GK BH 1984/369
GK BH 1984/369
1984.09.01.
Mezőgazdasági haszonbérlet csak a gazdasági év végére és legalább hat hónappal korábban lehet jogérvényesen felmondani. A nem joghatályos felmondás alatt a haszonbérbeadó által elért anyagi előnyt azonban a haszonbérbe be kell tudni [Ptk. 452. § (1) bek., 455. § (2) bek., 457. § (1) bek.].
A felek között már az 1973. évtől kezdődően szerződés volt érvényben a felperes kezelésében levő mintegy 300 ha-os nádas művelési ágú terület hasznosítását illetően. E szerződés szerint az alperes köteles volt a terület nádtermését learatni, kévékbe kötni, és a kitermelt nád mennyiségével arányos ún. kéveárat fizetni a felperesnek. A tó elgyomosodása folytán a nádtermés fokozatosan csökkent, ezért a felek 1980. április 2-án új szerződést kötöttek, amely szerint az alperes a nádat saját költségén kitermeli, partra hordja, és minden évben átalánydíjként 600 000 Ft ún. tőárat fizet a felperesnek. A felek a szerződést 5 éves időtartamra kötötték, s az első ízben az 1980/81. gazdasági év nádtermésére vonatkozott. A szerződés szerint, ha előre nem látható esemény – tűzkár, jégverés – a nádtermést megsemmisíti, az alperes nem köteles a tőárat megfizetni. Az alperes a szerződés alapján az 1980/81-es nádtermést learatta ugyan, de a terület nagymérvű gyomosodását megállapítva, a felperes által számlázott 600 000 Ft tőár helyett csak 300 000 Ft-ot fizetett meg. A nagymérvű gyomosodásról már az aratás közben – 1981. február 2. napján – értesítette a felperest, majd az 1981. március 12. napján tartott helyszíni szemléről a felek emlékeztetőt is felvettek. A felperes ennek ellenére követelte az alperestől a még hátralékos 300 000 Ft összegű tőárat, hivatkozva arra, hogy a terület állapotáról az alperes a szerződéskötéskor is tudott, és a gyomosodás ismeretében vállalta az átalányösszegű térítést. A terület elgyomosodása tehát nem minősíthető előre nem látható eseménynek. Mivel az alperes nem volt hajlandó a felperes követelését peren kívül kiegyenlíteni, a felperes a keresetében 300 000 Ft-nak a megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az eljárás során a keresetét 700 000 Ft-ra felemelte, mivel időközben az 1981/82-es nádaratási szezon is befejeződött. Ekkor azonban az alperes a nádat már nem vágta le, és a tőár fizetésére sem volt hajlandó. Ezzel kapcsolatban előadta a felperes, hogy időközben – kárenyhítési kötelezettsége keretében – maga vágta le és értékesítette a nádat, és ezáltal 200 000 Ft összegű árbevételre tett szert. Ennek az összegnek a betudásával az 1981/82-es gazdasági évre vonatkozóan már csak 400 000 Ft tőár fizetését követelte az alperestől.
Az alperes a védekezésében arra hivatkozott, hogy a nádtermés a vízállás függvénye, a megfelelő vízállás biztosítása viszont a bérbeadó felperes kötelezettsége lett volna. A terület elgyomosodásáról a felperes maga is meggyőződött az 1981. március 12-i helyszíni szemle során, az ilyen mértékű elgyomosodás pedig – a szerződés második pontja alapján – kizárja az alperes tőárfizetési kötelezettségét. Ennek ellenére – méltányossági alapon – 300 000 Ft-ot megfizetett a felperesnek, a további követelés azonban már alaptalan. Bejelentette, hogy a megváltozott helyzet folytán az adott területről a nád kitermelése gazdaságtalanná vált, ezért 1981. december 20-ára a szerződést felmondta, majd ezt a jognyilatkozatát 1982. február 23-án megismételte.
Az elsőfokú bíróság a perben szakértői bizonyítást rendelt el. A kirendelt szakértő megállapította, hogy a terület elgyomosodása nem az alperes magatartása miatt, hanem a nem optimális vízszint miatt következett be. Erre az alperesnek nem lehetett befolyása, mivel a tó vízszintjének tartása nem megoldott, a vízleeresztő zsilipet sem az alperes kezeli. Utólag a szakértő már nem tudta megállapítani, hogy az 1980/81-es gazdasági évben mennyi lehetett a megtermelt és a learatott nád mennyisége. Az 1981/82-es gazdasági évben a felperes a területről mintegy 20 000 kéve nádat termelt ki, de még maradt a területen kitermelhető nád. A kitermelt nád is jelentős mértékben – mintegy 30-35%-ban – gazdaságilag hasznosíthatatlan gyékényt is tartalmazott. A nádtermés – az erős gyékényesedés miatt – évről évre jelentősen csökken. A szakértő kérdésre arra is rámutatott, hogy a tó vízállása a felperes részéről sem volt befolyásolható, egyrészt mivel az illetékes vízügyi igazgatóság a vízjogi üzemeltetési engedélyt csak 1982. február 22-én adta ki a felperesnek, másrészt azért nem, mert objektíve is lehetetlen a vízállás megfelelő szabályozása, más területekről ugyanis oda víz nem vezethető.
Az elsőfokú bíróság az alperest 300 000 Ft megfizetésére kötelezte, míg az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az ítélet indoklása szerint a felek között létrejött haszonbérleti szerződést az alperes 1981. december 4-én érvényesen felmondta. A felmondást követően a felperes a haszonbérleti díjra nem tarthatott igényt. Mivel azonban a felperes csak az 1980. évre fizetett díjat, az 1981. évre azonban nem, ezért az 1981. évre járó haszonbérleti díj a felperest megilleti. Az elsőfokú bíróság véleménye szerint azonban a szerződésben kikötött haszonbérleti díj összege túlzott volt. A szakértői véleményből is megállapíthatóan a szolgáltatással legfeljebb 300 000 Ft összegű évi haszonbérleti díj áll arányban, ezért a marasztalás erre az összegre szólt.
Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy minden gazdasági évben a nádtermés learatása a következő évre húzódik át, mivel a nádaratásra január–február hónapban kerülhet csak sor, ő pedig már 1981. december 20. napjára felmondta a haszonbérleti szerződést. Ebből következik, hogy az 1981/82-es gazdasági évre haszonbért már nem tartozott fizetni. Ha ennek ellenére erre az időszakra a bíróság mégis haszonbér-fizetési kötelezettséget állapítana meg a terhére, a haszonbérbe beszámítani kérte a felperesnek a 200 000 Ft összegű árbevételét.
A fellebbezés részben alapos.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felek között haszonbérleti szerződés jött létre [Ptk. 452. § (1) bek.], a felperes követelése tehát haszonbér fizetésére irányult. Az első fokú ítélet ellen a felperes nem fellebbezett, ezért maga sem kifogásolta az elsőfokú bíróságnak – szakértői véleményen alapuló – azt az ítéleti ténymegállapítását, amely szerint a szerződésben kikötött haszonbérleti díj összege – a vízterület nagymértékű elgyomosodása következtében – túlzott volt, vagyis a Ptk. 455. §-ának (2) bekezdését is figyelembe véve elfogadta, hogy évente legfeljebb 300 000 Ft összegű haszonbérleti díj a reális.
Tévedett viszont az elsőfokú bíróság abban, hogy az alperes 1981 december 4. napján 1981. december 20. napjára joghatályosan felmondta a szerződést. A Ptk. 457. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a mezőgazdasági haszonbérletet csak hathavi felmondással a gazdasági év végére lehet megszüntetni. Ebből következik, hogy az alperest az 1981/82. gazdasági évre is terhelte a haszonbérleti díjbefizetési kötelezettség, és köteles lett volna az 1982. február–március hónapokban a bérelt területről a nádat kitermelni. Ezt az alperes elmulasztotta, ezért a haszonbérleti díjfizetési kötelezettségének megállapítása helytálló volt, az alperes ezzel kapcsolatos fellebbezési érvelése pedig nem alapos.
Tényként volt viszont megállapítható, hogy a felperes az alperes helyett 1982 február havában levágta a nádat e kérdéses területről, azt értékesítette is, és az értékesítésből – saját előadása szerint – 200 000 Ft árbevételre tett szert. Figyelemmel arra, hogy a haszonbérleti szerződés alapján a bérbevevő a terület használatára és hasznainak szedésére jogosult, nyilvánvaló, hogy a hasznokat is beszedő bérbeadó jogalap nélkül gazdagodnék abban az esetben, ha a hasznok beszedésén felül a haszonbérleti díj teljes összegét is megkapná. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a haszonbérlet éves díjának reális összege 300 000 Ft, s ezt a felperes sem tette vitássá, ezért az 1981/82-es gazdasági évre is ennyit követelhetne az alperestől. Mivel azonban a terület hasznait maga szedte be, és ebből 200 000 Ft hasznot már realizált, ezzel az összeggel csökkenteni kell az alperes által fizetendő haszonbérleti díj összegét.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben és úgy változtatta meg, hogy az alperes által fizetendő haszonbérleti díj összegét 100 000 Ft-ra leszállította. (Legf. Bír. Gf. II. 30 788/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás