GK BH 1984/324
GK BH 1984/324
1984.08.01.
Nemzetközi fuvarozás esetén a vasút kártérítési felelősségét önmagában az is megalapozza, ha nem szolgáltatja ki az átvevőnek a fuvarlevéllel együtt az ahhoz csatolt és a vámkezeléshez szükséges iratokat [Ptk. 339. § (1) bek.; 1975. évi 9. sz. tvr.-rel kihirdetett Vasúti Árufuvarozásról szóló Nemzetközi Egyezmény (CIM) 6. cikk 1–2. §, 5., 8. §, 13. cikk 1–2. §, 15. cikk 2. §, 39–40. cikk].
A felperes a keresetében előadta, hogy külkereskedelmi szerződés alapján rézkatódot importált. Ennek kapcsán több vagon áru érkezett az országba, az 1981. március 23-án beérkezett vagonküldemény kiszolgáltatásakor azonban a MÁV nem adta át a címzettnek a fuvarlevél mellékletét képező, vámkezeltetéshez szükséges számlát.
A felperes 1981. március 26-án telexen kérte a feladót a számla haladéktalan pótlására, amely 1981. április 21-én érkezett meg. A fentiek miatt csak késedelmesen kerülhetett sor a perbeli áru vámkezeltetésére, és ezért a felperesnek 3600 Ft vámkamatot kellett fizetnie. Keresetében ennek az összegnek és évi 15% késedelmi kamatának a megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a védekezése szerint a CIM 13. cikkének 1. §-a értelmében a feladó csak a kiszolgáltatás előtti vámkezeléshez szükséges iratokat csatolhatja a fuvarlevélhez, amikor a vasút gondoskodik a vámkezelés lebonyolításáról. Az adott esetben az alperest ilyen kötelezettség nem terhelte, mert a vámkezeltetés a felperes feladata volt, így a CIM 6. cikkének 8. §-a az irányadó, amely szerint pedig a fuvarlevélhez más iratok nem csatolhatók.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta, megállapítva, hogy a fuvarlevél 32. rovatából kitűnően a feladó csatolta a kérdéses számlát a fuvarlevélhez, amit egyébként az alperes sem vitatott. A bíróság álláspontja szerint közömbös, hogy a feladó jogosult volt-e a számla csatolására vagy sem, mert azt a vasút a fuvarlevél mellékleteként elfogadta. Ebből következően azt a fuvarlevéllel együtt át kellett volna adni a felperesnek. Azzal, hogy ez nem történt meg, jogellenesen járt el, ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján az okozott kárt meg kell térítenie.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen alapozta az alperes marasztalását a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére, mert a vasút a konkrét vitás szerződés alanya, a felelősségét tehát a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kell elbírálni. Fenntartotta a CIM 13. cikkének alkalmazásával kapcsolatban kifejtetteket is, amelyek szerint azokat az iratokat kell csatolni a fuvarlevélhez, amelyek az árunak az átvevő részére történő kiszolgáltatás előtti és a vasút részéről végrehajtandó vámkezeléshez szükségesek.
A fellebbezés a kereset főtárgya tekintetében nem alapos, bár az ítélet indokolását és ehhez képest a kamatban történt marasztalást az alábbiak szerint meg kellett változtatni.
A nem vitás tényállás szerint a jogvita a CIM hatálya alá tartozó fuvarozási szerződéssel kapcsolatos. Az általános jogértelmezési elv szerint a különös szabály érvényesülése mindig megelőzi az általános szabályt, amíg tehát egy tényállás megfelel egy speciális törvényi tényállásnak, addig az abban foglaltak az irányadók. A Ptk.-hoz viszonyítva a VÁSZ, a CIM és az SZMGSZ a vasúti fuvarozás területén érvényesülő speciális szabályok, adott esetben tehát a CIM rendelkezéseinek szem előtt tartásával kell az alperes felelősségének kérdésében állást foglalni.
A CIM 40. cikke is úgy rendelkezik, hogy „ennek az Egyezménynek a hatálya alá eső minden esetben bármilyen jogcímen támasztott kártérítési igény a vasúttal szemben csak ennek az Egyezménynek a feltételei és korlátozásai szerint érvényesíthető. Ugyanez áll mindazokra az igényekre is, amelyeket azokkal a személyekkel szemben érvényesítenek, akikért a vasút a 39. cikk értelmében felelős.”.
A CIM 6. cikke a fuvarlevél tartalmával és alakjával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza. Az 5. § tételesen felsorolja, hogy a fuvarlevélnek milyen adatokat kell tartalmaznia. Ennek f) pontja szerint fel kell tüntetni „a vám- és más államigazgatási szervek által megkívánt azoknak az iratoknak részletes felsorolását, amelyeket a fuvarlevélhez csatoltak, vagy amelyekre vonatkozólag a fuvarlevélben említés történik, hogy azok egy meghatározott állomáson, vámhivatalban vagy más államigazgatási szervnél állnak a vasút rendelkezésére.”.
Ugyanezen cikk 8. §-a akként rendelkezik, hogy „egyéb nyilatkozatot csak akkor szabad a fuvarlevélbe beírni, ha azt valamely állam törvényei és szabályzatai vagy a díjszabások előírják, vagy megengedik, és az a jelen Egyezménnyel nem ellenkezik. Tilos a fuvarlevelet más irattal helyettesíteni, vagy ahhoz más okmányt csatolni, mint amelyet ez az Egyezmény vagy díjszabás előír vagy megenged.”.
E két szakasz összevetéséből következik, hogy azokat az iratokat, amelyek a vámkezeléshez szükségesek, csatolni lehet a fuvarlevélhez, függetlenül a vámkezeltetést végző személyétől.
A CIM 13. cikke általánosságban rendelkezik a vám és más államigazgatási iratokról, valamint a vámzárról, a 15. cikk pedig a vám- és más államigazgatási eljárásra vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket.
A 13. cikk 1. §-a szerint a feladó köteles a fuvarlevélhez csatolni azokat az iratokat, amelyek az árunak az átvevő részére történő kiszolgáltatása előtt végrehajtandó vám- és más államigazgatási eljáráshoz szükségesek. … Ha ezek az iratok nincsenek a fuvarlevélhez csatolva (lásd a 15. cikk 1. §-át), vagy ha azokat az átvevőnek kell szolgáltatnia, a feladó köteles megjelölni a fuvarlevélben azt az állomást, vámhivatalt vagy más államigazgatási szervet, amelynél a szóban forgó iratok a vasút rendelkezésére állnak, és ahol a vám- vagy más államigazgatási eljárást el kell végezni...”.
A 2. § a fuvarlevélben megjelölt és az ahhoz csatolt iratok elveszéséből, fel nem használásából vagy helytelen felhasználásából származó következményekért fennálló felelősségről rendelkezik, megállapítva, hogy a vasút felelőssége vétkessége esetén áll fenn. Az általa fizetendő kártérítés azonban soha sem lehet nagyobb összegű, mint amit az áru elveszése esetében kellene fizetnie.
A CIM 15. cikkének 2. §-a lehetőséget ad arra, hogy a vámkezelés teljesítéséről az átvevő gondoskodjék. Ebből következik, hogy a vasút felelőssége – vétkessége esetében – akkor is megállapítható, ha az átvevő a vámkezelést a megadott időn belül azért nem tudja elvégeztetni, mert részére a vasút a fuvarlevélhez csatolt és a vámeljáráshoz szükséges okmányokat nem szolgáltatta ki. Az a körülmény, hogy a csatolt iratokat az alperes a fuvarlevéllel egy időben nem tudta átadni a címzettnek, már önmagában megalapozza a vétkességét, és így köteles a megfizetett vámkamat megtérítésére.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a főkövetelés tekintetében az indokolás fenti helyesbítésével a Ptk. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta, míg a kamat mértéke tekintetében megváltoztatta, mert a CIM 38. §-ának (1) bekezdése szerint a kártérítési összeg után járó kamat évi 5%. (Legf. Bír. Gf. III. 30 573/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás