PK BH 1984/268
PK BH 1984/268
1984.07.01.
A már nyilvánosságra hozott zenemű nyilvános előadása esetén a szerzői jogok védelmére hivatott szerv által a művelődési miniszter jóváhagyásával megállapított díjat kell fizetni. A szerzői jog szempontjából nyilvánosnak minősül az olyan előadás, amely a családiasság vagy háziasság körén túl megy. Nyilvános előadásnak kell tekinteni – egyebek között – a vendéglátóiparban a vendégek (fogyasztóközönség) részére rendelkezésre álló helyiségben elhelyezett rádión, televízión vagy hanghordozó berendezésen – köztük a magnetofonon – keresztül szolgáltatott zenét [Ptk. 86. §; 1969. évi III. tv. 13. § (3) bek., 40. § (1) bek.; 9/1969. (XII. 29.) MM sz. r. 10. § (1) bek., 29. §].
A felperes keresetében 3132 Ft szerzői jogdíj megfizetésére kérte az alperest kötelezni azon a címen, hogy üzlethelyiségében (kifőzdéjében) magnetofonon zenét szolgáltatott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy nem a vendégek részére nyitva álló helyiségben működtette a magnetofont.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes nem a vendégek részére nyitva álló helyiségben, hanem egy boltíves falrésszel elválasztott mosogatóban működtette a magnetofont, és az onnan kiszűrődő zene közvetve sem szolgálta az üzleti forgalom növelését.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, az alperes elmarasztalását. A fellebbezési tárgyaláson kereseti igényét – méltányosságból – leszállította 2000 Ft-ra. Előadta, hogy a leszállított kereseti követelése megfelel annak az összegnek, amelyet a zeneszolgáltatók a 144/1981. (MK 22.) MM számú utasítás 25. §-a alapján tételes jogdíjfizetés helyett a Szerzői Jogvédő Hivatallal közös megállapodás esetén átalányként fizetnek.
Az alperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte. A fellebbezési eljárásban az összegszerűség nem volt vitatott a felek között.
A fellebbezés alapos.
A szerzői jogról szóló 1969. évi III. tv. (szjt.) 13. §-ának (3) bekezdése értelmében a szerzőt vagy jogutódját a mű felhasználása ellenében – szabad felhasználás esetein (Szjt. 16–21. §) kívül – díjazás illeti meg. Felhasználásnak a már nyilvánosságra hozott zeneművek esetében a további nyilvános előadás, illetve lejátszás minősül [9/1969. (XII. 29.) MM számú rendelet (Vhr.) 10. §-ának (1) bekezdése]. A szerzői jog szempontjából nyilvánosnak minősül az olyan előadás, amely a családiasság vagy háziasság körén túl megy. Az Szjt. 40. §-ának (1) bekezdése alapján a már nyilvánosságra hozott zenemű nyilvános előadása (zeneművek ún. „kisjogos előadása”) esetén a szerzői jogok védelmére hivatott szerv által a művelődési miniszter jóváhagyásával megállapított díjat kell leróni. A Vhr. 29. §-a szerint pedig az Szjt. 40. §-ának (1) bekezdésében említett díjat a Szerzői Jogvédő Hivatal a szerzők javára saját nevében jogosult beszedni.
A már nyilvánosságra hozott zeneművek újbóli nyilvános előadása különböző módon és formában történhet. A zeneművek nyilvános előadásának kell tekinteni – egyebek között – a vendéglátóiparban a vendégek (fogyasztói közönség) részére rendelkezésre álló helyiségben elhelyezett rádión, televízión vagy hanghordozó berendezésen – köztük a magnetofonon – keresztül szolgáltatott zenét. Az így szolgáltatott zene után a vendéglátó-ipari üzem fenntartója jogdíjat köteles fizetni. A 144/1981. (MK 22.) MM számú utasítás 5. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha valamely vendéglátó-ipari üzem helyiségében naponta többféle zeneszolgáltatás (rádió, gépzene, élőzene, „disc jockey”) is van, a megfelelő jogdíj külön-külön fizetendő.
A kereseti igény jogalapja szempontjából nincs jelentősége annak az alperesi védekezésnek, hogy az alperes a rádió műsorának vételére jogosult. Ez a jogosultság ugyanis nem mentesít a zenemű nyilvános előadása után járó szerzői díj alól. Az adott esetben egyébként a felperes a rádión keresztül közvetített zene nyilvános előadása címén nem is igényelt külön jogdíjat, az egybeépített rádió-magnetofon készülék által szolgáltatott magnetofonos zeneszolgáltatásra alapította kereseti igényét. A kereseti igény megalapozottsága szempontjából annak volt ügydöntő jelentősége, hogy a zeneszolgáltatás a fogyasztóközönség rendelkezésére álló helyiségben történt-e, ehhez képest megvalósult-e a zeneművek újbóli nyilvános előadása. Az alperes perbeli védekezése szerint ugyanis a magnetofonkészüléket nem a vendégek rendelkezésére álló részben, hanem az azzal szomszédos, ajtó nélküli, boltíves nyíláson át megközelíthető mosogató helyiségben tartotta üzemben.
Az elsőfokú bíróság a tényállást az alperes leányának, valamint J. L. E.-nének a tanúvallomása alapján állapította meg. A Legfelsőbb Bíróság – figyelemmel arra, hogy a tanú vallomása a helyszíni ellenőrzések során tapasztaltakra vonatkozóan adatokat egyáltalán nem tartalmazott, és az alperes a felperes által végzett ellenőrzés során kiállított adatlap aláírásával igazolta a felperes által állított tényállást, illetve a felperesi alkalmazottal részletfizetési kedvezmény megadása érdekében is tárgyalt – a fellebbezési eljárás során további bizonyítást folytatott le.
A tanúként kihallgatott W. G. tanú azt vallotta, hogy mind az 1982. május 4-én, mind pedig az 1983. január 18-án tartott ellenőrzés során a készülék abban a helyiségben volt elhelyezve és szolgáltatott zenét, ahol a vendégek is tartózkodtak. A tanú ugyan a Szerzői Jogvédő Hivatal felperes alkalmazottja, ez az érdekeltség azonban önmagában nem teszi aggályossá vallomását. A tanú pontosan és egyértelműen írta le a perbeli helyiséget és jelölte meg azt a helyet, ahol a készülék el volt helyezve. Vallomását alátámasztja a felperes által csatolt okirati bizonyíték (adatszolgáltatási lap) is, amelyen az alperes aláírásával elismerte, hogy az üzletében magnetofonos zenét szolgáltatott és részletfizetési kedvezményt kért a felperestől a perbeli kötelezettségének teljesítésére.
A fenti bizonyítékokkal szemben az alperes utóbb, a per során kellő indok nélkül állította azt, hogy az általa üzemeltetett vendéglátóegységben nem szolgáltatott zenét. A Legfelsőbb Bíróság a bizonyítékokat a maguk összességében mérlegelve [Pp. 206. §-ának (1) bekezdése] tényként állapította meg, hogy a zeneszolgáltatás a vendégek részére nyitva álló helyiségben történt, ezért az Szjt. 53. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest kötelezte a leszállított kereseti követelésnek megfelelő összegű szerzői díj megfizetésére. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 951/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás