PK BH 1984/488
PK BH 1984/488
1984.12.01.
I. Találmány hasznosítására kötött szerződés esetében is irányadó az az általános szabály, amely szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett [Ptk. 86. § 207. § (1) bek.; 1969. évi II. tv. 17. §].
II. A találmány értékesítéséből származó hasznos eredmény mind az az előny, amely a találmány értékesítése következtében az adott gazdálkodó szervezet számára keletkezik. Ellenkező kikötés hiányában az egyes termékeknek meghatározott időszakban keletkező nyereségét kell vállalati (hasznos) eredménynek értelmezni [Ptk. 86. §; 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. r. 2. § (1) bek., 3. § (1) bek. és (4) bek.].*
I. A felperesek, egymás között 57,5%–37,5%–5% arányban, feltalálói annak a szolgálati találmánynak, amelyre a szabadalmat az alperes szerezte meg. A szabadalom – a szabadalmi leírás igénypontjaiban meghatározott jellemzőkkel – részben eljárási találmányt oltalmaz: műanyag és műszál területek antisztatizálására és egyidejű tisztítására, részben termékre vonatkozik: antisztatizáló hatású készítményre.
Az alperes – gazdasági tevékenysége körében – többféle terméket is előállított és hozott forgalomba a találmány hasznosításaként. A szolgálati találmányért járó díjazásról a szabadalmas vállalat és a feltalálók 1982. január 3-án szerződést kötöttek. A feleknek az okiratba foglalt nyilatkozata szerint a „szerződés tárgya” a szolgálati találmány szerinti összetételben előállításra, kerülő Evirul, Evarin, Evisztat MF és Ultra öblítő termékek, amelyeket 1978. január 1-jétől üzemszerűen gyártanak. A feltalálók díjazására vonatkozóan e szerződés úgy rendelkezik, hogy az 1978. január 1-jétől 1983. december 1-jig terjedő időben gyártott, már említett termékek termelési értékének minden egymillió forintja után 1000 Ft díj illeti meg a feltalálókat, valamint e termékek gyártásából származó „vállalati eredmény” 4%-a. Meghatározták továbbá a díjfizetési időszakokat, a feltalálók részesedési arányát; kikötötték, hogy külföldi értékesítés esetén külön megállapodást kötnek; a már kifizetett újítási díjat pedig beszámítják.
A szerződéskötést követő időben a felek között elszámolási vita támadt. Az alperes ugyanis a 4%-os díjkulccsal számítandó díj alapján úgy határozta meg, hogy az említett termékek után az egyes elszámolási időszakokban képződő veszteséget beszámította a más időszakokban képződő nyereség összegébe. A felperesek álláspontja szerint viszont a díj alapjaként megjelölt „vállalati eredmény” számításánál a mérlegadatok szerint kimutatható veszteséget figyelmen kívül kell hagyni. Az eltérő értelmezési, illetőleg számítási mód miatt a díjkövetelés vitatott összege – az 1982. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozó díjkövetelés tekintetében – összesen 31 240 Ft.
Az 1983. február 10-én benyújtott és tárgyalás során módosított keresetükben a felperesek 31 240 Ft követelést támasztottak.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Ítéletében az elsőfokú bíróság a felperesek keresetének helyt adva, az alperest 31 240 Ft, ennek kamatai és 2000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett a kereset elutasítása iránt. Perorvoslati kérelmében lényegében azokat az érveit ismételte meg, amelyeket az első fokú eljárás során védekezésként hozott fel. A felperesek az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérték.
II. A fellebbezés nem helytálló.
Az írásba foglalt szerződés érvényessége nem volt kétséges. A vita a szerződési okiratban rögzített nyilatkozatok eltérő értelmezésében rejlett.
A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
A felek nyilatkozatát rögzítő szerződési okirat szövege nem tartalmaz fogalommeghatározást vagy útmutatást a vállalati eredmény mibenlétére számítási módjára. Az okirat szövege önmagában nem ad elegendő alapot az értelmezéshez, ezért abban a kérdésben kellett állást foglalni: hogyan kell értelmezni azt a nyilatkozatot, hogy a „vállalati eredmény” 4%-a illeti meg a feltalálókat.
Téves az alperes az az érvelése, hogy a felperesek a szerződés megkötését megelőzően betekinthettek a vállalat számviteli adataiba, amelyek az egyes termékek gyártásánál keletkező nyereséget és veszteséget is kimutatták, és ezek egyenlegének ismeretében kötötték meg a szerződést. A számviteli adatok sem alakszerűen, sem a kimutatások tartalmára való utalással nem váltak a szerződés részévé. Ha tehát a felperes ezekről az adatokról a szerződés megkötését megelőzően tudomást is szereztek, ebből nem következik az, hogy a felek szerződési akarata pontosan a kimutatásokban írt számítási módnak az elfogadására terjed ki.
Téves az alperesnek az az érvelése is, hogy „a magyar szabadalmi jog nem a terméket, hanem az eljárást tekinti szabadalom tárgyának”, ezért nem foghat helyt az adott esetben a termékek szerinti díjazásról. A szerződés szóhasználatából kitűnően ugyanis a találmány hasznosításaként gyártott és forgalomba hozott egyes, elnevezés szerint is megjelölt termékek tartoznak a szerződés tárgyához.
Ha a találmányi megoldás valamilyen eljárásban valósul meg, az oltalmazott találmány tárgya az eljárás; az elbírált esetben azonban a találmányi megoldás és az oltalom a 6. szabadalmi igénypont szerint nemcsak eljárásra vonatkozik, hanem bizonyos jellemzőkkel meghatározott készítményre, tehát termékre is.
A felperesek azzal érveltek, hogy a szerződés megkötését megelőző írásbeli ajánlatok, szerződéstervezetek a vállalati „ hasznos eredmény” kifejezést használták; nyilván ezt a fogalmat takarja a szerződés szóhasználata is. Ez az érvelés sem helytálló. Egy korábbi ajánlati szöveghasználattól eltérő szerződési szövegből ugyanis nem lehet az ajánlati nyilatkozat elfogadására vagy fenntartására következtetni [Ptk. 213. §-ának (2) bekezdése].
A felek érvelései tehát – támogató bizonyítékok hiányában – nem adnak kellő támpontot a szerződési akaratuk értelmezéséhez.
A jogvita elbírálásánál irányadó 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendelet (R.) 2. §-ának (1) bekezdése értelmében a találmányért a díj a találmány értékesítése esetén jár. Értékesítésnek kell tekinteni a találmány tárgyának a gazdasági tevékenység körében való rendszeres előállítását, használatát és forgalomba hozatalát (hasznosítás).
A szerződés szövegében is kifejezésre jutó akaratuk szerint a felek a találmány tárgyának az egyes, név szerint megjelölt termékeket tekintették, és ezek hasznosítása (előállítás, forgalomba hozatal) után kívánták a 4%-os díjazási kötelezettséget megállapítani.
A R. 3. §-ának (4) bekezdése értelmében a feltalálót megillető díjat az értékesítésből származó vállalati hasznos eredmény arányában kell megállapítani.
A találmányért járó díj mértéke, folyósításának ideje és módja tekintetében a munkáltató és a feltaláló szerződésben állapodhatnak meg, és ez esetben ebben a körben a szerződés rendelkezései az irányadók [R. 3. §-ának (1) bekezdése]. Mivel az előzőkből következően a felek az értékesítésből (az egyes termékek előállításából) származó eredményt kívánták a vitatott körben a díjazás alapjává tenni, és kifejezetten nem határozták meg a jogszabályi szövegtől való eltérés jelentését, illetőleg értelmét, a használt kifejezés általános elfogadott jelentéseként a jogszabályban használt „hasznos eredmény” fogalom értelmét kell elfogadni.
A jogvita elbírálásánál irányadó jogszabály a hasznos eredmény fogalmát nem határozza meg. A kialakult gyakorlat szerint hasznos eredmény mind az az előny, amely a találmány értékesítése következtében az adott gazdálkodó szervezet számára keletkezik. Nincs adat arra, hogy a felek a szerződés megkötésénél a „vállalati eredmény” kifejezését szakszótári vagy elvont könyvviteli jelentését tartották szem előtt, ezért az a jelentése kerül előtérbe, amely a találmányok díjazásánál kialakult gyakorlatban, a jogszabállyal is összhangban, általánosan elfogadottnak vehető. Ellenkező kikötés vagy magyarázat hiányában tehát az egyes termékeknek a perbeli időszakban keletkező nyereségét kell vállalati (hasznos) eredménynek értelmezni.
Az egyes termékeken képződő nyereség, az elkülönülő kalkulációs egységek és kalkulációs időszakok folytán, a szerződéses kikötéseknek megfelelően mérhető. A kalkulált pozitív eredmények, tehát az egyes időszakokban, az adott termékeken képződő nyereségek összege alkotja a díjkövetelés alapját. Ebbe az eltérő időszakok, illetve más termékek veszteségét – szerződési kikötés hiányában – nem lehet beszámítani.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését a fent kiegészített indokokkal helybenhagyta [Pp. 253. §-ának (2) bekezdése].
Az elsőfokú bíróság a felperesek járulékos (késedelmi) kamatkövetelését az ítélet rendelkezésében nem osztotta fel. A felperesek azonban a másodfokú tárgyaláson ezt a rendelkezést nem kifogásolták, és a követelésük teljesítését ilyen módon kérték.
A másodfokú eljárásban is pervesztes alperes köteles a felperesek képviseleti költséggel járó eljárási költségét viselni [Pp. 78. §-ának (1) bekezdése]. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 931/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás