BK BH 1984/45
BK BH 1984/45
1984.02.01.
A segítségnyújtás elmulasztása a veszélyhelyzetet előidéző és a segítségnyújtásra egyébként is köteles személy által elkövetett bűntettként minősül, ha a körzeti orvos foglalkozású terhelt a hibájából keletkezett baleset sérültjét segítség nélkül hagyja [Btk. 172. § (3) és (4) bek.].
A járásbíróság a terheltet segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző és segítségnyújtásra egyébként is köteles személy által elkövetett bűntette miatt 110 napi tétel pénzbüntetésre, valamint a járművezetéstől 1 évi és 4 hónapi eltiltásra ítélte. Az egynapi tétel összegét 200 forintban határozta meg. A közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértése miatt indult eljárást megszüntette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A körzeti orvos foglalkozású terhelt a vádbeli napon a város egyik egyenrangú útkereszteződésében személygépkocsijával nem biztosított elsőbbséget a tőle jobbról, segédmotoros kerékpárral szabályosan közlekedő sértettnek, és ezért a két jármű összeütközött. A sértett járművéről az úttestre esett, majd néhány másodperc múlva felállt és nadrágszárát felhúzva vizsgálgatta erősen fájó bal térdet, amely vérzett is.
A terhelt gépkocsiját megállította, abból azonban nem szállt ki, hanem letekerve az ablakot, azon keresztül kérdezte meg a sértettet, hogy megsérült-e. A sértett azt válaszolta, hogy a térde sérült meg, és járművének lámpája törött el. A terhelt ekkor közölte a sértettel, hogy ha valami panasza lenne, akkor őt a közeli orvosi rendelőben megtalálja, majd a gépkocsijával elhagyta a helyszínt. A sértett – aki a motorzajban nem hallotta a terhelt közlését – a rendszám alapján feljelentést tett a rendőrségen a terhelt ellen.
A sértett a baleset következtében a bal térdén és bokáján horzsolásos vérző sérülést, könyökén ugyancsak hasonló sérülést szenvedett, amelyek 8 napon belül gyógyultak. A terhelt látta a sértett vérző sérülését, így erre figyelemmel – és orvosi tapasztalatai alapján – tudnia kellett, hogy a balesetet szenvedett személy sérülése miatt mások segítségére szorul.
A megyei bíróság annyiban változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy a segítségnyújtásra egyébként is köteles személy által elkövetettkénti minősítésre utalást mellőzte.
Az eljárt bíróságok határozatai ellen emelt törvényességi óvás nem alapos.
1. A másodfokon eljárt megyei bíróság ítéletében helyesen mutatott rá arra, hogy az eset alkalmával a sértett orvosi ellátást igénylő sérülést szenvedett. Az orvosi látleletben foglaltakból is kitűnően ugyanis e sérülést a fertőzés veszélye miatt ki kellett tisztítani és kötéssel kellett ellátni. A baleset körülményei, így a sértettnek a terhelt által is észlelt úttestre zuhanása, majd ugyancsak észlelhető vérző sérülése nem kelthették az orvos foglalkozású terheltben azt a meggyőződést, hogy a sértett segítségnyújtásra nem szorul. Az orvostól elvárható segítségnyújtásnak pedig korántsem elfogadható módja volt az, hogy a terhelt – az őt egyébként nem is ismerő sértettet – szükség esetére orvosi rendelőbe küldte anélkül, hogy ő maga bármit is tett, akárcsak a gépkocsiból kiszállt volna.
Ilyen körülmények között törvényes a terhelt bűnösségének megállapítása, a törvényességi óvás ezt sérelmező részében tehát nem alapos.
2. Az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a terhelt cselekményét a Btk. 172. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés mindkét fordulata szerint súlyosabban minősülő segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző és a segítségnyújtásra egyébként is köteles személy által elkövetett bűntettként.
A Btk. 172. §-ának (1) bekezdése – egy általánosságban érvényesülő erkölcsi kötelezettség által meghatározott körben – konkrét tárgyi és személyi tényezők által megvont elvárhatósági határok között rendeli büntetni a mindenkire egyaránt kiterjedő segítségnyújtási kötelezettség elmulasztását.
A Btk. 172. §-ának (3) bekezdése a bűncselekmény elkövetőjét súlyosabb büntetéssel fenyegeti, ha a veszélyhelyzetet ő maga idézte elő, vagy a segítségnyújtásra egyébként is köteles.
A KRESZ 58. §-ának (1) bekezdése a balesettel érintett, az (5) bekezdése pedig a balesettel nem érintett járművek vezetői részére ír elő segítségnyújtási kötelezettséget személyi sérülés esetén.
A KRESZ előbbi rendelkezéseiből kitűnően a járművek vezetői „segítségnyújtásra egyébként is köteles” személyek lennének, ámde a Btk. 172. §-ának (4) bekezdése értelmében a kizárólag a közlekedési szabályok alapján fennálló ez a kötelezettségük önmagában nem alapozhatja meg a (3) bekezdés utolsó fordulata szerinti súlyosabb minősítést, ellenkező esetben ugyanis a balesettel nem is érintett – csupán a káros esemény bekövetkezését észlelő és mulasztást elkövető – jármű vezetőjét is indokolatlanul fokozottabb büntetőjogi felelőség terhelné.
A Btk. 172. §-ának (4) bekezdése tehát kifejezetten a „segítségnyújtásra egyébként is köteles” személyek körét szűkíti le, de nem jelenti a kétszeres súlyosabb minősítés alkalmazásának tilalmát olyankor, ha az elkövető maga idézte elő a veszélyhelyzetet és egyúttal egyéb körülmények folytán (tehát nem a közlekedési szabályok alapján) köteles a segítségnyújtásra.
A kifejtettekre tekintettel a megyei bíróság a Btk. 172. §-a (4) bekezdésének téves értelmezése folytán változtatta meg az első fokú ítéletben alkalmazott jogi minősítést. A terhelt ugyanis orvosi hivatásánál fogva nemcsak mint a veszélyhelyzet előidézője, hanem emellett mint a segítségnyújtásra egyébként is köteles személy egyaránt súlyosabban büntetendő a segítségnyújtás elmulasztása miatt. A kétszeresen súlyosabb minősítésnek fennálltak tehát a törvényes előfeltételei.
3. A bíróság a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének e) pontja alkalmazásával a legenyhébb büntetési nem keretei között szabott ki a terhelttel szemben pénzbüntetést. Az adott bűncselekménynek két oknál fogva is súlyosabb minősülésre, továbbá a kapcsolódóan megvalósított közlekedési szabálysértésre is figyelemmel a kiszabott pénzbüntetés napi tételeinek száma megfelelően fejezi ki a bűncselekmény tárgyi súlyát, és a napi tétel összege is arányosan igazodik a terhelt személyi és vagyoni körülményeihez. Ennélfogva a főbüntetés törvénysértően eltúlzottnak nem tekinthető.
4. Az adott ügy körülményeit tekintve a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazása sem törvénysértő. A szabálytalan közlekedés folytán sérüléssel járó balesetet okozó, majd a sérültet segítség nélkül hagyó – erkölcsileg is mélyen elítélendő – magatartás arra a következtetésre ad alapot, hogy a terheltnek a közlekedésben való részvétele átmenetileg tényleges veszélyt jelent a közúti közlekedés rendjére és biztonságára. Az egyéni és az általános megelőzés szempontjaira is figyelemmel tehát az említett mellékbüntetés alkalmazására ugyancsak törvényesen került sor.
5. A bíróság a Be. 216. §-ának (2) bekezdése alapján azért szüntette meg a közlekedés rendjének megzavarásával elkövetett szabálysértés miatt indított eljárást, mert e szabálysértések a terhelt terhére megállapított bűncselekmény mellett nincs jelentősége a felelősségre vonás szempontjából.
E rendelkezés – a törvényességi óvás szerint – a bűnösség téves megállapítására tekintettel mutatkozik törvénysértőnek. Minthogy az előbbiekben írtakhoz képest az adott esetben nem törvénysértő a terhelt bűnösségének megállapítása, így az említett szabálysértés miatt indított eljárás megszüntetése ugyancsak indokolt és törvényes.
Az előzőekben kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítélete a jogi minősítés megváltoztatása miatt törvénysértő, ezért ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezte és a terhelt cselekményét segítségnyújtásra egyébként is köteles személy által elkövetettként is minősítette, ezen túlmenően pedig a törvényességi óvást elutasította. (B. törv. IV. 1079/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás