MK BH 1984/288
MK BH 1984/288
1984.07.01.
I. A felmondást korlátozó az a rendelkezés, amely szerint a munkáltató csak rendkívül indokolt esetben mondhat fel a dolgozónak, csak az olyan dolgozó javára alkalmazható, aki a jogszabályban és a kollektív szerződésben (munkaügyi szabályzatban) erre vonatkozóan meghatározott valamennyi feltételnek megfelel [1967. évi II. törvény 26. § (3) bek.; 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 21. §].
II. A felmondás indokolása megfelelő voltának vizsgálatakor irányadó szempontok [1967. évi II. törvény 26. §, MK 95. §].
A felperes 1971. február 1-jétől áll az alperes alkalmazásában, 1973 januárjától gazdaságtörténeti levéltáros munkakörben dolgozik. Az alperes főigazgatója 1982. június 29-én 1982. szeptember 16-ára felmondta a határozatlan időre szóló munkaviszonyát. A felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzési kötelezettség alól. A felmondás indokait lényegében a következők szerint részletezte.
Bebizonyosodott, hogy
– munkatársaival nem képes együttműködni, amit az osztály dolgozóinak áthelyezési kérelme is alátámaszt;
– hivatali felettesével, osztályvezetőjével nem képes együttműködni;
– a társadalmi szervekkel sem képes együttműködni, lehetetlenné teszi a jó munkatársi viszony kialakítását és magatartása a levéltárban folyó munka rovására megy;
– azzal, hogy a legutóbbi – az egész intézményben elfogadott – munkaköri leírása elfogadását megtagadta, az intézmény munkáját gátolja.
A felperesnek a felmondás hatályon kívül helyezése iránt benyújtott kérelmét a munkaügyi döntőbizottság elutasította.
A felperes a döntőbizottság határozatát keresettel támadta meg, amelyben munkaviszonyának helyreállítására, elmaradt munkabére és költségei megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság az ítéletével megváltoztatta a döntőbizottság határozatát, hatálytalanította a felmondást, és helyreállította a felperes munkaviszonyát. Kötelezte egyidejűleg az alperest, hogy a felperesnek fizessen meg 21 380 forint elmaradt munkabért.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes javára alkalmazni kellett az Mt. 26. §-ának (3) bekezdésében meghatározott felmondási korlátozást, amely szerint a munkaviszonya csak rendkívüli esetben volt felmondással megszüntethető.
Az alperes által megjelölt felmondási okok azonban csak részben bizonyultak valósnak, és ezért az adott esetben a felmondás rendkívüli indokoltsága nem volt megállapítható. A felperes munkaviszonyának fenntartása a munkáltató határozott intézkedéseinek egyidejű bevezetése mellett nem veszélyezteti az alperes működését. A bíróság meggyőződése szerint az osztályon a munkavégzés a kialakult rossz munkahelyi hangulat miatt igen megnehezült, és ezért időszerűvé vált a helyzet megváltoztatása. Ennek módja azonban nem a felperes munkaviszonyának a megszüntetése. A felmondás jogszerűségét az a körülmény sem támasztja alá, hogy a felperes az elmúlt időszakban számos bejelentést tett, és panaszlevelet küldött különböző szervekhez.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Mt. 26. §-ának (1) bekezdése értelmében a határozatlan időre létesített munkaviszonyt felmondással mind a munkáltató, mind a dolgozó bármikor megszüntetheti.
Az Mt. 26. §-ának (2) bekezdése szerint a munkáltatónak a felmondást írásban kell közölnie, s abból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie.
A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalása szerint a munkáltató által megjelölt felmondási okkal kapcsolatos alapvető követelmény, hogy az valós és alapos legyen, tehát hogy tényszerű valósága mellett egyúttal okszerűen alá is támassza a dolgozó munkaviszonyának a munkáltató részéről történő megszüntetését.
Az említett jogszabályi előfeltételek fennállása esetén is csak abban az esetben szüntethető meg felmondással jogszerűen a dolgozó munkaviszonya, ha azt a felmondást tiltó [Mt. 26. § (4) bek.] vagy felmondást korlátozó [Mt. 26. § (3) bek.] körülmény nem gátolja.
A perben eldöntendő kérdés tehát az volt, hogy a felperes személyét illetően volt-e felmondást tiltó vagy korlátozó körülmény, továbbá hogy az alperes által megjelölt felmondási okok valósak és alaposak voltak-e.
A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg a tényállást, abból azonban jórészt téves jogi következtetésre jutott.
Tévedett, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a munkáltató a felmondás jogát az Mt. 26. §-ának (3) bekezdése alapján csak korlátozott mértékben gyakorolhatta a felperessel szemben, és ennek folytán a felperes munkaviszonyát csak rendkívül indokolt eset fennállása esetén szüntethette volna meg felmondással.
Az alperes munkaügyi szabályzata – az Mt. 26. §-a (3) bekezdéséhez és az Mt. V. 21. §-ához kapcsolódóan – úgy rendelkezik, hogy csak rendkívül indokolt esetben mondhat fel a munkáltató a nála hosszú ideje munkaviszonyban álló és ezalatt az átalagosnál jobb munkával és példamutató magatartásával kitűnt dolgozónak, amennyiben
a) 10 év óta áll a munkáltatónál munkaviszonyban,
b) állami kitüntetésben részesült és
c) munkájának a kellő szakértelemmel való ellátásán felül a munkafegyelemben, a jó közösségi szellem kialakításában, munkatársai szakmai képzésében és segítésében példamutatóan jár el.
Tény, hogy a felperes a felmondás időpontjában 10 évet meghaladóan állt az alperes alkalmazásában, a peradatok alapján azonban az is kétségtelen, hogy a jó közösségi szellem kialakítása terén nem járt el példamutatóan. Minthogy a munkaügyi szabályzatban meghatározott feltételek együttes feltételek és ezek nem valósultak meg hiánytalanul, nem volt rendkívül indokolt esetre szükség a felperes munkaviszonyának felmondással történő megszüntetéséhez.
Az alperes felmondása lényegében négy felmondási okot tartalmazott.
Sorrendben a harmadik felmondási ok szerint a felperes a társadalmi szervekkel nem volt képes együttműködni. Ezzel kapcsolatban helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a szakszervezeti szervekkel kapcsolatos munkavállalói viszony nem szolgálhat alapul a dolgozó munkaviszonyának felmondással történő megszüntetéséhez. Ezt a felmondási okot tehát a felmondás törvényességének vizsgálata során valóban figyelmen kívül kellett hagyni.
A további három felmondási ok vonatkozásában azonban bebizonyosodott, hogy a felperes valóban képtelen munkatársaival együttműködni, továbbá azzal, hogy a munkaköri leírás elfogadását megtagadta, az intézmény munkáját gátolta.
A peradatok egyértelműen bizonyítják, hogy az utóbb említett felmondási okok teljes egészében helytállóak, valósak és alaposak voltak, és maradéktalanul alátámasztják az alperes felmondásának törvényességét. Önmagában az a körülmény, hogy a közölt felmondási okok közül az egyik alaptalannak bizonyult, nem alkalmas az egyéb tekintetben helytálló felmondás hatálytalanítására.
Helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy az osztály munkahelyi hangulata a felmondást megelőzően már rendkívül rossz volt, tévedett viszont, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez csak abban az esetben volna a felperes terhére róható, ha az osztályon kialakult helyzet kifejezetten a felperes együttműködési készségének hiányára lenne visszavezethető.
A felmondás megalapozásához elegendő annak bizonyítása, hogy az együttműködési készség hiánya miatt kialakult rossz munkahelyi hangulat jórész vagy akár csak részben a felperes magatartásának a következménye volt. Ezt viszont a tanúként kihallgatott személyek vallomásai egyértelműen bizonyítják.
A munkaügyi bíróság maga is rámutatott arra, hogy a felperes bizonyos élethelyzetekben az elfogadott magatartási normáktól eltérően reagált, így többek között nem köszönt a munkatársainak, meg nem engedhető stílusban kétségbe vonta a neki szóló üzenetek átadását. A munkaügyi bíróság szerint a munkatársak mindezt nagy türelemmel elviselhették volna. Ez önmagában véve valós állítás, s minthogy a jogszabály a munkatársak egymás közötti viszonyát illetően nem elviselési, hanem együttműködési kötelezettséget ír elő, ennek a felperes a már említett okok miatt nyilvánvalóan nem tett eleget.
Az osztályvezető tanúvallomása szerint a felperes, ha valaki vele szemben más álláspontra helyezkedett, azt meggyűlölte, és ellenségének tekintette. Ennek az állításnak – a munkaügyi bíróság által is elismerten – igen nagy a valóságtartalma, álláspontja szerint azonban az osztályvezetőnek látnia kellett volna, hogy a felperesnek ez a tulajdonsága idegrendszerbeli tulajdonsága, ezért ezt a körülményt is mérlegelve kellett volna a szokásostól eltérő felperesi megnyilvánulásokra reagálnia.
A munkaügyi bíróságnak ez az okfejtése azért nem helytálló, mert a munkavállalóknak a munkahelyen elvárható és általában kialakult magatartási normáival a felperes kihívó, kötekedő magatartása nem egyeztethető össze. Az együttműködési kötelezettség megsértését jelenti sértő tartalmú feljegyzése és annak eljuttatása az osztályvezetőhöz is.
Ez a feljegyzés – amellett, hogy az együttműködési készség teljes hiányát mutatja – egyúttal az osztályvezetőre súlyosan sértő megállapításokat is tett.
A tényekkel ellentétes tehát a munkaügyi bíróságnak az a megállapítása, amely szerint nem lehet teljes egészében bizonyítottnak tekinteni azt a felmondási okot, hogy a felperes az osztályvezetőjével nem volt képes együttműködni.
Ami a felmondásnak a munkaköri leírás visszautasításával kapcsolatos indokát illeti, a következőkre kell rámutatni.
Téves a munkaügyi bíróságnak az az álláspontja is, hogy amennyiben a felperes a munkaköri leírását munkajogi és egyéb szempontokra hivatkozással nem fogadta el, nem gátolta a munkavégzést, ugyanis esetenkénti munkáltatói utasítások is alkalmasak lehettek volna a dolgozó megfelelő irányítására.
A munkaköri leírás visszautasítása mint tény már önmagában demoralizálóan hat a munkafegyelemre, de ennek folytán a munkáltató is olyan helyzetbe kerülhet, hogy a dolgozó a munkáltató működése szempontjából lényeges feladatok elvégzését éppen azért tagadja meg, mert az adott feladat elvégzése – álláspontja szerint – nem tartozik munkaköri kötelezettségei körébe.
Miután a per adatai alapján egyértelmű, hogy a felperes sem a munkatársaival, sem az osztályvezetőjével nem tudott együttműködni, és a munkaköri leírás elfogadását is megtagadta, az alperes által megjelölt felmondási okok nagy része valós és alapos volt. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor az alperes felmondását hatálytalanította. (M. törv. II. 10 019/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás