PK BH 1984/269
PK BH 1984/269
1984.07.01.
I. A számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (szoftver) is a szerzői jogi törvény védelme alá tartozó [Ptk. 86. §; 9/1969. (XII. 29.) MM sz. r. 1. § (1) bek.].
II. Ha a munkáltató a felhasználási jogának gyakorlása során a műre harmadik személlyel köt felhasználási szerződést, szoftver esetében a szerzői díjat – a mű alkotásával kapcsolatos ráfordításokra figyelemmel – 10%-nál alacsonyabb mértékben is meghatározhatja. A szoftver esetleges átdolgozásának a költségeit is a felhasznált mű alkotásához tartozó ráfordításnak kell tekinteni és ezt a díjazás mértékénél figyelembe kell venni [Ptk. 86. §; 1969. évi III. tv. 14. § (1) bek.; 9/1969. (XII. 29.) MM sz. r. 12. § (1) bek.].
Az alperessel másodállás, illetve mellékfoglalkozás létesítésére kötött munkaszerződésben F. K., K. Ö. és S. Á. (a továbbiakban: szerzők) a XXII. Moszkvai Olimpiai Játékokhoz szállítandó sportági információs berendezésekhez programrendszer megalkotására és ennek dokumentációja elkészítésére vállalt kötelezettséget. Az alperes az elkészült számítógépi programot átvette, és a szállított berendezéssel együtt értékesítette. Később ugyanezt a programot – a felhasználói igényeknek megfelelő módosítással – az alperes a tbiliszi uszodához szállított tájékoztatóberendezéshez is értékesítette. Áraként a szerződésben 1 200 000 forintnak megfelelő ellenértéket kötött ki.
A szerzők érdekében fellépő felperes keresetet nyújtott be az olimpiai berendezések szállítását követő újabb felhasználás után a szerzők részére járó díj iránt. Összeg szerint a követelését a tbiliszi berendezésekhez szállított program díjaként az ellenérték 15%-ában: 180 000 Ft-ban és ennek 1981. április 10-től járó évi 5%-os kamatában jelölte meg. Állította, hogy az alperes a szerzők munkaköri kötelezettsége alapján készített művet (programot) értékesítette, és ez olyan felhasználásnak minősül, amelyért a szerzőket szerzői díj illeti meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta a szerzői díj követelésének jogalapját és összegét is.
Ítéletében az elsőfokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 180 000 Ft-ot és ennek 1981. április 10-től járó évi 5%-os kamatát. Kimondta, hogy a szakértői költség az alperest terheli.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Módosított fellebbezésében elismerte, hogy a szerzőket díjazás illeti meg. Hivatkozott azonban arra, hogy a szerzők által készített számítógépi program átdolgozása miatt jelentős költsége merült fel. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolatlanul állapított meg 15%-os díjkulcsot. Ezért a kereset 50 000 Ft-ot meghaladó részének elutasítását kérte.
A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem megalapozott.
A másodfokú eljárás idején lépett hatályba a 15/1983. (VII. 12.) MM sz. rendelet, amely az 1969. évi III. törvény (Szjt.) végrehajtásáról szóló 9/1969. (XII. 29.) MM számú rendeletet (Vhr.) módosította. A Vhr. 1. §-ának (1) bekezdésében felsoroltak szerint az Szjt. védelme alá tartozó alkotásnak minősülnek a számítógépi program alkotások és a hozzájuk tartozó dokumentációk (szoftver).
A továbbiakban a perben nem volt vitás a felek között, hogy a szerzők munkaköri kötelezettség alapján szoftvert alkottak, amelynek felhasználására az alperes jogosult volt [Szjt. 14. § (1) bek.]. Nem volt vitás a felek között az sem, hogy az alperes a felhasználási jogát a perbeli szoftver tekintetében nem működési körén belül gyakorolta, hanem átdolgozva harmadik személy részére értékesítette, ez pedig a szoftver esetében felhasználásnak minősül [Vhr. 10. §-ának (1) bekezdése]. Az előzőekből következően az sem volt vitatott, hogy a szerzőket díjazás illeti meg [Vhr. 12. §-ának (1) bekezdése]. Az összegszerűségre korlátozódott szerzői jogi vitának az eldöntése – bár munkaviszonyban alkotott művel kapcsolatban merült fel – a Vhr. 2. §-a értelmében a bíróság hatáskörébe tartozik.
A másodfokú eljárás során kiegészített szakértői bizonyítás anyagából megállapítható, hogy a szerzők által kidolgozott rendszer részletes programtervében az újbóli értékesítést (felhasználást) célzó változtatások a rendszer felépítését, a rendszer részei között levő összefüggéseket nem érintették. Az eredeti programrendszer pedig olyan színvonalon készült, hogy az újabb felhasználásnál szükséges, a felhasználási igényekből fakadó eltérések minimális többletráfordítással voltak elvégezhetők. A műszaki szakértői vélemény szerint az újabb felhasználáshoz szükséges változtatás ráfordítási költségei legfeljebb 120-143 000 Ft-ra becsülhetők: az új felhasználással értékesített programrendszer 95-96%-ban egyezik a szerzők szoftver alkotásával.
A perbeli szoftverszolgáltatás ellenértékét az alperes és a vevő között létrejött megállapodásban 1 200 000 Ft-ban állapították meg, ez az összeg az alperes bevételeként jelentkezett. Eltérő rendelkezés hiányában ezt az összeget kell a szerzőket megillető díj alapjaként figyelembe venni. A munkaviszony keretében alkotott szoftver esetében azonban a jogszabály figyelemmel van arra, hogy a szerző a művet a munkáltató eszközeinek, szellemi erőforrásainak felhasználásával, a munkáltató költségére és kockázatára, munkabér ellenében alkotja, ezért a szerzői díjból a munkavállalót csupán bizonyos hányad illeti meg díjazásként.
A Vhr. 12. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a munkáltató a felhasználási jogának gyakorlása során a műre harmadik személlyel köt felhasználási szerződést, szoftver esetében a szerzői díjat – a mű alkotásával kapcsolatos ráfordításokra figyelemmel – 10%-nál alacsonyabb mértékben is meghatározhatja.
Az adott esetben az alperes a szerzők alkotását képező szoftvert értékesítette a felhasználói igények megfelelő csekély mérvű átdolgozása után, ezért az átdolgozás költségeit is az újból felhasznált mű alkotásához tartozó ráfordításnak kell tekinteni, és ezt a díjazás mértékénél figyelembe kell venni.
A felek között vitás volt, hogy az alperes feladatkörébe tartozó-e a szoftver felhasználási szerződések megkötése, ehhez képest a díjkulcs fokozott csökkentése vagy éppen a szerzői díj 10%-ánál alacsonyabb értékben való meghatározása indokolt-e [Vhr. 12. § (1) bek. 2. fordulat].
Az alperes igazolta, hogy az alapszabályában meghatározott tevékenységi körében – egyebek között – informatikai berendezéseket gyárt, amelyek értékesítéséhez esetenként olyan számítógépi program szolgáltatása is hozzátartozik, amely nem szerepel a berendezés árában és nem csupán az adott rendszer egységeinek kezelését biztosítja. Ezeknek a szoftvereknek a kifejlesztését az alperes részben saját, részben – mint az elbírált esetben is – külső munkaerőkkel végeztette. Az alperes tehát feladatkörébe tartozóan kötötte meg a felhasználási szerződést. Ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság azért nem látott alapot a 10%-nál is alacsonyabb mértékű díjkulcs megállapítására, mert az alperesnél nem voltak olyan szerzeti adottságok, amelyek a szoftver kidolgozásánál jelentősen közrehatottak volna, és amelyek egyúttal a mű megalkotásával kapcsolatos számottevő munkáltatói ráfordításnak is tekinthetők lettek volna.
A perbeli szoftver újabb felhasználásánál az alperesnek az átdolgozással kapcsolatban felmerült ráfordítása a szakvélemény szerint legfeljebb mintegy 150 000 Ft-ra tehető, ezen túlmenően felmerült tényleges ráfordításokra az alperes sem hivatkozott.
A mű megalkotásához és átdolgozásához szükséges, már ismertetett és értékében becsült ráfordításoknak a felhasználásáért járó ellenérték mértékével való összevetése a jogszabályban írt díjkulcsmértékek (10-30%) átlagát megközelítő díjkulcs megállapítását indokolja. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság nem találta eltúlzottnak az elsőfokú bíróság által megállapított díjkulcs mértékét és ennek megfelelően a marasztalás összegét.
A fenti indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében helybenhagyta.
A perben adatok merültek fel arra, hogy időközben a perbeli szoftver további felhasználására is sor került. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság érdemi döntést nem hozott, tényállást nem állapított meg. Az első fokú tárgyalás berekesztését megelőzően érvényesített igény csupán a tbiliszi értékesítés után járó díjkövetelés volt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felek közötti jogvitát csupán a fellebbezéssel érintett körben, a tbiliszi értékesítés vonatkozásában bírálta el.
A másodfokú eljárásban felmerült szakértői költséget az eredménytelenül fellebbező alperes előlegezte, a felek egymással szemben perköltséget nem igényeltek. Ebben a kérdésben döntésre nem volt szükség. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 417/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás