PK BH 1984/221
PK BH 1984/221
1984.06.01.
A törvény az alapos közérdekű bejelentést tevőket a korábbinál hatékonyabb védelemben kívánja részesíteni azáltal, hogy hátrányokozás esetére a helyreállítást kötelezővé teszi, és az ennek végrehajtásáról való gondoskodást a hátrányt okozó szerv felettes szervének intézkedési körébe utalja. Ilyen intézkedés hiányában a hátrányt szenvedő részére a jogorvoslatot az egyéb jogszabályokban meghatározott rendes jogorvoslati út biztosítja [1977. évi I. tv. 14. § (1) bek.; 11/1977. (III. 30.) MT sz. r. 9. §].
A felperes munkaviszonyát az alperes 1979. január 21-én felmondta. A felmondás indokaként a következőket emelte ki:
– A felperes a munkaügyi bírósághoz intézett beadványában azt állította „... az igazgató hamis tanúzásra rábírta Sz. I.-t”.
– A járásbírósághoz benyújtott feljelentésében becsület csorbítására alkalmas kifejezést használt H. L., Sz. I. és dr. P. M.-mel szemben, amikor ezt írta: „a nevezettek tevékenységével kapcsolatban Bertold Brecht szavai jutnak az eszembe: aki nem ismeri az igazságot, tökfilkó csupán. De aki ismeri és hazugságnak kiáltja ki, gonosztevő”.
– A gazdaság vezető beosztású dolgozóival, társadalmi-politikai vezetőivel szemben használt tényállítások, kifejezések a vezetői tekintély lejáratására, munkájának zavarására alkalmasak, és a megfelelő munkatársai kapcsolat hiánya miatt a munkaviszony fenntartása lehetetlenné vált.
A felperes a munkaügyi döntőbizottságtól, majd a munkaügyi bíróságtól a felmondás érvénytelenségének a megállapítását kérte. A munkaügyi bíróság az 1980. március 6-án kelt ítéletével a felperes keresetét elutasította, megállapítva, hogy a felmondásban szereplő indokok valósak, és a perbeli munkaviszony a társadalmi rendeltetését nem képes betölteni.
A felperes a jogerős ítélet ellen 1980. november 28-án perújítási kérelmet nyújtott be. A munkaügyi bíróság az 1981. október 14-én kelt ítéletével a perújítási kérelemnek helyt adott, a keresetet elutasító ítéletet hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest 25 700 Ft munkabér megfizetésére, továbbá arra, hogy a felperes munkaköri bejegyzését „áthelyezve” bejegyzésre javítsa ki. Az indoklásban rámutatott arra, hogy a felperes által tett közérdekű bejelentés „néhány pontatlanságtól eltekintve helytálló”. A körülményekből pedig az a következtetés vonható le, hogy az alperes a felperes által az alperes gazdasági vezetői ellen a főhatósághoz benyújtott közérdekű bejelentés miatt kívánta eltávolítani a felperest. Mivel azonban a felperes a perújítási kérelmét az alapítélet jogerőre emelkedését követő 6 hónapon túl terjesztette elő, a Pp. 359. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel a munkaviszonya helyreállítását nem követelheti és a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon túli időre munkabér-követelést sem támaszthat. A 6 hónapra számított elmaradt munkabér összegét 25 700 Ft-ban állapította meg.
A felperes ezután keresetet indított személyhez fűződő jogai megsértése miatt, elégtételadás, vagyoni és nem vagyoni kártérítés végett.
A megyei bíróság az ítéletében megállapította, hogy az alperes (az eljárásnak abban a részében: XI. r. alperes) a felperes munkaviszonyának jogellenes megszüntetésével a felperes személyéhez fűződő jogát megsértette, emiatt nyilvános elégtételadásra és 76 311 Ft kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest. A perben álló más személyekkel szemben részben marasztaló, részben elutasító döntést hozott.
A Legfelsőbb Bíróság a részítéletével az első fokú ítélet a más személyekkel kapcsolatban hozott rendelkezései tekintetében részben megváltoztatta, részben pedig – fellebbezés hiányában – nem érintette; a XI. r. alperes (aki a jelen eljárásban az alperes) tekintetében az első fokú ítéleti rendelkezést – a perköltségre és illetékviselésre is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, és ebben a keretben a per újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította az elsőfokú bíróságot.
A részítélet indoklásában a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a munkaviszony megszüntetése, még ha az jogellenes is, nem ad alapot a személyhez fűződő jogok megsértése miatt igényt támasztására; az ebből eredő sérelem orvoslása a munkaügyi vitára tartozik. Abban a kérdésben, hogy a munkáltató nem jogszerűen szüntette meg a dolgozó munkaviszonyát, és hogy ennek következtében a munkaügyi szabályok szerint a dolgozót megilleti-e kártérítés és milyen összegben, a polgári ügyben eljáró bíróság részére is irányadó a munkaügyi bíróságnak a felmondás érvényessége kérdésben hozott döntése. Ebből következően a felperes a jogellenes felmondásból eredően az alperessel szemben a munkaügyi bíróság által megítélt orvosláson túl további követelést sikeresen nem érvényesíthet. Mivel azonban a felperes állította, hogy az alperes dolgozói kedvezőtlen információkkal, egyéb közbenjárásokkal lehetetlenné tették az elhelyezkedését, és ezzel összefüggésben is kára keletkezett, e körben a tényállás további felderítése szükséges.
Az új eljárásban az elsőfokú bíróság ismét részletesen meghallgatta a felperest, aki a vagyoni és nem vagyoni kára megtérítésére irányuló keresetét az 1977. évi I. számú törvény rendelkezéseiben foglaltakra alapította. Az elsőfokú bíróság széles körű tanúbizonyítást folytatott le azokra a körülményekre, amelyek a felperes munkaviszonyának megszüntetése után a munkába való elhelyezkedését, illetve ennek akadályát érintették.
Újabb első fokú – a jelen eljárásban felülbírált – ítéletében a bíróság arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 84 578 Ft-ot, ennek 1980. február 1-jétől járó évi 5% kamatát, továbbá 3000 Ft részperköltséget. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. A feljegyzett illetékből a felperest 4632, az alperest pedig 5070 Ft megfizetésére kötelezte.
Ítéletét az elsőfokú bíróság a következőkkel indokolta.
A közérdekű bejelentésekről és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény (Tv.) 14. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy ha a bejelentőt munkaviszonya körében vagy egyébként hátrány éri amiatt, hogy a közérdekkel ellentétes tevékenységre hívta fel a figyelmet, a hátrányt okozó szerv köteles a törvényes állapotot azonnal helyreállítani és gondoskodni arról, hogy a hátrányt szenvedett személy megfelelő elégtételt kapjon és az ügyből eredő anyagi kárát is megtérítsék. Szükség esetén erről a felügyeleti szerv gondoskodik.
A munkaügyi bíróság által a perújítási eljárás során hozott – hatályos – ítéletnek az a lényege, hogy a felmondás azért érvénytelen, mert a felperest mint közérdekű bejelentőt ily módon kívánták az alperesi vállalattól eltávolítani.
A felperest a közérdekű bejelentése miatt érte hátrány azáltal, hogy munkaviszonyát jogellenesen megszüntették. Az ezzel összefüggésben indult különféle peres ügyek objektív okok miatti elhúzódása értelemszerűen nem járhat azzal, hogy az alperes a kártérítés felelőssége alól mentesüljön. A peradatokból az nem állapítható meg, hogy a felperesnek a megfelelő munkakörben való elhelyezkedése hosszabb időn át nem járt sikerrel, mert az alperes vagy egyes vezetői róla nem helytálló adatokat, információt közöltek; a hírnévrontásra alapított kereset tehát nem helytálló. Az viszont megállapítható, hogy a felperesnek azért nem sikerült állást szereznie, mert szükségszerűen el kellett mondania, hogy munkaviszonya előzőleg miért szűnt meg. A munkába állás elhúzódása miatt következett káráért az alperes a Tv. 14. §-ának (1) bekezdésében írt felelősségi szabály értelmében köteles helytállni. Összeg szerint a 21 hónap alatti jövedelemkiesés 114 807 Ft, amelyből 30 330 Ft térült meg. A különbözet megfizetésére kötelezte az elsőfokú bíróság az alperest. A felperesnek a nem vagyoni kártérítésére irányuló keresetét – mint alaptalant – elutasította.
Az ítélet ellen az alperes a kereset teljes elutasítása iránt, a felperes pedig a keresetének egészében helytadó ítélet végett fellebbezett.
A perorvoslati kérelmek közül az alperes fellebbezése a helytálló.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a perben nem bizonyultak valónak azok az állítások, hogy az alperes dolgozói a munkaviszony megszüntetésén túl olyan magatartást tanúsítottak volna, amely a felperes munkába állását hátráltatta, akadályozta. A személyhez fűződő jogok megsértésére alapított kereseti követelés tehát nem helytálló.
Téves az elsőfokú bíróságnak az az érvelése, hogy a Tv.-nek a már idézett rendelkezése „önálló felelősséget” megállapító olyan általános szabály, amelyre a károsult az adott jogviszony elbírálására vonatkozó speciális jogszabályokon felül további igényeket alapíthatna.
A Tv. 14. §-ának (1) bekezdése szerint a hátrány kiküszöbölésére a hátrányt okozó szerv köteles; szükség esetén erről a felettes (felügyeleti) szerv gondoskodik. Ezen túl sem a Tv., sem a végrehajtásról szóló 11/1977. (III. 30.) MT számú rendelet nem tartalmaz rendelkezést a törvényes állapot helyreállításához, illetőleg az elégtételadás, kártérítés teljesítéséhez szükséges jogorvoslati eljárás szabályairól. Az MT rendeletnek a Tv. 14. §-ához fűzött rendelkezése csupán a szükséges intézkedés megtételére jogosult felettes szerv meghatározását tartalmazza (MT r. 9. §).
A Tv. – a törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indoklásból is kitűnően – az alapos közérdekű bejelentést tevőket a korábbinál hatékonyabb védelemben kívánja részesíteni azáltal, hogy hátrányokozás esetére a helyreállítást kötelezővé teszi, és az ennek végrehajtásáról való gondoskodást a hátrányt okozó szerv felettes szervének intézkedési körébe utalja. Ilyen intézkedés hiányában a hátrányt szenvedők részére a jogorvoslatot az egyéb jogszabályokban meghatározott rendes jogorvoslati út biztosítja. Így tehát ha pl. a hátrány a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett, az orvoslás a munkaügyi vitákra vonatkozó alaki és anyagi jogi szabályok szerint történik; ha személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti, a Ptk.-nak a VII. fejezetben írt szabályai jönnek figyelemben stb.
Az elbírált esetben az alperes – legalábbis részben – a közérdekű bejelentés megtétele miatt indíttatva szüntette meg a felperes munkaviszonyát és okozott ezzel hátrányt. A törvényes állapot helyreállításáról a felettes szerv nem gondoskodott; a felperes bírósági úton keresett jogorvoslatot a sérelmére. A munkaviszony jogellenes megszűnésével összefüggő igényeket a munkaügyi viták szabályai szerint bírálták el. Ennek során egyébként nem maradt el a közérdekű bejelentőnek a Tv.-ben biztosított fokozott jogvédelme sem; annak mérlegelésénél, hogy a munkaviszony megszüntetése jogellenes volt-e, a jogerős ítélet indokolása szerint figyelembe vették azt, hogy a közérdekű bejelentés megtételével is összefüggött a felperessel szemben alkalmazott hátrányos intézkedés.
Téves tehát az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a munkaügyi eljárásban meg nem térült kárát a felperes a Tv. 14. §-ában foglalt szabályra alapítottan polgári jogi igényként érvényesítheti.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet a perben maradt alperessel szemben teljesen elutasította.
A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles a felperes a pernyertes alperes perköltségét megtéríteni.
A felperes a perben illetékfeljegyzési jogot kapott. A korábbi részítélettel már részben elbírált perben a felperes keresete csak részben vezetett sikerre, a marasztalás azonban bírói mérlegeléstől függött. A részítéletben a bíróság a perköltségek és az illetéktérítés kérdésében nem határozott. A befejező határozatban a Legfelsőbb Bíróság a 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 22. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabály alkalmazásával a felperest a le nem rótt illeték megfizetése alól részben mentesítette. A perben maradt alperes pernyertessége folytán a le nem rótt illeték viselésére nem kötelezhető [IM rendelet 18. § (1) bek.]. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletben írt illetékrendelkezést megváltoztatta, és kötelezte a felperest, hogy a le nem rótt első és másodfokú eljárási illetékből külön felhívásra 4000 Ft-ot fizessen meg az államnak. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 709/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás