BK BH 1984/267
BK BH 1984/267
1984.07.01.
Az ugyanazon terhelt ellen indított büntetőügyek fellebbezési eljárásban történő egyesítésének indokoltsága [Be. 32. § (2) bek., 255. § (1) bek., Btk. 12. § (2) bek., BK 16. sz.].
I. A járásbíróság az 1983. január 13. napján kelt ítéletével a terheltet folytatólagosan elkövetett magánlaksértés vétsége miatt 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt elvált, egy kiskorú gyermeke után tartásdíj fizetésére kötelezett. 1982 októberében 2 rb. magánlaksértés vétsége miatt 1 évi javító-nevelő munkára ítélték. A terhelt hat esetben volt alkoholelvonó kezelésen, de ezek eredménnyel nem jártak. A terhelt idült alkoholista, akinek kényszergyógyítása szükséges.
A terhelt volt felesége a kiskorú gyermekével együtt az anyjánál lakik családtagként és nem korlátozták a terheltet abban, hogy a kiskorú gyermekét látogassa, de ha a terhelt ittasan jelentkezett, nem engedték be a lakásba.
A terhelt 1982 októberében szeszes italtól befolyásolt állapotban a következő bűncselekményeket követte el.
1. 9-én reggel 6 óra körüli időben volt anyósa konyhájának az ablaküvegét betörte, majd a nyíláson benyúlva az ablakot kinyitotta és a lakásba behatolt, ahol több órán keresztül tartózkodott;
2. 12-én délután volt anyósa és volt házastársa nem engedték be a lakásukba, a terhelt ekkor előbb betörte a konyhaablak üvegét, majd a bejárati ajtó befeszítése útján behatolt a lakásba;
3. 19-én 20 óra körül kereste fel a terhelt a sértetteket, akik a lakásba való bejutását nem tudták megakadályozni, mivel a bejárati ajtók nem voltak bezárva. A terheltet felszólították, hogy távozzék el, ő azonban a felhívásnak nem tett eleget. Amikor pedig 21 óra körül volt felesége és anyósa rövid időre eltávoztak, a bejárati ajtót bezárta és nem engedte vissza a lakásukba őket.
A megyei bíróság 1983. február 22. napján kelt ítéletével a járásbíróság határozatát annyiban változtatta meg, hogy a terheltet önálló intézkedésként munkaterápiás intézeti kezelésre kötelezte.
II. A járásbíróság 1983. január 18. napján kelt ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki magánlaksértés vétségében és ezért 3 hónapi – fogházban letöltendő – szabadságvesztésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt – a legutóbbi, 1982. november 4. napjától 30. napjáig tartó alkoholelvonó kezelését követően – 1983. január 12. napján 19 óra körül, szeszes italtól befolyásolt állapotban volt anyósa konyhájának előtérre nyíló ablaküvegét bezúzta, majd a lakásba az ablakon keresztül behatolt. A hazaérkező sértett felhívására nem volt hajlandó eltávozni, sőt a lakás ajtaját is bezárta. A sértett csak az intézkedő rendőrök segítségével tudott a lakásába bejutni.
A megyei bíróság 1983. február 22. napján kelt végzésével a járásbíróság ítéletét helybenhagyta.
Határozatának indoklásában kifejtette, hogy a terhelt munkaterápiás intézeti gyógykezelését az 1982. évi 41. számú tvr. 1. §-a (2) bekezdésének c) pontjában írt tilalom folytán ismételten nem rendelhette el. Hivatkozott az említett jogszabály hatálybalépése előtt kialakult ítélkezési gyakorlatra is, mely szerint az említett önálló intézkedés ismételt elrendelése azért kizárt, mivel ellenkező esetben az elkövető az újabb bűncselekménye miatt nem részesülhetne semmiféle, a büntetőtörvényben előírt s a büntetési céloknak megfelelő joghátrányban [BH1981/9–345. sz.].
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság két határozata ellen az eljárási szabályok megszegése miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Törvényt sértett a megyei bíróság, amikor a másodfokú eljárás során a Be. 32. §-a (2) bekezdésében írtak alapján nem rendelte el az említett bűnügyek egyesítését, jóllehet az egyesítés feltételei fennállottak. Az iratokból megállapítható, hogy a megyei bíróságnak tudomása volt a terhelt ellen folyamatban levő két bűnügyről. A fellebbviteli tárgyalási jegyzőkönyvekből ugyanis megállapítható, hogy az I. ügyben 1983. február 22. napján 13.30-kor, a II. ügyben pedig 14.30-kor, tehát azonos napon, egymást követően került sor a másodfokú tárgyalások megtartására. A terhelt mindkét tárgyaláson jelen volt és a fellebbviteli tanács is azonos összetételben ítélkezett.
Az ügyek másodfokú egyesítését az is indokolta volna, hogy a Be. 32. §-a (2) bekezdésének alkalmazására az első fokon eljárt járásbíróságnak nem volt lehetősége. A terhelt ugyanis a II. ítélettel utóbb elbírált cselekményét az 1983. január 13-án kihirdetett I. sz. ítélet meghozatalát egy nappal megelőzően, 1983. január 12-én valósította meg, bár kétségtelen, hogy a járásbíróságnak az újabb cselekmény elkövetéséről és annak quasi halmazati jellegéről tudomása volt, az ügyek egyesítéséről azonban nem rendelkezett, mivel az ítélet meghozatalakor az újabb bűncselekmény miatt az ügyészség még nem emelt vádat a terhelt ellen.
A Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának 16. számú állásfoglalásában kifejtett jogértelmezés szerint a Be. 32. §-a (2) bekezdésének a fellebbezési eljárásban való alkalmazása elvileg nem kizárt, a különböző ügyeknek egységes másodfokú elintézését azonban a fellebbezési eljárás egyes rendelkezései az esetek túlnyomó részében kizárják.
Az adott esetben azonban a terhelt ellen folyó ügyek másodfokú eljárásban történő egyesítésének nem volt eljárásjogi akadálya.
Több büntetőügynek a másodfokú eljárásban való egyesítése általában akkor kizárt, ha az ügyész a bíróságnak csupán az elkövető kisebb súlyú cselekményét elbíráló ítélete ellen jelent be fellebbezést a terhelt terhére. A Be. 32. §-a (2) bekezdésének alkalmazása esetén ugyanis ebben az esetben – a Be. 241. §-ának rendelkezéseire is figyelemmel – a büntetést csak részben, a terhelt kiemelkedő megítélésű cselekményeit figyelmen kívül hagyva lehetne súlyosítani.
Az ügyek egyesítésének ilyen akadálya ebben az esetben nem volt, mivel az ügyész a járásbíróság mindkét ítéletét tudomásul vette.
Ugyanakkor az egyesítés elrendelése több okból is indokolt lett volna. A terhelt a járásbíróság által elbírált mindkét – egymással quasi halmazatban levő – bűncselekményét alkoholista életmódjával összefüggésben követte el. A terhére rótt vétségek tárgyi súlya, illetve a személyében rejlő társadalomra veszélyesség cselekményei együttes elbírálása esetén sem tette volna szükségessé vele szemben 6 hónapi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását. Ezt támasztja alá az is, hogy a járásbíróság mindkét esetben csupán 3-3 hónap szabadságvesztésre ítélte a terheltet, vagyis a munkaterápiás intézeti kezelése elrendelésének a feltételi mind a két ügyben fennállottak.
Végül pedig az ügyek egyesítésével elkerülhető lett volna az, hogy a terheltet a megyei bíróság azonos napon, egymást követően tartott tárgyalásokon olyan joghátrányokkal sújtsa, melyek együttes alkalmazását – ha a cselekményeket egy eljárásban bírálják el – a büntetőtörvény rendelkezései kizárják.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság mint másodfokú bíróság mindkét határozata törvénysértő, ezért azokat hatályon kívül helyezte és az ügyeket új másodfokú eljárás lefolytatása végett a megyei bíróságnak visszaküldte.
Az új eljárás során a két ügyet másodfokon egyesítve, egységesen kell elbírálni (B. törv. II. 460/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás