, nézeteltérés támadt a vádlott és volt férje között. A vita során a férj olyan tartalmú megjegyzést tett, hogy jobban tenné a vádlott, ha kiugrana az ablakon, akkor talán a gyerekeknek is jobb lenne. Erre a vádlott olyan tartalmú választ adott, hogy előbb megöli őket. A férj közben a szobájában a fiával együtt lefeküdt és elaludtak.
A vádlott az előszobafogasról levett egy női műszálas bélelt télikabátot, azt letette a konyhában az ablak alá, és gyufával próbálta meggyújtani. Mindezt észlelte az Ilona nevű gyermeke, aki kérte, hogy ne csinálja, ne gyújtsa meg a kabátot. A vádlott azonban nem hallgatott gyermekére, sikerült meggyújtania a kabátot, kijelentette: „Ha tíz évet kapok, akkor is megölöm őket!” Amikor a kabát már égett, a vádlott a két kislányt bevitte az általa használt kisszobába, bezárta annak ajtaját, átkiáltott a férjének, hogy ég a konyha. A férj azonban nem ébredt fel. A vádlott 10 éves János nevű gyermeke valamilyen oknál fogva felébredt, füstszagot érzett, ezért felébresztette apját. A férj kiment, s tapasztalta, hogy nagy lánggal ég a vádlott által meggyújtott télikabát, valamint a függöny és az ajtó fája is. A tüzet eloltotta. A férj is és az odaérkezett szomszéd is hívta ki a vádlottat. Kérték, hogy engedje ki a gyermekeket, de a vádlott csak annyiban reagált, hogy drasztikus szavak kíséretében küldte el a kint lévőket, további felgyújtással, a család „kinyírásával” fenyegetődzött.
Amikor a férj a fiával a lakást elhagyta, a vádlott kiment az előszobába, ahol levett egy másik kabátot a fogasról, s azt az előszobában a nagyszoba ajtaja elé helyezte, meggyújtotta, amely nagy lánggal égett. Az odaérkező szomszéd két vödör vízzel azt is leöntötte, közben a fiát elküldte telefonálni a rendőrségre.
A kiérkezett rendőrjárőr a szoba ajtaját feltörte. A vádlott erősen ittas állapotban volt. A gyújtogatás idejében a véralkoholszint kb. 3,95 ezrelékes lehetett, amely igen súlyos alkoholos befolyásoltságot jelent.
A vádlottnál szokványos részegség állott fenn. A vádlott a cselekménye idejében nem szenvedett sem elmebetegségben, sem gyengeelméjűségben, sem tudatzavarban vagy olyan kóros elmeállapotban, amely a beszámítási képességének akárcsak a korlátozottságát is jelenthette volna. Ilyen állapota vizsgálatakor sem volt megállapítható.
A vádlott szociopathiás személyiség, idült alkoholista.
A konyha erkélyajtónál gyújtott tűz oltása nélkül az egész nyílászáró szerkezetet lángba borította volna. A szobaajtó égése a szoba mindkét oldalán meggyújtotta volna a szoba és az előszoba éghető berendezési tárgyait.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott enyhítésért, védője a közveszélyokozás bűntette helyett gondatlan közveszélyokozás megállapításáért és enyhítés végett fellebbezett.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügyet kellően felderítette, az ügyben felmerült bizonyítékokat a maguk összességében és logikai összefüggésüket áttekintve behatóan vizsgálta.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság az anyagi jogszabályok alkalmazásánál sem.
Annak oka, hogy a tűz nem terjedt a lakáson kívülre, az volt, hogy az első kabát meggyújtásakor a kabátot, valamint a már égő függönyt és ajtó keretét a vádlott férje eloltotta, a második alkalommal pedig a szomszéd volt, aki a nagy lánggal égő kabátra vizet öntött.
Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy gyújtogatással megvalósított közveszélyokozás bűntettét kell megállapítani akkor is, ha a vádlott tevékenységére felfigyelnek, és ezért a keletkező tüzet rövid idő alatt sikerül eloltaniuk.
Az adott esetben megállapítható volt, hogy a vádlott a gyújtogatást befejezte, a meggyújtott dolog lángra lobbant, tehát az tőle függetlenül tovább égett.
A vádlott által okozott tűz – ha időben el nem oltják – alkalmas volt arra, hogy átterjedjen a lakásra, sőt az egész házra. Ezért az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a vádlottnak az ismertetett cselekményét a Btk. 259. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és büntetendő közveszélyokozás bűntettének.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával is, hogy a vádlott cselekménye megvalósította a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét is.
A vádlott cselekményéből és kijelentéseiből nyilvánvaló: tudata átfogta azt, hogy tevékenységével a férje, a gyermeke és a házban lakó más személyek halálát is okozhatja.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében általában helyesen vette számba és értékelte a vádlott terhére és javára jelentkező bűnösségi körülményeket.
A Legfelsőbb Bíróság azonban nem az egyenes szándékkal történt elkövetést tekinti súlyosítónak, nem csupán azért, mert az ellentétes a bírói gyakorlattal, hanem az adott esetben a kitartó szándék volt az, amely a vádlott terhére értékelendő.
Az elsőfokú bíróság a szabadságvesztés mértékét az enyhítő szakasz alkalmazásával szabta ki.
A Legfelsőbb Bíróság az így kiszabott büntetés további mérséklésére nem látott lehetőséget, mert a kiszabott szabadságvesztés arányban áll a vádlott által elkövetett cselekmény tárgyi súlyával és a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességgel.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. II. 892/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás