BK BH 1984/478
BK BH 1984/478
1984.12.01.
Közvetett életveszély bekövetkezése esetén nem az életveszélyt okozó testi sértés kísérletét, hanem annak befejezett alakzatát kell megállapítani [Btk. 170. § (5) bek. I. fordulata].
A megyei bíróság ítéletével a terheltet életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt – mint többszörös visszaesőt – fegyházban végrehajtandó 2 év 6 hónapi szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, egyben elrendelte a kényszergyógyítását.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A több esetben szabadságvesztésre elítélt terhelt és élettársa – nálánál 20 évvel idősebb sértett – mértéktelenül italozó életmódot folytatott. Ittas állapotukban gyakran veszekedtek, és a terhelt sok esetben tettleg bántalmazta a gyengébb testi alkatú sértettet.
Az egyaránt ittas terhelt és sértett a vádbeli napon az italvásárlás miatt összeveszett. A szóváltás során a terhelt az élettársa által főzött paprikás krumplit a földre öntötte, majd kezébe kapta a tűzhely közelében levő baltát, és annak a fokával közepes erővel, két ízben a krumplit lehajolva szedegető sértett fejére ütött.
Az egyik ütés a koponya bal oldalán hátul, a fali dudor felett benyomatos koponyacsonttörést okozott, míg a másik ütés következtében a tarkótájon 8 cm-es sérülés keletkezett.
A koponyacsonttörés részben a fertőzés veszélyére, részben az agynyomás fokozódására tekintettel „eshetőlegesen” életveszély kialakulásához vezethetett volna, a közvetlen életveszély kialakulásához vezető biológiai folyamatok azonban nem indultak meg, mert az időben végrehajtott sikeres műtét megelőzte és megakadályozta ennek kialakulását. A sértett sérülései 4 hét alatt gyógyultak.
A megyei bíróság – utalva a Büntetőjogi Döntvénytárban 8760. szám alatt közölt eseti döntésre – az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét megvalósító többszörös – és egyben különös – visszaeső terhelt javára alkalmazhatónak találta a Btk. 98. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést, mivel kivételes méltányosságot megalapozó körülményként értékelte a terhelt beismerő vallomását, megbánását, a sértett „közreható” magatartását, majd későbbi megbocsátását, valamint azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt.
A megyei bíróság ítélete ellen a terhelt cselekményét minősítő és büntetést kiszabó rendelkezései ellen a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.
A megyei bíróság lényegében az igazságügyi orvos szakértő véleményére alapozva, azzal egyezően állapította meg tényként, hogy a sértett fején létrejött benyomatos koponyacsonttörés a fertőzés és agynyomás-fokozódás veszélyére tekintettel „eshetőlegesen” volt életveszélyes, mivel a „közvetlen” életveszély – mint biológiai folyamat – megindulásának jelei a műtéti ellátás során nem voltak észlelhetők.
Ezért helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a terhelt cselekménye csupán életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét valósítja meg.
Ez az álláspont azonban téves.
Az a vitathatatlan tény ugyanis, hogy a fertőzés és az agynyomás-fokozódás – mint tényleges élettani jelenség – kifejezetten nem volt észlelhető, csupán azt jelenti, hogy a sérülés nem volt közvetlenül életveszélyes.
Ám az életveszély nemcsak közvetlen, hanem „közvetett” jellegű is lehet, és a közvetlen életveszély hiánya nem azonosítható az életveszély meglétének hiányával.
Az Országos Igazságügyi Orvostani Intézetnek a testi sérülések és egészségkárosodások megítélése tárgyában megszületett és az orvos szakértői vélemények kialakításánál kötelező érvényű szakmai előírásokat tartalmazó 2. módszertani levele konkrét iránymutatást tartalmaz abban a vonatkozásban, hogy minden olyan nyílt fejsérülés, amelyhez agysérülés nélkül koponyacsonttörés társul, „közvetve” az élet kioltására alkalmas sérülésnek minősül.
A Btk. hatálybalépését követően az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet a 2. számú módszertani levélhez kiadott kiegészítő mellékletében érdemben nem módosította a korábbi állásfoglalását, bár – különösebb és részletes indokolás nélkül – utalt arra is, hogy esetenként számításba jöhet az „eshetőleges” életveszély vélelmezése is.
A törvényességi óvással megtámadott büntetőügyben azonban az eljárt bíróság az igazságügyi orvos szakértőnek az idézett módszertani levél egyértelmű állásfoglalásával ellentétes véleményére támaszkodva minősítette a sértett koponyacsont sérülését eshetőleges életveszélyt okozó sérülésnek.
Az orvos szakértő véleményének a „külsérelmeket” regisztráló megállapítása szerint azonban a koponyacsonttörés felett zúzott-roncsolt sebzés volt található. Ehhez képest a sértett sérülése a módszertani levélben szereplő „koponyacsonttöréssel társult nyílt fejsérülésnek” felel meg, és ezért az közvetve életveszélyesnek minősül.
A közvetett életveszély mint eredmény tehát bekövetkezett, és így a terhelt cselekménye nem a kérdéses bűncselekmény kísérletét, hanem annak befejezett alakzatát valósította meg.
Az ezzel ellentétes – az életveszély esetleges későbbi bekövetkezésének lehetőségére épült – ítéleti állásfoglalás tehát téves és törvénysértő.
A cselekmény téves minősítése jelentős mértékben kihatott a büntetés kiszabására is, a bíróság ugyanis nyomatékosan figyelembe vette, hogy a cselekmény kísérleti szakaszban maradt. A cselekmény helyes jogi értékelése esetében azonban a Btk. 98. §-ának (2) bekezdésében írt lehetőségre eleve nem kerülhetett volna sor.
Ezen túlmenően a fennmaradó enyhítő körülmények egyértelműen elégtelenek arra, hogy a terhelttel szemben a kivételes méltányosság alkalmazható legyen, mivel a rablás miatt is már elítélt, munkakerülő életmódot folytató, többszörösen visszaeső, a sértettet rendszeresen bántalmazó, alkoholista terhelt ittas állapotban, különösen veszélyes eszközzel és az eredményre is kiterjedő szándékkal hozzátartozója sérelmére követte el a bűntettet. Cselekményének elkövetését csupán a védekezését cáfoló szakértői vélemény elébe tárása után ismerte el, akkor is hangsúlyozva a sértett „támadó” magatartását. Ilyen körülmények között megbánást tükröző következetes beismerésről a terhelt esetében szó sem lehet.
Összegezve tehát: az adott tényezők ismeretében a terheltre irányadó büntetési tétel alsó határánál enyhébb büntetés kiszabása már a törvény kifejezett elvi sérelmét jelentette.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítéletének a terhelt cselekményét minősítő és büntetést kiszabó rendelkezése törvénysértő. Ezért e határozat említett rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, a terhelt cselekményét a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének első fordulata szerinti életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette, és a terheltet 3 év 8 hónapi szabadságvesztésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. (B. törv. IV. 819/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás