BK BH 1984/436
BK BH 1984/437
1984.11.01.
I. Büntetőjogi felelősségre vonás a gondozási díj fizetésének elmulasztása esetén [Btk. 196. § (1) bek.].
II. Ha a bíróság elé állításra vonatkozó 6 napos határidő elmúlt, nem felmentésnek van helye, hanem az iratokat az ügyésznek kell megküldeni [Be. 346. §, 349/A. § a) pont].
A járásbíróság a bíróság elé állítás folytán megtartott tárgyalás alapján hozott ítéletével a terheltet tartás elmulasztásának vétsége miatt 10 hónapi szabadságvesztésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Egyúttal elrendelte a terhelttel szemben korábban kiszabott 7 hónapi szabadságvesztés végrehajtását is.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A már többször büntetett és a cselekmény elkövetése idején részben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló terheltet a gyámügyi hatóság jogerős határozatával arra kötelezte, hogy 1980. szeptember 1. napjától kezdve havi 600 forint gondozási díjat fizessen 6 állami gondozásba vett gyermeke után. Minthogy az egyik gyermek állami gondozását időközben megszüntette, 1982 júliusától a gondozási díj összegét 480 forintra csökkentette.
A terhelt mindössze egy alkalommal fizetett 328 forintot gondozási díj fejében. 1981. november 18. napjától december 17. napjáig pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztést töltött, 1983. április 1. napjától 1983. augusztus 20. napjáig pedig munkaképtelen beteg volt. Végül is az 1981. szeptember 1. napjától 1983. augusztus 31. napjáig terjedő időben összesen 17 040 forint gondozásidíj-fizetési kötelezettségét mulasztotta el önhibájából.
A másodfokon eljárt megyei bíróság a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – bűncselekmény hiányában – felmentette a terheltet a tartás elmulasztása miatt emelt vád alól. A megyei bíróság azzal helyesbítette a tényállást, hogy a terhelt az 1983. augusztus 20. napjától 31. napjáig – az elsőfokú bíróság ítéletének meghozataláig – eltelt 10 nap alatt is munkaképtelen volt, és ezért az önhibából eredő mulasztás erre az időre sem állapítható meg.
A megyei bíróság a felmentő rendelkezést eredményező álláspontját arra alapította, hogy a terhelt 1983. április 1. napjától már nem valósította meg a terhére rótt bűncselekményt, az ezt megelőző időszak pedig kívül esik a Be. 346. §-a szerinti eljárásban elbírálható – 6 napon belüli – elkövetési időn.
A megyei bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Nem tévedett a megyei bíróság akkor, amikor megállapította, hogy az 1983. szeptember 1-jén történ bíróság elé állítást megelőző 6 napon kívül eső időszakban követte el a terhére rótt mulasztásos bűncselekményt, és ezért a Be. 346. §-a értelmében nem állnak fenn a bíróság elé állítás törvényi előfeltételei. Ebben az esetben azonban nem felmentésnek van helye, hanem a másodfokú bíróságnak a Be. 349/A. §-a értelmében hatályon kívül kell helyeznie az elsőfokú bíróság ítéletét és az iratokat az ügyésznek kell megküldenie.
Törvénysértő a megyei bíróság ítélete azért is, mert nem indokolta meg, hogy mire alapozta a bűncselekmény hiányában felmentést, miután tényként maga is megállapította, hogy az 1983. április 1. napját megelőző időre a terhelt büntetőjogi felelőssége fennáll. E felelősség megállapításának, a 6 hónapnál régebbi követelések bűnösség körében értékelésének csupán a büntethetőség elévülése szab határt. A Legfelsőbb Bíróság a BH 1983/3–106. szám alatt közölt törvényességi határozatban rámutatott arra, hogy a gondozási díj és a tartásdíj érvényesítése eltérő jogszabályok szerint történik, és ezért a bűnösség körébe vonható időszak is eltérően alakul.
A tartásdíj fizetésének elmulasztása esetén a 6 hónapnál régebbi követeléseket csak akkor lehet a bűnösség körébe vonni, ha a jogosultat az érvényesítésben nem terheli mulasztás. Ez a gyakorlat a tartásdíj érvényesítését korlátozó rendelkezéseken, a Csjt. 68. §-án, valamint az 1979. évi 18. sz. tvr. 13. §-ának (2) bekezdésén alapul.
A gondozási díj érvényesítése azonban más jogszabályok alapján és eltérő módon történik. A 13/1974. (V. 14.) MT sz. rendelettel módosított 20/1969. (V. 13.) Korm. sz. rendelet 11. §-ának (3) bekezdése szerint a gondozási díj behajtására az adóbehajtásra vonatkozó szabályok az irányadók, a 39/1969. (XI. 25.) Korm. sz. rendelet 15. §-a pedig akként rendelkezik, hogy az adók módjára behajtandó tartozások végrehajthatósága a jogerőre emelkedéstől számított 5 év alatt évül el.
Minthogy a büntetőjogi felelősségre vonás kereteit az érvényesíthető követelés határozza meg – az előzőekben felhívott rendelkezésekre figyelemmel – nincs akadálya a terhelt büntetőjogi felelősségének az 1980. szeptember 1. és 1983. április 1. közötti időszakra történő megállapításának.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítélte törvénysértő. Ezért azt hatályon kívül helyezte, és az ügyet új másodfokú eljárásra visszaküldte. (B. törv. IV. 273/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
