PK BH 1984/444
PK BH 1984/444
1984.11.01.
Ha a bíróság a tartós használatba adott földön emelt épületen fennálló közös tulajdont akként szünteti meg, hogy az épületet valamelyik tulajdonostárs kizárólagos tulajdonában adja, akkor a közös tulajdon ilyen módon történő megszüntetésével a földhasználati jogosultságot is rendezni kell. A földhasználat ellenértékének a meghatározásánál pedig mérlegelni kell azt is, hogy az ingatlan forgalmi értéke időközben emelkedett-e, s ha igen, milyen mértékben [Ptk. 148. §, 151. § (2) bek.; 1976. évi 33, sz. tvr. 3. § (2) bek.; Csjt. 31. § (5) bek.].
A peres felek 1959-ben kötöttek házasságot, amelyből egy – ez idő szerint már nagykorú – fiuk született. Életközösségük alatt ingó vagyont szereztek, 1978-ban pedig tartós használatba vettek egy 134 négyszögöles üdülőtelket, amelyen faházat létesítettek. Együttélésük 1980-ban úgy szűnt meg, hogy a felperes a volt közös lakást elhagyta, élettársi kapcsolatot létesített, majd élettársával a házasságának felbontása után házasságot kötött.
A közös vagyon megosztása iránt indított – jelen – perben az elsőfokú bíróság az ingóságokat túlnyomórészt természetben megosztotta, és az alperest 12 033 forint értékkülönbözet megfizetésére kötelezte, a tartós használatra adott ingatlan felépítményének közös tulajdonát pedig úgy szüntette meg, hogy annak a felperest illető tulajdoni hányadát 96 840 forint ellenében az alperes tulajdonába adta, és megkereste az illetékes földhivatalt, hogy az ítélet szerinti tulajdonváltozást az ingatlan-nyilvántartásba a megváltási ár kifizetésének igazolása után jegyezze be. Ítéletének indokolása szerint a szakértői vélemény alapján a teljes ingatlan (felépítmény és telek) forgalmi értéke 210 000 forint, amelynek 1/2 része – az alperes által kifizetett OTP törlesztés arányos elszámolásához képest illeti meg a felperest.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben és akként változtatta meg, hogy az alperest terhelő marasztalási összeget 83 112 forintra leszállította, és az első fokú ítéletnek az alperes tulajdonjoga bejegyzésére vonatkozó rendelkezését mellőzte. A jogerős ítélet indokolása – egyebek között – kifejti, hogy a felperesnek az a nyilatkozata, mely szerint a tartós földhasználati szerződésből eredő jogait nem kívánja gyakorolni, lényegében a használatba adóval kötött szerződés felbontására irányult. A szerződés belbontásáról azonban csak a szerződő felek rendelkezhetnek, a használatba vevőknek a szerződés felbontására vonatkozó közös megegyezése a bírósági eljárásban nem pótolható. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor annak ellenére, hogy a használatbavételi szerződés ez idő szerint is „érvényes”, a használatbavételi díj értékemelkedett összegének fele részével mégis megterhelte az alperest. Az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésre vonatkozó elsőfokú bírósági rendelkezést a másodfokú bíróság azért mellőzte, mert álláspontja szerint a használatba adott ingatlan tulajdonosa továbbra is a Magyar Állam.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Családjogi Törvény 31. §-ának (5) bekezdése értelmében a házassági vagyonközösségi igények rendezésénél arra kell törekedni, hogy egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. Ezt a törvényi rendelkezést sértette meg a másodfokú bíróság, amikor elszámolása során figyelmen kívül hagyta a tartós használatba vett ingatlan (telek) időközi értéknövekedését, vagyis az alperes fizetési kötelezettségét az ingatlan tekintetében úgy állapította meg, mintha a telek forgalmi értéke a használatba vételre vonatkozó szerződés megkötése óta nem változott volna. Ez az elszámolás a felperes terhére méltánytalanul hátránnyal járna, az alperest pedig jogosulatlan vagyoni előnyhöz juttatná, amely a családjogi viszonyok sajátos jellege folytán a vagyoni (elszámolási) jogviszony rendezésénél nem foghat helyt.
A bíróság egyébként felek közti jogvita elbírálásánál helyesen vette figyelembe a Ptk. 151. §-ának (2) bekezdését, amely szerint az állami (szövetkezeti) tulajdonban álló, magánszemélyek tartós használatba adott földön a földhasználó által létesített épület, berendezés, felszerelés, növényzet, valamint a termelésének eredménye a földhasználó tulajdonába került. Az adott esetben a tartós földhasználat mindkét felet (volt házastársat) egyaránt megillette, az ennek folytán közös tulajdonba került vagyontárgyak (épület stb.) közös tulajdonának megszüntetésére a Ptk. 148. §-ában foglalt rendelkezéseket is alkalmazni kell.
A bíróság ennek megfelelően járt el akkor, amikor az épületen fennálló közös tulajdont a felek idevonatkozó kérelme szerint – az alperesnek a felperesi illetőség magához váltására való feljogosításával – megszüntette. Tévedett azonban a másodfokú bíróság, amikor a megváltási összeg meghatározásánál a telek értékét azért hagyta figyelmen kívül, mert álláspontja szerint a telek használatát a felek a szakigazgatási szervvel kötött szerződésben rendezték, s attól a szerződésben részt vevő szakigazgatási szervvel kötött újabb szerződés nélkül nem lehet eltérni.
A jogvitában felmerült e kérdésekkel kapcsolatban abból kell kiindulni, hogy az épület tulajdonjogának (az adott esetben részilletőségének) átruházása egyben a földhasználati jog átruházását is jelenti az új (az adott esetben a kizárólagos) tulajdonosra, aki ezáltal a földhasználati jogot változatlan feltételekkel jogosult folytatni, ahhoz tehát az államigazgatási szerv hozzájárulása vagy jóváhagyása nem szükséges.
Ebből következik, hogy amikor a bíróság a közös használatba adott földön emelt épületen fennálló közös tulajdont akként szünteti meg, hogy az épületet valamelyik tulajdonostárs kizárólagos tulajdonába adja, akkor a közös tulajdon ilyen módon történő megszüntetésével a földhasználati jogosultságot is rendezni kell. Ez pedig azt jelenti, hogy a felek között a földhasználat ellenértékét is el kell számolni. Ha pedig az elszámolás tárgya a földhasználat ellenértéke is, ez esetben a föld (telek) megnövekedett értékét kell figyelembe venni.
A fentebb kifejtettek az időközben hatályba lépett 1983. évi 21. számú törvényerejű rendelettel is összhangban állanak, amely jogszabály – lényegét tekintve – a már korábban kialakult ítélkezési gyakorlatnak felel meg.
A másodfokú bíróság helytelenül járt el akkor is, amikor az épület tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő ingatlan tulajdonosa a Magyar Állam.
A Magyar Államnak a földön (telken) fennálló tulajdonjoga valóban nem érinthető, az elsőfokú bíróság idevonatkozó rendelkezése azonban – jóllehet a szövegezése nem szabatos – nyilvánvalóan csak az épület tulajdonjogára vonatkozik, tekintettel arra, hogy döntésének is ez volt a tárgya. A tulajdonban bekövetkezett változásról pedig az illetékes földhivatal megkeresése az 1972. évi 31. számú törvényerejű rendelet 14. §-ának (4) bekezdése értelmében kötelező volt. Minthogy pedig e § (1) bekezdése értelmében a bejegyzésnek az ingatlanhoz kapcsolódó valamennyi jog vagy tény keletkezésére, módosulására, illetőleg megszűnésére – így a föld használati jogára is – ki kell terjednie, ezért a másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha az első fokú ítéletnek a megkeresésre vonatkozó részét pontosítva a földhivatalt a használati jogban bekövetkezett változásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése iránt is megkeresi.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az első fokú ítéletet azzal hagyta helyben, hogy az alperes a földhasználati jogot változatlan feltételekkel jogosult folytatni.
Az alperes fellebbezési eljárási költségben marasztalása a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapszik. (P. törv. II. 20 163/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás