PK BH 1984/452
PK BH 1984/452
1984.11.01.
A gyermektartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítása feltételeinek a fennállását a bíróság az eljárás egész tartama alatt maga köteles vizsgálni annak ellenére, hogy a behajthatatlanság tényének és okának a felderítése a végrehajtó feladata. Ezért a helyes eljárás az, ha a bíróság a foglalási jegyzőkönyvben foglalt megállapítást felülvizsgálja abból a szempontból, hogy a tartásdíj állam által való ideiglenes folyósításának feltételei közül a behajthatatlanság valóban fennáll-e [12/1974. (V. 14.) MT sz. r. 7. § (1) bek.; 8/1974. (VI. 27.) IM. sz. r. 8. § (2) és (3) bek.; 105/1952. (XII. 28.) MT sz. r. 13. § (3) bek.; Pp. 235. § (1) bek.].
A kérelmező és T. G. kötelezett házastársak voltak, házasságukból 1979. július 15-én Gábor nevű gyermekük született. A bíróság által jóváhagyott egyezségben a kötelezett vállalta, hogy a gyermek után keresete 20%-át, de legalább havi 970 forint tartásdíjat fizet a jogosultnak.
A jogosult 1983. július 27-én kérelemmel fordult a járásbírósághoz a gyermektartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítása iránt. Előadta, hogy a kötelezett 1983. február óta szabadságvesztés büntetését tölti, ahonnan – kérelme ellenére – tartásdíjat nem kapott. A kötelezett tartásdíjhátraléka 5820 forint. A jogosult előadta azt is, hogy havi 2500 forint keresetéből a gyermek tartását nem tudja biztosítani.
A bíróság által kiállított végrehajtási lap alapján a végrehajtó a foglalási jegyzőkönyvben megállapította, hogy a kötelezett lakcímeként megjelölt ingatlant lebontották, ott lefoglalható vagyona nincs. Megállapította azt is, hogy a kötelezett szabadságvesztés büntetését tölti, letiltható rabkeresménnyel nem rendelkezik, így a követelés jelenleg behajthatatlan.
Ezek alapján a járásbíróság az 1983. szeptember 1-jétől 1986. augusztus 31-ig terjedő időszakra elrendelte a tartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítását.
Az első fokú végzés ellen az ügyész fellebbezett. A fellebbezéshez csatolta a büntetés-végrehajtási intézet közlését, melyből megállapítható, hogy a kötelezett 1983 februárja óta dolgozik, és olyan rabkeresménnyel rendelkezik, amelyből a tartásdíj behajtható.
A megyei bíróság az első fokú végzést helybenhagyta. A végzés indokolása szerint az elsőfokú bíróság az irányadó jogszabályok szerint eljárva intézkedett a végrehajtás lefolytatása iránt. Ennek eredményeként a végrehajtótól olyan okiratot kapott, amely szerint a kötelezett lefoglalható vagyontárggyal, illetve rabkeresménnyel nem rendelkezik. Helyesen döntött ezért a járásbíróság, amikor a kérelemnek helyt adott, mert a határozat meghozatalakor a tartásdíj valóban behajthatatlan volt. Az a körülmény pedig, hogy a tartásdíj végrehajtása utóbb – a határozat meghozatala után – lehetővé vált, a határozat megváltoztatását nem eredményezheti. A megyei bíróság utalt arra, hogy az ilyen esetekre az 1/1974. (V. 14.) MT számú rendelet végrehajtásáról szóló 8/1974. (VI. 27.) IM számú rendelet 12. §-ának (1) és (2) bekezdései külön szabályozást tartalmaznak arra nézve, hogy a járásbíróságnak a bejelentés alapján miként kell eljárnia. Egyben felhívta a járásbíróság figyelmét, hogy a fellebbezéshez csatolt közlésre figyelemmel vizsgálja meg a folyósítás megszüntetésének a lehetőségét.
Az iratokból kitűnően a járásbíróság az ügyet – a jogerős végzés kiadását követően – további intézkedés nélkül 1983. november 4-én irattárba helyezte.
A jogerős végzés ellen emelet törvényességi óvás alapos.
1. A gyermektartásdíjról szóló 12/1974. (V. 14.) MT számú rendelet (R.) 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint, ha a kötelezett ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a tartásdíj behajtása más okból átmenetileg lehetetlenné vált, és a gyermeket gondozó szülő sem képes a gyermek részére tartást nyújtani, a bíróság a jogosult kérelmére az ügy körülményeinek alapos mérlegelése után elrendelheti a tartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítását.
A 4/1980. (VI. 6.) IM számú rendelettel módosított 8/1974. (VI. 27.) IM számú rendelet (Vhr.) 8. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság a jogosult bejelentése alapján a lejárt tartásdíj erejéig végrehajtási lapot állít ki, és a bírósági végrehajtót arra utasítja, hogy a végrehajtás foganatosítása során állapítsa meg, miért nem utalták ki a jogosultnak a tartásdíjat. A (3) bekezdés rendelkezése szerint, ha a bírósági végrehajtó megállapítja, hogy a tartásdíj behajthatatlan, ennek okát a foglalási jegyzőkönyvben megjelöli, és azt haladéktalanul megküldi az eljáró bíróságnak.
Ezekből a jogszabályi rendelkezésekből kitűnően a behajthatatlanság tényének és okának felderítése valóban a végrehajtó feladata, ez azonban nem mentesíti a bíróságot azon kötelezettsége alól, hogy a foglalási jegyzőkönyvben foglalt megállapítást felülvizsgálja abból a szempontból, hogy a tartásdíj állam által való ideiglenes folyósításának feltételei közül a behajthatatlanság valóban fennáll-e.
Az adott esetben a végrehajtó a végrehajtási lapot 1983. augusztus 8-án vette kézhez, ebből a kötelezett tartózkodási helyéről tudomást szerzett. Ezt követően a foglalási jegyzőkönyv felvételére 1983. augusztus 22-én került sor. A foglalási jegyzőkönyv nem tartalmaz adatot arra, hogy a rendelkezésre álló két hét alatt a végrehajtó megkereste a BV Intézetet annak tisztázása érdekében, hogy a kötelezett rendelkezik-e rabkeresménnyel, és az sem tűnik ki, hogy a tartásdíjat letiltotta volna. Ez utóbbi egyébként megtörtént, és a fellebbezéshez csatolt közlésből kitűnően a BV Intézet ennek alapján 1983. szeptember hónapban 1257 forint tartásdíjat utalt át a jogosult részére.
A járásbíróság akkor járt volna el helyesen, ha a végrehajtó felhívja a közölt adatok kiegészítésére, vagy a behajthatatlanság tényének felderítése érdekében közvetlenül intézkedik.
Téves tehát a megyei bíróságnak az az álláspontja, hogy a járásbíróság a végrehajtó közlésére tekintettel megalapozottan döntött a gyermektartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítása felől.
2. Az ügyészi fellebbezéshez csatolt közlésből kitűnően a kötelezett már a kérelem benyújtását megelőzően, 1983 május hónaptól kezdődően havi 2295 forint bruttó és havi 1138 forint nettó keresettel rendelkezett. Az utóbbiból havi 250-350 forintot fordíthatott személyes szükségleteire.
A 14/1979. (IX. 17.) IM számú rendelet 21. §-ának (1) bekezdése szerint a fogva tartott adós keresményéből mindenekelőtt le kell vonni a jogszabály szerinti adót. A további levonás szempontjából a megmaradó összeget kell alapul venni. A (2) bekezdés értelmében az adóssal szemben fennálló követelések fejében – a Vht. 51. §-ának megfelelően – az adóval csökkentett keresménynek legfeljebb 33, illetőleg 50%-át lehet levonni. A (3) bekezdés akként rendelkezik, hogy az adós eltartásával kapcsolatos költséget, továbbá azt az összeget, amelyet az adós a saját szükségletére fordíthat, minden más követelést megelőzően, a jogszabályi korlátozásokra tekintet nélkül le kell vonni.
Amennyiben az adós keresményéből valamennyi, a tartásdíjat is megelőző összeg levonásra kerül, úgy átlagosan havonta 888 forint marad a rendelkezése alatt. Miután a bruttó keresmény 2% adóval csökkentett összegének 50%-a 1124 forint, így a jelzett 888 forint a tartásdíj alapösszegeként megállapított havi 970 forint fejében igénybe vehető.
Megalapozatlan ezért a jogerős végzés abban a tekintetben is, hogy a határozat – nyilván az első fokú végzés – meghozatalakor a tartásdíj behajthatatlan volt.
3. A 105/1952. (XII. 28.) MT számú rendelet 13. §-ának (3) bekezdése értelmében a jelen nemperes eljárásban is alkalmazandó Pp. 235. § (1) bekezdése szerint a fellebbezésben új tényt lehet állítani, továbbá új bizonyítékra is lehet hivatkozni és olyan bizonyítást is lehet kérni, amelyet az elsőfokú bíróság mellőzött.
Az ügyész a elsőfokú bíróság végzése ellen benyújtott fellebbezéséhez a kötelezett rabkeresményére nézve igazolást csatolt. Ezt az új bizonyítékot a megyei bíróság nem hagyhatta volna figyelmen kívül, amikor az első fokú végzést felülbírálta.
A megyei bíróság jogszabálysértően helyezkedett arra az álláspontra, hogy a másodfokú eljárás során csatolt bizonyíték nem vehető figyelembe, hanem ilyenkor a végzése indokolásában megjelölt jogszabályi rendelkezés szerint kell eljárni. E jogszabályi rendelkezés ugyanis azt az esetet szabályozza, amikor a jogerős végzés alapján az állam a tartásdíjat a jogosult részére folyósítja, és az alatt válik a tartásdíj behajthatóvá.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság végzését pedig megváltoztatta, és a kérelmet elutasította. (P. törv. II. 20 171/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás