• Tartalom

BK BH 1984/264

BK BH 1984/264

1984.07.01.
A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elhatárolása a súlyos testi sértés bűntettétől [Btk. 170. § (2) bek., 184. §].
A járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat súlyos testi sértést okozó közlekedés biztonsága elleni bűntettben és ezért 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte.
A megállapított tényállás szerint a vádlott a vádbeli napon a kora esti órákban néhány üveg sört és 2-3 féldeci pálinkát fogyasztott el, majd társaival 22 óra tájban gyalogosan indultak haza.
A község belterületén egy kivilágítatlan útszakaszon haladtak, amikor mellettük elhaladt kerékpárjával a sértett. A vádlott ezt észlelve a tőle 10-15 méterre eltávolodó sértett után szaladt és amikor utolérte, jobbról erős ütést mért annak arcába. Ettől a sértet a kerékpárral felborult és a földre esett, a vádlott pedig folytatta útját. Amikor társai megkérdezték, miért ütötte meg a sértettet, kijelentette, hogy a sértett el akarta ütni a kerékpárral.
A bántalmazás és a földre esés következtében a sértett mintegy 60 nap alatt gyógyuló koponyatörést és a bal oldali VIII–IX. bordák törését szenvedte el.
A megyei bíróság a vádlott által bejelentett fellebbezés elbírálása során megállapította, hogy tévedett a járásbíróság, amikor a vádlott cselekményét súlyos testi sértést okozó közlekedés biztonsága elleni bűntettnek minősítette. A közlekedés biztonsága veszélyeztetésének elkövetője szándékának ugyanis – legalább eshetőlegesen – a veszélyhelyzet előidézésére kell irányulnia, ámde a vádlott szándéka nemcsak nem irányult erre, hanem a közlekedés biztonságát ténylegesen nem is veszélyeztette.
A Btk. 184. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a szóban levő bűncselekményt az követi el, aki a közlekedő jármű vezetője elleni erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával a vasúti, vízi, légi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti. A vádlott azonban a közlekedés biztonságát nem veszélyeztette azzal, hogy a kerékpáros sértettet leütötte, hanem a szándéka a sértett bántalmazására irányult. Ennélfogva a megyei bíróság a bűncselekmény minősítését megváltoztatta és azt a Btk. 170. §-ának (2) bekezdésébe ütköző súlyos testi sértés bűntettének minősítette. (Balassagyarmati Megyei Bíróság Bf. 245/1983. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére