MK BH 1984/425
MK BH 1984/425
1984.10.01.
Nem követ el fegyelmi vétséget az a rehabilitációs munkakörben foglalkoztatott csökkent munkaképességű dolgozó, akit olyan munkafeladatok elvégzésével bíznak meg, amelyeknek teljesítése testi fájdalmat okoz, és emiatt a munkavégzést megtagadja [1967. évi II. törvény 55. §; 1/1967. (XI. 22.) MüM–EüM–PM sz. r. 2. §, 3. §].*
A felperes 1951 márciusa óta volt az alperes alkalmazottja. Az 1969. április 16-án elszenvedett üzemi baleseténél két helyen eltört a hátgerince, és a medencecsontja megrepedt. Felgyógyulása után munkahelyet változtatott, majd ismét az alperesnél létesített munkaviszonyt, és 1982. március 2-ig fúrószakmunkás munkakörben dolgozott.
A társadalombiztosítási igazgatóság elutasította a felperes rokkantsági nyugdíj megállapítása iránt előterjesztett kérelmét. Közölte, hogy munkaképesség-csökkenése 40%, rehabilitált munkakörben foglalkoztatható, nehéz fizikai és gyakori hajolással járó munkát nem végezhet.
Az alperes rehabilitációs bizottsága 1982. március 10-én alkalmasnak találta kompresszor-vízállomás kezelő és esetenként fúróberendezés őrzési munkakör betöltésére. Ettől kezdve a felperes a d.-i fúrási területen éjszakai őrként dolgozott.
1983. június 2-án Sz. J. főfúrómester szóban arra utasította, hogy az elektromos kompresszorok kezelését és a víznívó méréseket végezze el, egyidejűleg tájékoztatta a munkafolyamatról. A felperes az utasítás végrehajtását megtagadta. Sz. J. másnap átadta részére a munka pontos leírását tartalmazó utasítást, ennek ellenére nem látta el a leírt feladatokat.
Az alperes üzemvezetője az 1983. június 7-én hozott fegyelmi határozatával – a munka megtagadása miatt – elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta. Határozatában kitért arra, hogy orvosi javaslat alapján került rehabilitált munkakörbe, 1982. március 14-ig fúrószakmunkásként dolgozott, ennélfogva elfogadhatatlan az a kifogása, hogy a munkát egészségi állapota miatt nem képes elvégezni. A feladat könnyű fizikai munka, nem okoz nagyobb megterhelést az önmaga ellátását célzó napi erőkifejtésnél. Súlyosbítóként értékelte, hogy hasonló magatartásért már két alkalommal kellett fegyelmi büntetéssel sújtani.
A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott, a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezésére irányuló kérelmében arra hivatkozott, hogy már a munkahelyre szállítás is megterheli a derekát. Ennélfogva az éjszakai 108 vízmérést nem tudja elvégezni. A víznívómérés bár könnyű fizikai munka, ennek elvégzése mégis nagy mértékben igénybe veszi a balesetet szenvedett testrészét.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatával elutasította a kérelmet. Annak megváltoztatása érdekében a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Ebben továbbra is azt állította, hogy a fegyelmi vétséget nem követte el, mert a munkát nem tagadta meg, azt egészségi állapota miatt nem tudta elvégezni. Állításának igazolására igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzését kérte.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével elutasította a keresetet.
Sz. J. főfúrómester és T. J. biztonságtechnikai előadó tanúvallomása alapján megállapította, hogy az 1983. június 2-án kiadott munkafeladat elvégzéséhez nem kell fizikai erőkifejtés. A kompresszor kezelése lényegében nem igényel semmiféle munkát, csak a működését kell figyelemmel kísérnie. A vízmérés pedig azt jelentette, hogy két óránként tíz lyukba kellett félkilós, zsinóron függő műszert leengedni, a műszert a felszínen lévő ponton megfogni, a mért eredményt leolvasni és azt egy táblázatban feltüntetni. Ennél a munkánál esetenként le kell guggolni vagy hajolni.
Dr. K. I. üzemorvos tanúvallomása szerint a kompresszor-vízállomás kezelő munkakör rehabilitált munkakör, a rehabilitációs bizottság tagjaként a felperest ennek a feladatnak az elvégzésére alkalmasnak találta. A felperes 1983. júniusi egészségi állapota nem zárta ki, hogy ezt a tevékenységet elvégezze és azt sem, hogy a munkahelyre földúton, gépkocsival közlekedjen. Az adott esetben ez pár perces derék- és izomfájdalommal járhat, hosszan tartó fájdalmas állapotot nem válthat ki, annak pár perces mozgás után meg kell szűnnie.
A felperes tehát kellő alap nélkül tagadta meg a munkát, az 1967. évi II. törvény 34. §-ának (3) bekezdésében megjelölt okok nem álltak fenn, ezért megszegte az 1967. évi II. törvény 34. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt kötelezettségeit, és ezzel fegyelmi vétséget követett el.
A fegyelmi büntetés mértékének megállapításánál figyelemmel kellett lenni az 1979. évben munkamegtagadás miatt kiszabott megrovás és az év végi részesedés 50%-os megvonása fegyelmi büntetésekre. Miután ezek nem érték el céljukat, nem túlzott az alperes által alkalmazott legsúlyosabb fegyelmi büntetés.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A jogvita elbírálásánál a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének rendezéséről szóló, többször módosított 1/1967. (XI. 22.) MüM–EüM–PM számú együttes rendelet (R.) szabályai az irányadók.
Az R. 2. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalatok kötelesek a csökkent munkaképességű dolgozókat elsősorban az eredeti munkakörükben és szakmájukban, ha pedig ez nem lehetséges, akkor a vállalaton belül olyan munkakörben foglalkoztatni, ahol egészségük további romlása nélkül szakképzettségüket hasznosítani tudják.
A (2) bekezdés értelmében az (1) bekezdésben foglaltak megvalósítása érdekében a vállalat a csökkent munkaképességű dolgozót köteles
a) a munkakörülmények módosításával, elsősorban eredeti munkahelyén és szakmájában tovább foglalkoztatni, vagy
b) a vállalaton belül más megfelelő munkahelyre, esetleg más vállalathoz áthelyezni, illetőleg
c) más munka végzésére betanítani vagy szakképzésben (szakmunkásképzésben vagy más képzésben) részesíteni,
d) szükség esetén e célra létrehozott külön üzemrészben foglalkoztatni,
e) bedolgozói munkaviszonyban vagy részmunkaidőben foglalkoztatni, ha arra a vállalat jellege módot ad.
Az R. 3. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalat igazgatója a 4. § rendelkezései szerint megszervezett vállalati bizottság javaslata alapján köteles jegyzékbe foglalni mindazokat a munkahelyeket, amelyekben csökkent munkaképességű dolgozók racionálisan foglalkoztathatók. Így
a) azokat a munkahelyeket, amelyek általában megfelelnek a csökkent munkaképességűek részére,
b) azokat a speciális munkahelyeket, amelyekben az adott vállalat jellegéből következően csökkent munkaképességűek foglalkoztathatók,
c) külön feltüntetve azokat a munkahelyeket, amelyek alkalmasak vakok és csökkent látok részére.
A munkahelyek megjelölése tekintetében az 1983. július 1-jétől hatályos, a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM–PM számú együttes rendelet 3. §-a lényegében azonos előírásokat tartalmaz.
Önmagában az, hogy a munkáltató jegyzékbe foglalta azokat a munkahelyeket, amelyekben csökkent munkaképességű dolgozók foglalkoztathatók, nem jelenti azt, hogy bármely egészségi állapotú dolgozó akár valamennyi ilyen munkakörbe lenne helyezhető.
Az egészségi állapot különböző jellemvonásai határozzák meg ugyanis, hogy a csökkent munkaképességű dolgozó az ún. rehabilitációs munkakörök melyikének ellátására alkalmas. Ennek eldöntése során – amennyiben e körben a felek között vita merül fel – a legkörültekintőbb vizsgálatot kell lefolytatni.
A munkaügyi bíróság a felperes rehabilitált munkakörének megfelelősége szempontjából aggálytalannak találta annak az üzemorvosnak a véleményét, aki a rehabilitációs bizottság tagja is volt.
Minthogy a felperes az üzemorvos megállapításait nem fogadta el, és ennek részletes indokait adta (a földúton történő utazás nagyon megviseli a derekát, a fájdalmak – az üzemorvos állításával szemben – nem szűnnek meg pár perc elteltével, sőt egyik oldalán sem tud aludni, a vízméréssel járó hajolás, guggolás a balesetet szenvedett gerincében fájdalmat okoz), a munkaügyi bíróság nem mellőzhette volna igazságügyi orvos szakértői szakvélemény beszerzését arra nézve, hogy a földúton való utazás mellett el tudja-e látni a vízméréssel kapcsolatos munkaköri feladatait.
Peradat, hogy két óránként kellett 10 alkalommal mérést végezni guggolással, hajolással.
Az üzemorvos szerint ez „néhány perces fájdalommal jár”.
Ha egy mérés és leolvasás három perc volt, és a felperesnek még esetleg 3 percig fájt a dereka, az esetenként 6 perces fájdalmat jelentett, amiből az tűnik ki, hogy két órából egy óráig fájt a dereka.
Ha azonban a szakértő véleménye szerint ez a munka a felperes részéről – egészségi állapotára figyelemmel – elvégezhető volt, fegyelmi vétsége aggálytalanul megállapítható.
Ellenkező esetben a fegyelmi vétség elkövetése szóba sem kerülhet, mert az alperes olyan munkával bízta meg, amelynek ellátására nem képes.
Miután a munkaügyi bíróság a felperes által bizonyítani kívánt tény megállapítását mellőzte, az ítélete megalapozatlan. (M. törv. II. 10 088/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás