PK BH 1984/451
PK BH 1984/451
1984.11.01.
Gyermektartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítása feltételeinek körében a végrehajthatatlanság ténye mellett vizsgálni kell azt is, hogy a kérelmező a gyermek megfelelő tartását a saját jövedelméből nem képes-e biztosítani. Ha a tartásra kötelezett jogellenesen külföldön tartózkodik, nem mellőzhető annak vizsgálata sem, vajon a kötelezettel szemben nem alkalmaztak-e olyan intézkedést, amely az állam felelősségét az elkobzott, valamint a tulajdonába került vagyon erejéig megalapozná [12/1974. (V. 14.) MT sz. r. 5. §, 7. § (1) bek.; 8/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 4. §, 8. § (1) bek.].
A kérelmezőnek 1970-ben Pál nevű gyermeke született. Házastársa – a rendelkezésre álló adatok szerint – 1974-ben külföldre távozott, ahonnan azóta sem tért haza, s a gyermek tartásáról sem gondoskodott.
A bíróság 1981-ben a gyermek apját havi 600 forint tartásdíj megfizetésére kötelezte, a nevezett azonban a fizetési kötelezettségének nem tett eleget, a gyermeket a háztartásában tartó anya (a kérelmező) ezért a személyi és vagyoni viszonyaira hivatkozással a gyermektartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítását kérte.
A bíróság a kérelemnek helyt adva elrendelte havi 600 forint gyermektartásdíjnak 1983. június 1-jétől 1986. május 31-ig terjedő időszakra az állam általi ideiglenes folyósítását. Végzésének indokolásában a kérelmező által előadott körülményekre hivatkozott.
A fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A gyermektartásdíjról szóló 12/1974. (V. 14.) MT számú rendelet (R.) 7. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a kötelezett ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a tartásdíj behajtása más okból átmenetileg lehetetlenné vált, és a gyermeket gondozó szülő sem képes a gyermek részére tartást nyújtani, a bíróság a jogosult kérelmére az ügy összes körülményeinek alapos mérlegelése után elrendelheti a tartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítását.
A R. végrehajtására kiadott, módosított 8/1974. (VI. 27.) IM számú rendelet (Vhr.) 8. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a tartásdíj átmenetileg behajthatatlan, és a gyermek megfelelő tartása – a gyermeket gondozó szülő anyagi viszonyaira is tekintettel – nem biztosítható, a jogosult kérelemmel fordulhat a tartásdíjat megállapító bírósághoz, hogy rendelje el a tartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítását. Külföldi kötelezett esetében a bíróság csak akkor rendelheti el a tartásdíj folyósítását, ha a jogosult igényét a kötelezettel szemben érvényesítette.
Az utóbb idézett rendelet alkalmazása szempontjából a tartási igény érvényesítésének igazolásán túlmenően a külföldön folyó végrehajtás eredményének a bevárására nincs szükség (lásd a Legfelsőbb Bíróság P. törv. II. 20 208/1982. sz. határozatát). Amint azonban arra a Legfelsőbb Bíróság több határozatában rámutatott, a R. 7. §-a (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint a bíróság a kérelem felől nemperes eljárásban soron kívül határoz, nem mentesíti a bíróságot a lényeges körülmények tisztázásának kötelezettsége alól. A gyermektartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítására csak akkor kerülhet sor, ha a tartásdíj behajtásának átmeneti lehetetlenné válását – az adott esetben a kötelezett külföldön tartózkodásának tényét – a kérelmező kellően bizonyította. Ennek igazolására egymagában az Általános Értékforgalmi Bank Rt. értesítése nem elegendő. Nincs megfelelően bizonyítva az sem, hogy a kérelmező a gyermek megfelelő tartását a saját jövedelméből nem képes biztosítani. A kérelmezőnek a kereseti és vagyoni viszonyaira, illetőleg életkörülményeire vonatkozó személyes nyilatkozata a tartásdíj állam általi ideiglenes folyósításának erre vonatkozóan megkívánt jogszabályi feltétele fennállását megfelelően nem bizonyítja. E nélkül pedig a bíróság nem dönthet megalapozottan afelől sem, hogy a kötelezett terhére megállapított tartásdíjat teljes összegben előlegezze-e az állam vagy a jogosult (kérelmező) anyagi viszonyaira tekintettel az attól való eltérésnek van-e helye.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott jogerős végzést a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az ügyben eljárt bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 278/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
