PK BH 1984/225
PK BH 1984/225
1984.06.01.
Az élettársak közös gazdálkodásából eredő kölcsönös vagyoni igények rendezésénél arra kell törekedni, hogy az igazság és a méltányosság elve érvényesüljön, és egyik élettárs se legyen megrövidítve. A törvény a szerzésben közreműködő élettársnak dologi igényt biztosit a megszerzett vagyontárgy felett, az ezen alapuló tulajdoni részesedés érvényesülését a felek belső viszonyában a tulajdonszerzési korlátozásról szóló jogszabályi rendelkezés nem akadályozza. Ez a korlátozás a felek külső viszonyában érvényesül, és legfeljebb azt eredményezheti, hogy a közösen szerzett vagyon megosztásánál a bíróság annak a félnek juttatja az ingatlant, akivel szemben szerzési korlátozás nem áll fenn [Ptk. 578. § (1) bek.; 32/1971. (X. 6.) Korm. sz. r. 3. §].
A peres felek 1969-től 1976 novemberéig élettársi viszonyban éltek a felperes öröklakásában. Az életközösség alatt vásároltak egy másik ingatlant, amely az alperes nevére került a felperest terhelő tulajdonszerzési korlátozás miatt.
A felperes a keresetében az élettársi közös vagyon megosztása címén 472 150 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest, aki 85 356 forint erejéig elismerte a követelést, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte.
Az első fokú ítéletet a másodfokú bíróság részben megváltoztatta, és – egyéb rendelkezések mellett – az alperest a felek által vásárolt ingatlannal kapcsolatos elszámolás alapján 287 280 forint megfizetésére, „az élettársi közös vagyon megosztása és elszámolása” címén pedig további 47 452 forint megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az ingatlanon a feleknek az együttes szerzéssel közös tulajdona keletkezett, és ezért a közös vagyon megosztásának alapja az ingatlan forgalmi értéke, nem pedig az építési költség. Az ingatlan forgalmi értéke – az OTP-kölcsön és az alperest illető szociálpolitikai kedvezmény levonása után – 718 200 forint, és a szerzésben való közreműködés arányában ennek a 40%-a, vagyis 287 280 forint illeti meg a felperest. A másik – 47 452 forintos – marasztalási összeg a lakáshasználati díj és az ingóknál mutatkozó értékkülönbözet címén, valamint garázzsal kapcsolatosan az alperest terhelő tételek és a felperes terhén jelentkező OTP-kölcsön egybevetése alapján nyert megállapítást.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás részben, éspedig az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt nem értett egyet a törvényességi óvásban kifejtett azzal az állásponttal, hogy a felperes az állampolgárok lakás- és üdülőtulajdonának egyes kérdéseiről szóló 32/1971. (X. 6.) Korm. számú rendelet 3. §-ában foglalt korlátozó rendelkezésre tekintettel a Cs. utcai ingatlanban nem szerezhetett tulajdoni hányadot, és ezért őt úgy kell tekinteni, mint aki a közös szerzeményből reá eső részt az alperes külön-vagyoni házába beruházta.
A Ptk. 578. §-ának (1) bekezdése szerint az élettársak – házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő nő és férfi – együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos értékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít.
Mivel a törvény a szerzésben közreműködő élettársnak dologi igényt biztosít a megszerzett vagyontárgyra nézve, az ezen alapuló tulajdoni részesedés érvényesülését a felek belső viszonyában a felhívott rendelet szerinti tulajdonszerzési korlátozás nem akadályozza. Ez a korlátozás a felek külső viszonyában érvényesül, és legfeljebb azt eredményezheti, hogy a közösen szerzett vagyon megosztásánál a bíróság annak a félnek juttatja az ingatlant, akivel szemben szerzési korlátozás nem áll fenn. A két jogszabály helyes értelme tehát ez, és alkalmazásuknak ilyen módja a helyénvaló. Az élettársak közös gazdálkodásából eredő kölcsönös vagyoni igények rendelkezésénél ugyanis arra kell törekedni, hogy az igazság és a méltányosság elve érvényesüljön, s egyik élettárs se legyen megrövidítve.
Nem tévedett ezért a másodfokú bíróság, amikor a felperesnek a tulajdoni igényét megállapította, és azt vette alapul az ingatlanra vonatkozó jogvita eldöntésénél.
Ebből következik, hogy az alperesnek a lakáshasználati díj fizetésére kötelezése sem sért anyagi jogszabályt.
Helyesen mutat rá viszont a törvényességi óvás arra, hogy a PKT 1/1979. számú állásfoglalásra utalás a másodfokú bíróság részéről téves volt. Az állásfoglalás szerint ugyanis a szerzőképesség vizsgálatára akkor nincs szükség, ha a szerződés érvénytelensége, illetőleg megszűnése esetében a visszakövetelési igény elbírálásáról van szó. Az adott esetben azonban ilyen érvénytelen szerződés nem volt, következésképpen az állásfoglalásra való hivatkozásnak nem volt helye.
Ezek előrebocsátása után a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvás keretében a felek közötti elszámolásnál mellőzte az ingatlannak és az ingóságoknak a szétválasztását. A peres felek tulajdonszerzése ugyanis egységes volt, ezért az elszámolást is ilyen módon kell megejteni:
a Cs. utcai ingatlanban közös érték |
718 200 Ft |
a felperesnél lévő ingóságok értéke |
38 500 Ft |
az alperesnél levő ingóságok értéke |
97 770 Ft |
a felek közös vagyona tehát: |
854 470 Ft |
A törvényességi óvás sem érintette a 40–60%-os szerzési arányt, és ennek alapulvételével a felperest a 854 470 forint közös vagyonnak a 40%-a illeti meg, vagyis 341 788 forint. Ehhez jön lakáshasználati díj címén 23 284 forint, a garázzsal kapcsolatosan pedig 11 600 forint. Összesen: 376 672 forint.
A felperes megkapott ingóságokban 38 500 forint értéket, így a követelése a közös vagyonból 338 172 forint.
Ezt azonban csökkenteni kell a felperes ingatlanába történt beruházásának a megtérítése címén a beruházásból az alperesre eső 60%-nak megfelelő 12 000 forinttal, továbbá az alperes által fizetett OTP-kölcsönből a felperest terhelő 3440 forinttal, végül a felperes házát terhelő kölcsönökből törlesztett 55 400 forintnak az alperesre eső 60%-ával, vagyis 33 240 forinttal. A felperes terhére eső ennek a három tételnek az összege 48 680 forint, amelyet levonásba kell hozni a felperes javára mutatkozó 338 172 forintból. Így a felperes követelése végül is 289 492 forintot tesz ki, amely után – a közös vagyon megosztásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlat szerint – kamat nem jár; legfeljebb a teljesítési határidő letelte után nyílik meg a felperes kamatigénye, amennyiben az alperes nem teljesít.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján – a másodfokú bíróság ítéletének részbeni hatályon kívül helyezése és az első fokú ítélet részbeni megváltoztatása mellett az alperest 289 492 forint megfizetésére kötelezte, egyben figyelemmel a marasztalási összeg nagyságára és a peres felek viszonyaira, az alperesnek a Pp. 217. §-a alapján megfelelő részletfizetési kedvezményt adott.
Az alperest terhelő marasztalási összeg módosítása folytán a felek által megtérítendő illeték összegét is módosítani kellett, a jogerős ítélet egyéb rendelkezéseit azonban a Legfelsőbb Bíróság nem érintette. (P. törv. II. 20 616/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás