PK BH 1984/396
PK BH 1984/396
1984.10.01.
Szolgálati találmány annak a találmánya, akinek munkaviszonyából vagy más jogviszonyából folyó kötelezettsége, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldásokat dolgozzon ki. A vállalat, szövetkezet igazgatójának a más vezető beosztású dolgozójának munkaviszonyából eredő kötelessége mindazokkal a feladatokkal kapcsolatban fennáll – ideértve a műszaki fejlesztést is –, amelyek az irányítása alatt álló szervezeti egység feladatkörébe tartoznak [Ptk. 86. §, 1969. évi II. tv. 9. §. (1) bek.].
A felperes szövetkezet és a v.-i „J...” MGTSZ „D...” Szövetkezeti Közös Vállalkozás néven, v.-i székhellyel közös vállalatot alapított. A közös vállalatban a felperes részesedése 20%, a vele társult „J...” MGTSZ részesedése 80% volt. A II. r. alperes a közös vállalatnak az igazgatója volt. Az I. r. alperes a felperes szövetkezetnek a tagja volt 1963-tól 1981 decemberéig. Oda mint főtechnológus került, egy ideig főmérnökként és tudományos osztályvezetőként, 1972-től kezdve pedig tagsági jogviszonyának a megszűnéséig mint kiemelt mérnök műszaki és gazdasági tanácsadóként dolgozott. Egy ideig a meó vezetését is ellátta. A közös vállalat 1982-ben önfelszámolással megszűnt.
Az alperesek a felszámolást megelőző időben, 1980. április 19-én „Magas réz és/vagy cinktartalmú tápadalék és eljárás annak előállítására” címmel szabadalmi bejelentést nyújtottak be az Országos Találmányi Hivatalhoz. A szabadalom megadásáról az OTH még nem határozott.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a szabadalmi bejelentés tárgyát képező találmány szolgálati jellegű, és arra kérte kötelezni az alpereseket, hogy tűrjék a szolgálati jellegnek a szabadalmi iratokban való feltüntetését. Keresetét azzal indokolta, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldások kidolgozása az alperesek munkaköri kötelezettsége volt. Előadta, hogy a kereseti igényét a megszűnt közös vállalat jogutódjaként is érvényesíti.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Ítéletének az indokolásában megállapította, hogy a közös vállalat megszűnésekor a megmaradt vagyon a felperes szövetkezetet és a „J...” MGTSZ-t illette meg a felperes ezért jogosult a megszűnt vállalat jogutódjaként szabadalmi igényt érvényesíteni. A kereseti igényt azonban nem találta megalapozottnak, mert álláspontja szerint a találmány tárgykörébe tartozó megoldások kidolgozása nem volt az alpereseknek munkaköri kötelezettsége. Az I. r. alperes korábbi meó vezetői munkakörére vonatkozóan ezt a felperes sem állította. A műszaki gazdasági tanácsadói feladatkörét a szövetkezet nem határozta meg konkréten, az I. r. alperes ebben a munkakörben esetenként kapott feladatok megoldására volt köteles, de a perbeli találmány tárgykörébe tartozó megoldás kidolgozására nem kapott utasítást. A II. r. alperes igazgatói munkaköre igazgatási jellegű, és nem tartozott feladatkörébe a műszaki fejlesztés.
Az elsőfokú bíróság elutasító ítélete ellen a felperes fellebbezett. Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet változtassa meg, és adjon helyt a keresetének.
Az alperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérték, de vitatták az első fokú ítélet indokainak a jogutódlásra, illetve a perlési jogosultságra vonatkozó részét.
A fellebbezés alapos.
A perlési jogosultság kérdésében az elsőfokú bíróság érdemben helyesen foglalt állást. A fellebbezési ellenkérelemben foglaltakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság e vonatkozásban az alábbiakkal egészíti ki az elsőfokú bíróság ítéletének indokait.
Az egyetemes (univerzális) jogutódlás azokban az esetekben következik be, amikor valamely önálló vagyon alany nélkül marad, és a helyébe lépő jogutód vagy jogutódok a vagyont mint egészet szerzik meg. A szövetkezetek és gazdasági társulások felszámolása (önfelszámolása vagy kényszerfelszámolása) valóban anélkül történik, hogy a felszámolással egyetemes jogutódlás következnék be. Az egyetemes jogutódlás hiánya azonban nem azt jelenti, hogy a felszámolás után maradt vagyonra, illetve egyes vagyontárgyakra jogok nem szerezhetők.
A szövetkezetek és gazdasági társulások felszámolásáról szóló 20/1978. (IX. 6.) PM számú rendelet (R) 19. §-ának (2) bekezdése alapján a gazdasági társulás tevékenységét folytatni kívánó tagot a gazdasági társulás vagyonának értékesítése során elővásárlási jog illeti meg. Az R. 19. §-ának (3) bekezdése értelmében pedig a követelések kifizetése után fennmaradó vagyont a tagok között – vagyoni betétjeik arányában – fel kell osztani. A R. 18. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az önfelszámolási eljárás befejezése után újabb vagyon válik ismertté, gazdasági társulás felszámolása esetén azt a társulás tagjainak kell adni.
A jelen esetben a közös vállalat megmaradt vagyonának 20%-a a R. 19. §-ának (3) bekezdése alapján illette meg a felperest, a gazdasági társulás másik tagját megillető 80%-ot pedig a felperes a R. 19. §-ának (2) bekezdése alapján gyakorolt elővásárlási joga alapján szerezte meg. A „J...” MGTSZ elnökének a per első tárgyalása során tett tanúvallomása, valamint a fellebbezési eljárásban csatolt okirat bizonyítja azt, hogy a felperes által fizetett vételár magában foglalta azoknak a szellemi alkotásoknak az ellenértékét is, amelyet a megszűnt vállalatnál dolgoztak ki, és az ezekkel kapcsolatos követeléseket a felperes jogosult érvényesíteni.
Ezeknek az indokoknak alapján helytálló az első fokú ítéletnek a perlési jogosultságra vonatkozó megállapítása, de tévedett, amikor a találmány szolgálati jellegének a megállapítására irányuló keresetet elutasította.
Az 1969. évi II. tv. (Szt.) 9. §-ának (1) bekezdése értelmében szolgálati találmány annak a találmánya, akinek munkaviszonyból vagy más jogviszonyból folyó kötelezettsége, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldásokat dolgozzon ki.
A vállalat (vagy közös vállalat), szövetkezet igazgatójának és más vezető beosztású dolgozójának munkaviszonyából eredő kötelessége mindazokkal a feladatokkal kapcsolatban fennáll – ideértve a műszaki fejlesztést is –, amelynek az irányítása alatt álló szervezeti egység feladatkörébe tartoznak. A „D....” közös vállalat működési szabályzata szerint a vállalat feladatkörébe tartozott a perbeli szabadalmi bejelentésben foglalt megoldás kidolgozása is mint műszaki fejlesztési feladatkör. Téves az az álláspont, hogy az igazgatói tevékenység csupán olyan adminisztratív jellegű munkát jelent, amely elválasztható a vállalat feladatkörétől. A II. r. alperesnek a vállalat egészére kiterjedő igazgatói jogköre volt, és az együtt járt azzal a kötelezettséggel, hogy hatékonyan közreműködjön a vállalatának műszaki fejlesztésében.
Az I. r. alperes munkakörének elnevezése: tudományos osztályvezető, műszaki–gazdasági tanácsadó: ez munkaköri leírás hiányában önmagában is utal vezető beosztására, ezen belül értelemszerűen a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos feladataira. Ezt egyébként a fellebbezési eljárás során kiegészített tanúbizonyítás adatai, az I. r. alperes által kidolgozott szolgálati szabadalmak léte is alátámasztotta. Az I. r. alperes e munkaköri kötelezettsége a felperes szövetkezettel szemben állt fenn, ennek megítélésénél azonban nem volt figyelmen kívül hagyható az I. r. alperesnek a közös vállalatnál viselt igazgatótanácsi tagsága sem, mert a közös vállalat ügyeinek az intézésénél az igazgatótanácsot irányító jogkör illeti meg (Ptk. 60. §).
A perbeli találmány tehát mindkét alperes vonatkozásában az Szt. 9. §-ának (1) bekezdése alapján szolgálati jellegűnek minősül.
Érvelt az I. r. alperes azzal, hogy a perbeli találmányt azért nem lehet munkaviszonyból folyó kötelezettsége körében kidolgozottnak tekinteni, mert a találmánnyal kapcsolatos termék vonatkozásában a felperes szövetkezet volt elnöke úgy nyilatkozott, hogy annak termelésével a szövetkezet nem kíván foglalkozni, és magánszabadalomként való bejelentéséhez hozzájárul. Ezt az érvelést a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el. A szolgálati találmányra a szabadalom a munkáltatót vagy más jogviszony alapján jogosultat illeti meg. Azt, hogy a hasznosítás milyen formáját választja, vagy egyáltalán él-e ezzel a jogával, hozzájárul-e ahhoz, hogy a szolgálati találmánnyal a feltaláló rendelkezzék, csak akkor tudja eldönteni, ha teljes terjedelmében ismeri a szabadalmi bejelentést. Az adott esetben a felperes szövetkezet volt elnöke nem volt ezeknek az ismereteknek a birtokában, így az általa aláírt, lemondási elemeket tartalmazó írásbeli nyilatkozatnak sem az I. r. alperes munkaköri kötelezettségével, sem a felperes feladatkörével kapcsolatban az ügy elbírálása szempontjából nem volt jelentősége. A nyilatkozat ellenkező értelmezése a vezetői jogok gyakorlásának társadalmi rendeltetésével ellentétes eredményre vezetne.
Az előadottakból következik, hogy mindkét alperes vállalatának, illetve szövetkezetének feladatkörébe és az alperesek saját munkaköri kötelezettsége körébe tartozó tárgykörben nyújtották be a szabadalmi bejelentésüket. A felperes tehát megalapozottan – a II. r. alperes tekintetében jogutódlása jogcímén – igényeli a szolgálati jelleg megállapítását. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a perbeli találmány szolgálati jellegét megállapította. Mellőzte a Legfelsőbb Bíróság az alperesek kötelezését arra, hogy tűrjék a szolgálati jellegnek a szabadalmi iratokban való feltüntetését. A megállapítást tartalmazó ítélet anyagi jogereje folytán [Pp. 229. § (1) bekezdése] a perbeli találmány szolgálati jellegét az alperesek újból vitássá nem tehetik. A találmány szolgálati jellegének feltüntetését pedig a felperes az alperesek tűrésére kötelezése nélkül is kérheti. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 623/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás