PK BH 1984/229
PK BH 1984/229
1984.06.01.
A munkaviszonyban álló dolgozót tartásdíj megfizetésére kötelező határozatában a bíróság a munkáltatót közvetlenül felhívja arra, hogy a határozatában megállapított összeget vonja le és fizesse ki a jogosultnak. Ha a bíróság a határozatot a munkáltatónak kézbesítteti, a letiltó rendelkezés esetleges elmaradása sem menti fel a munkáltatót a letiltott tartásdíj tekintetében szükséges intézkedések megtétele alól [1979. évi 18. tvr. 22. § (1) bek., 23. § c) pont, 28. § (1) bek., 57. §, 58. § (1) bek.; 12/1974. (V. 14.) MT sz. r. 6. §; 8/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 7. § (1) és (2) bek.].
A felperes és volt férje, R. F. a bíróság előtt 1974. szeptember 2. napján egyezséget kötöttek. A felperes volt férje arra vállalt kötelezettséget, hogy a házasságukból 1971. január 5. napján született Ferenc utónevű gyermek tartására megfizeti a felperesnek havonként mindenkori illetménye 20%-át, de legalább 400 Ft-ot.
Az egyezség jóváhagyásának időpontjában a kötelezett nem állt munkaviszonyban, így a bíróság a tartásdíj letiltásáról sem rendelkezett.
A felperes és R. F. házasságát a bíróság 1975. évben felbontotta. Ebben a perben vált ismertté, hogy a volt férj (a továbbiakban: kötelezett) a II. r. alperes alkalmazásában áll. Ezért a bíróság elrendelte az egyezség másolatának a II. r. alperes részére történő megküldését, de külön letiltó rendelkezést tartalmazó felhívást nem intézett a munkáltatóhoz. A II. r. alperes ennek ellenére a hozzá 1975. március 3. napján érkezett jegyzőkönyvmásolatot letiltási rendelvénynek tekintette, és március hónappal kezdődően havonta különböző összegeket vont le gyermektartásdíj címén a kötelezett keresetéből; egyes esetekben még a havi kereset 20%-át meghaladó összeg levonására is sor került.
A kötelezett a II. r. alperestől 1975. augusztus 26. napján kilépett. MIL-lapjára ekkor tartozásként „400 Ft minimális + 20% gyermektartásdíj”-at vezettek rá. A kötelezett 1976. június 1. napján ismét munkaviszonyt létesített a II. r. alperesnél. Minthogy korábbi kilépése után más munkahelyen nem dolgozott a II. r. alperes által korábban kiállított MIL-lapot hozta magával újbóli belépése alkalmával a II. r. alpereshez. Ennek ellenére a kötelezett tartozásaként csak havi 400 Ft került nyilvántartásra. A kötelezett a II. r. alperestől 1976. szeptember 7. napján ismét kilépett, ekkor azonban a korábbi tévedés következtében MIL-lapjára már csak havi 400 Ft gyermektartásdíjat tüntettek fel tartozásként. Ezt az időpontot követően a kötelezett néhány hónapot az I. r. alperes alkalmazásában dolgozott, majd visszament a II. r. alpereshez. Egy újabb kilépés és visszatérés után 1981. november eleje óta a per tartama alatt is folyamatosan itt dolgozott. Illetményéből minden hónapban 400 Ft-ot – illetőleg részletekben az időszakonként mutatkozó hátralékot – vontak le gyermektartásdíj címén.
A felperes a keresetében a havi 400 Ft felett levonni elmulasztott gyermektartásdíj megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték arra hivatkozva, hogy a kötelezett MIL-lapján csak havi 400 Ft gyermektartásdíj szerepelt.
Az elsőfokú bíróság a II. r. alperest 23 355 Ft kártérítés megfizetésére kötelezte, míg az I. r. alperessel szemben támasztott keresetet elutasította. Az ítélet indoklása megállapította, hogy a II. r. alperes a kötelezett 1976. június 1. napján történt újabb munkaviszony létesítésekor tévesen vette nyilvántartásba a nevezettet terhelő tartozást, ennek következtében a felperes részére járó törvényes 20% helyett havonta csak 400 Ft tartásdíjat kapott, ezért a II. r. alperes felelősségét a Vht. 58. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a Ptk. 339. §-annak (1) bekezdésében írt károkozásban megállapította. A kár összegszerűségét a bíróság a keresetlevél beadását megelőző öt évre visszavetítve, tehát 1977. szeptember 1. napjától kezdődően állapította meg.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta és a felperesnek a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetét is elutasította. Az ítélet indoklása szerint a munkáltató felelőssége a tartásdíjak levonásával kapcsolatban akkor áll fenn, ha a levonási kötelezettségnek nem tesz eleget [Vht. 58. §-ának (1) bekezdése]. A jelen perben azonban az állapítható meg, hogy a járásbíróság az egyezséget jóváhagyó végzésben nem intézkedett a tartásdíjjal kapcsolatban a letiltásról, márpedig letiltó rendelkezés hiányában még a 400 Ft levonása sem volt jogszerű, hanem jogellenes.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az 1979. évi 18. számú törvényerejű rendelet (Vht.) 28. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság az olyan határozatában, amellyel – egyebek között – a munkaviszonyban álló dolgozót tartásdíj megfizetésére kötelezi, a munkáltatót egyúttal közvetlenül felhívja arra, hogy a határozatában megállapított összeget vonja le, és fizesse ki a jogosultnak. A bíróság a tartásdíjat megállapító határozat rendelkező részét a határozat meghozatalától számított 3 napon belül megküldi a munkáltatónak.
A jelen ügyben ez nem történt meg, mert az egyezség jóváhagyásának időpontjában a kötelezett nem állt munkaviszonyban. A kötelezett munkahelyének későbbi ismertté válásakor a bíróság az idézett rendelkezésnek, valamint a Vht. 22. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően járt el, figyelemmel a Vht. 23. §-ának c) pontjában foglaltakra is. Tény ugyan, hogy a bíróság nem a jogszabály betű szerinti rendelkezéseinek megfelelően intézkedett, mert csak az egyezség szövegét küldte meg a munkáltatónak, határozott tartalmú letiltó rendelkezés nélkül. Ebből azonban nem következik, hogy a munkáltató kötelezettségsértés nélkül hagyhatta részben figyelmen kívül az egyezség szövegében foglaltakat. Bármilyen aggály esetében meg kellett volna keresnie a bíróságot a letiltás pontos mértékének tisztázása érdekében, illetőleg (ha a megküldött határozatot nem tekintette letiltásnak) határozott tartalmú letiltó rendelkezés megküldése céljából. A 8/1974. (VI. 27.) IM sz. rendelet 7. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a munkáltató köteles mind a bíróság, mind más hatóság vagy szerv munkáját elősegíteni annak érdekében, hogy a jogosult a tartásdíjat kellő időben megkapja.
A II. r. alperes számára egyébként nem is volt kétséges, hogy az egyezség szövegét, illetőleg annak megküldését letiltó rendelkezésnek kell tekinteni. Annak kézhezvételekor ugyanis azonnal megkezdte a gyermektartásdíj levonását és a tartozást a kötelezett első kilépése alkalmából a kötelezett MIL-lapjára is helyesen rávezette. Hogy a letiltás a II. r. alperes számára nem volt kétséges, kitűnik abból is: a II. r. alperes az elsőfokú bírósághoz intézett 7. sorszámú beadványában is arról szólt, hogy a „letiltási rendelvény” 1975. március hó 3. napján érkezett hozzá.
A II. r. alperes kötelezettségsértést a kötelezett újbóli munkába állásakor – 1976 júniusában – követett el, amikor pontatlanul jegyezte fel a kötelezettet terhelő tartozást. Ezzel viszont megszegte a Vht. 57. §-ában és a 12/1974. (V. 14.) MT sz. rendelet 6. §-ában meghatározott kötelezettségét, a Vht. 58. §-ának (1) bekezdése, valamint a 8/1974. (VI. 27.) IM számú rendelet 7. §-ának (1) bekezdése alapján tehát a le nem vont összegek erejéig készfizető kezesként felel.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. [P. törv. II. 20 241/1983. sz.]
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás