BK BH 1984/300
BK BH 1984/300
1984.08.01.
Az erőszakos közösülés bűntettének a kísérlete miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történt törvénysértő felfüggesztése [Btk. 89. § (2) bek., 197. § (1) bek.].
A terheltet az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki erőszakos közösülés bűntettének a kísérletében, és ezért 1 évi és 2 hónapi szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.
A tényállás lényege a következő.
A burkoló szakmunkás foglalkozású, idült alkoholista terheltet a bíróság 1977. évben magánlaksértés vétsége miatt 2000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A terhelt a vádbeli napon az esti órákban egy vendéglőben nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, és ettől közepes-súlyos fokban leittasodott.
Ugyanott tartózkodott két férfi társaságában a sértett is, aki ismerőseinek távozása után a terhelt meghívására annak asztalához ült. Ott megivott egy pohár bort.
Záróra után 22 órakor együtt távoztak a vendéglőből, és villamosra szálltak, ahol a terhelt csókolgatni próbálta a sértettet, és közösülésre tett ajánlatot neki, a sértett azonban erre nem volt hajlandó. Ekkor a terhelt azt a kijelentést tette, hogy a sértettet magáévá teszi, ha kell erőszakkal is, de a sértett ettől nem tartott, mert a terhelt erősen ittas állapotban volt, és arra gondolt, hogy közeli lakásához épségben el tud jutni.
Amikor a sértett a villamosról leszállt, a terhelt is követte, és az előtte szaladó sértettet utolérve, maga felé fordította, és újra közösülési szándékát hangoztatta. A sértett kiszabadította magát a terhelt fogásából, eközben elrántotta a fejét, és azt a kerítésoszlopba ütötte. A terhelt újra üldözőbe vette őt, az egyik ház előtt utolérte, behúzta az udvarra és a földre teperte. A sértett segítségért kiabált, mire a terhelt megpróbálta betapasztani a száját, és fojtogatta is. A segélykiáltásokat a közelben lakók meghallották, és a helyszínre mentek. Ekkor a terhelt menekülni próbált, de elfogták.
A sértett a bűncselekmény elkövetése előtt azért nem kért segítséget, mert élettársától tartott, és nem akart feltűnést kelteni.
A sértett nyakán 8 napon belül gyógyuló horzsolásos sérülések keletkeztek.
A büntetés kiszabásánál a kerületi bíróság súlyosító körülményként értékelte a kitartó szándékot és az ittas állapotban, késő éjjel, nyílt utcán való elkövetést, míg enyhítő körülményként a terhelt megbánást tanúsító beismerését, büntetlen előéletét, és a sértett könnyelműségét mint közreható tényezőt vette figyelembe. Erre tekintettel a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének c) pontja alkalmazásával szabta ki a szabadságvesztést, melynek felfüggesztését a büntetlen előélettel, a cselekmény alkalomszerűségével és az eset „összes körülményeivel” indokolta.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a próbaidő tartamát 3 évre mérsékelte, valamint felhívta az illetékes egészségügyi hatóságot, hogy a terhelt gyógyítása érdekében a szükséges intézkedést tegye meg.
A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése, a közügyektől eltiltás nem alkalmazása és a kényszergyógyítással kapcsolatos rendelkezés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A büntetés kiszabása során irányadó körülményeket az eljárt bíróságok általában helyesen értékelték. Figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény kiváltásában a sértett könnyelműségének is szerepe volt, továbbá hogy a bűncselekménynek csupán a távoli kísérlete valósult meg, az enyhítő rendelkezés alkalmazásával kiszabott szabadságvesztés mértéke törvényes, és az egyéb enyhítő körülményekre is tekintettel a közügyektől eltiltás mellékbüntetés nem alkalmazása sem mutatkozott a törvény elvi sérelmét jelentő mulasztásnak.
Törvénysértő azonban a szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztése, mert erre a Btk. 89. §-ának (2) bekezdése szerint az egy évnél hosszabb, de a két évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén csak különös méltánylást érdemlő esetekben kerülhet sor. A Legfelsőbb Bíróság V. számú Büntető Elvi Döntése értelmében a büntetés végrehajtása felfüggesztésének kedvezményében általában nem is részesíthetők a nagyobb súlyú, a társadalomra fokozottabb veszélyességű szándékos bűncselekmények elkövetői, ezek javára a büntetés végrehajtásának felfüggesztése a társadalmi értékítélettel is ellentétes, és nem felel meg a bűnözéstől való általános visszatartás követelményének sem.
A terhelt kitartóan, gátlástalanul valósított meg olyan kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt, amely – elkövetési módja miatt – nemcsak az alapvető erkölcsi normákat, de közvetlenül a közbiztonságot is sértette.
A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy a törvényességi óvással támadott határozatok a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését elrendelő részükben törvénysértők, ezért azokat hatályon kívül helyezte, egyben a Btk. 75. §-ában foglaltaknak megfelelően a terhelt kényszergyógyításáról rendelkezett, mert a kényszergyógyítás elrendelésének törvényi előfeltételei adottak. A terhelt idült alkoholista, a bűncselekmény elkövetése alkoholista életmódjával összefüggött, az orvos szakértői vélemény szerint kényszergyógyítása szükséges és annak egészségügyi akadálya nincs. (B. törv. IV. 161/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
