• Tartalom

GK BH 1984/422

GK BH 1984/422

1984.10.01.
I. Ítélet kihirdetése után nincs helye a tárgyalás újból való megnyitásának [Pp. 218. §].
II. A felperes a másodfokú eljárásban akkor is felemelheti a keresetét, ha az elsőfokú bíróság a keresetnek megfelelő határozatot hozott [Pp. 146. § (1) bek., 247. § (1) bek. b) pont].
A felek építési munkák kivitelezésére vállalkozási szerződést kötöttek. Az alperes levélben közölte a felperessel, hogy 4 960 000 Ft építési-szerelési munka nem kerül megvalósításra. A kivitelező felperes a munka végzéséhez az eredeti szerződés alapján 13,2 m3 mennyiségű, olajjal telített tölgyfakockát szerzett be. Keresetében ennek 306 661 Ft ellenértéke és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Utóbb a felperes keresetét 289 405 Ft-ra leszállította. Ennek az összegnek a megfizetését az alperes vállalta.
Az elsőfokú bíróság az alperes elismerése alapján a leszállított kereset szerint tárgyaláson hozott marasztaló ítéletet, az ítélet írásban foglalása azonban az eljáró bíró megbetegedése miatt elmaradt. Az ügyben ezt követően a bíróság másik bírája járt el, és újabb tárgyalást tűzött ki. A felperes közben keresetét az eredeti kereseti összegre felemelte. A tárgyaláson a felek és az ügyben részt vevő ügyész előadták, hogy a korábban meghozott, de írásban nem foglalt ítélet az alperest – elismerése alapján – a leszállított kereset szerint marasztalta.
Ezt követően az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletével az eredetileg kihirdetett ítélet szerint 289 405 Ft és ennek kamata megfizetésére kötelezte az alperest, a felperesnek a fentieket meghaladó kereseti kérelmétől történő ellenállását pedig tudomásul véve az eljárást megszüntette.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Kérte a marasztalás összegének a kereset leszállítása előtti összegre való felemelését arra hivatkozással, hogy képviselőjének a tárgyaláson eljáró helyettese tévedésből szállította le a keresetet.
A fellebbezés alapos.
A Legfelsőbb Bíróság elsősorban rámutat arra, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül járt el akkor, amikor a tárgyalást újból megnyitotta, hiszen az ügyben előzőleg eljárt bíró már a tárgyalást berekesztette, és kihirdette a bíróság ítéletét (Pp. 218. §). Az eljáró bíró megbetegedése miatt annak csupán írásban foglalása maradt el. Ilyen esetben az ítélet írásba foglalását kellett volna pótolni, és nem lehetett volna a tárgyalást megnyitni és újabb tárgyalást tartani. A Legfelsőbb Bíróság azonban az önmagában eljárásjogi szabálysértés miatt az ítélet hatályon kívül helyezését azért nem tartotta szükségesnek, mert a felperes az ítéletet amiatt fellebbezte meg, hogy a bíróság nem vette figyelembe a kereset felemelését. A Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint ugyanis a fellebbezési eljárásban lehetőség van arra, hogy a felperes keresetét felemelhesse. Teheti ezt még akkor is, ha a bíróság az első fokú eljárásban a keresetnek megfelelő határozatot hozott.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a fentiek kiemelése mellett érdemben vizsgálta a felperes fellebbezését. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a keresetleszállítás következtében – a felperes fellebbezésében kért összeg tekintetében – bizonyítást nem folytatott le, s a tényállást nem tisztázta. Nem vizsgálta, hogy a felperest megilleti-e a tölgyfakockák ellenértéke után az 5%-os kezelési költség, illetve az 5%-os fuvarköltség. E kérdésben a bizonyítást le kell folytatni annál is inkább, mert a felperes a szóban levő költségek ilyen átalányban való felszámíthatóságát, de a tényleges költségeket sem tudta igazolni.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezéssel megtámadott részében a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az ítélet fellebbezéssel nem támadott rendelkezéseit nem érintette. (Legf. Bír. Gf. V. 30 424/1983. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére