• Tartalom

BK BH 1984/392

BK BH 1984/392

1984.10.01.
A szolgálatban levő elöljáró sérelmére elkövetett erőszak: elöljáró elleni erőszak bűntettének minősül [Btk. 355. § (1) bek. a) és b) pont].
A katonai bíróság a honvéd vádlottat szolgálati közeg elleni erőszak bűntette miatt 8 hónapi – fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az őrvezető sértett a vádlott közvetlen elöljárója – rajparancsnoka – volt. A vádbeli napon a vádlott és az elöljáró együtt látott el 24 órás szolgálatot. Az őrvezető kifogásolta, hogy a vádlott nem látta el megfelelően feladatait. A vádlott ekkor fenyegetően lépett fel az őrvezetővel szemben és hívta, hogy a nézeteltérést az épület mellett kinn beszéljék meg. Az elöljáró a kihívást elutasította. A vádlott ezek után az elhelyezési körletbe ment, és onnan egy magasabb elöljáró nevében olyan feladatot adott a rajparancsnokának, amely az épület elhagyásával járt. Amikor az őrvezető az épületből kiment, a vádlott utána futott, megtámadta, a földre rántotta, majd amikor futni próbált, elgáncsolta és a földön fekvő sértettet többször megrúgta.
Az elsőfokú bíróság tévesen minősítette a vádlott cselekményét szolgálati közeg elleni erőszak [Btk. 335. § (1) bek. b) pont] bűntetteként.
A tényállás tartalmazza, hogy az őrvezető sértett a vádlott közvetlen elöljárója, rajparancsnoka volt. Az a körülmény, hogy a bűncselekmény időpontjában az elöljáró egyben váltásparancsnokként szolgálatot is teljesített, ezt a tényt nem érinti. Az olyan esetben, amikor a szolgálatban levő elöljáróval szemben valósít meg a katona függelemsértő magatartást, az elöljáró minőség a meghatározó. Nincs tehát a bűncselekmény jogi minősítésére kiható jelentősége, hogy az elöljáró az adott esetben szolgálati feladatokat is ellátott. A sérelmére megvalósított bűncselekményt ezért a Btk. 355. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti elöljáró elleni erőszak bűntettének kell minősíteni.
A Legfelsőbb Bíróság ezekre figyelemmel az adott esetben a bűncselekmény jogi minősítését ennek megfelelően megváltoztatta. (Legf. Bír. Katf. I. 6/1984. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére