• Tartalom

PK BH 1984/493

PK BH 1984/493

1984.12.01.
Ha a lakásbérleti szerződés felmondása arra hivatkozással történt, hogy a bérlő a karbantartási és felújítási munkálatokat akadályozza, a felmondás érvényességének elbírálása során hivatalból kell vizsgálni e munkálatok indokoltságát és a kivitelezés szükséges időtartamát. Ha pedig e munkálatok a bérlemény használatát átmenetileg akadályozzák, azt is vizsgálni kell, hogy a bérlőnek és családtagjainak megfelelő átmeneti elhelyezése biztosított-e [Ptk. 441. § d) pont; 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 71. § (1) bek.].

A perbeli házasingatlan a felperes tulajdona. Az alperesek 1980 júniusa óta a perbeli házban szoba, konyha és előtérből álló lakrészt bérelnek.
A felperes kérelme alapján a helyi tanács szakigazgatási szerve megállapította, hogy a lakóépület alapozással és szigeteléssel nem rendelkezik, s indokolt az épületen felújítási és karbantartási munkákat végezni.
A felperes 1983. március 21-én kelt levélben közölte az alperesekkel, hogy az ingatlant annak műszaki állapotára figyelemmel tatarozni kívánja, ennek során szükséges az épület körbefalazása és szigetelése, valamint az ajtók és ablakok cseréje. Egyben felhívta az alpereseket arra, hogy 1983. március 26-án reggel 7 órakor tegyék lehetővé a munkálatok megkezdését.
A felperes 1983. március 28-án újabb ajánlott levelet küldött az alpereseknek. Közölte, hogy miután március 26-án a nevezettek megakadályozták a felújítási és tatarozási munkák elvégzését, 1983. április 2-án reggel 7 órakor ismét megjelenik a munkák megkezdése végett. Közölte azt is, hogy amennyiben a munkálatok megkezdését az alperesek megakadályozzák, a lakásbérleti jogviszonyt 15 napos felmondási határidő mellett fel fogja mondani.
A felperes 1983. április 5-én kelt ajánlott levelével 1983. április 30-ra felmondta az alperesek lakásbérleti jogviszonyát. Hivatkozott a lakásrendelet 71. §-a (1) bekezdésének d) pontjára és a 72. §-ának (5) bekezdésére. Utalt arra, hogy az alperesek ismételten akadályozták a karbantartási és felújítási munkák elvégzését.
Az alperesek a felmondásra nem válaszoltak, s a lakást nem ürítették ki.
A felperes 1983. május 5-én előterjesztett keresetében kérte a felmondás érvényességének megállapítását és az alpereseknek a lakás kiürítésére kötelezését azzal, hogy a nevezettek saját elhelyezésükről maguk legyenek kötelesek gondoskodni.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az I. r. alperes elismerte, hogy valóban nem engedte meg a felperesnek a munkálatok megkezdését. Ezt azért tette, mert nagy családjával lakik a perbeli bérleményben, és ajtó-, valamint ablakcsere esetén a bérlemény rendeltetésszerű használata nem volna biztosítva. Érvelt azzal is, hogy bizonytalan a tervezett munkálatok kivitelezésének időtartama és az anyag beszerzési lehetősége is.
A bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperesnek a perbeli bérleményre vonatkozó 1983. április 5-én kelt felmondása érvényes. Kötelezte az alpereseket, hogy a bérleményt bocsássák a felperes használatába, és egyben úgy rendelkezett, hogy az alperesek elhelyezésükről maguk kötelesek gondoskodni. Végül kötelezte az alpereseket 700 forint perköltség fizetésére is. A bíróság az ítélet indokolásában az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 71. §-a (1) bekezdésének d) pontjára, a 72. § (4) és (5) bekezdésére, továbbá a Ptk. 443. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre hivatkozott. Az alperesek elhelyezésére vonatkozó rendelkezés az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet 90. §-a (2) bekezdésének a) pontján és az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 123. §-ának (1) bekezdésén alapul.
Az ítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 71. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében a bérbeadó a lakásbérleti szerződést – egyebek mellett – felmondhatja akkor is, ha a bérlő vagy a vele együtt lakó személyek az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével vagy korszerűsítésével kapcsolatos munkák elvégzését akadályozzák.
Az R. 71. §-a (1) bekezdésének d) pontjára alapított felmondás érvényességének elbírálásánál a bíróságnak hivatalból is vizsgálnia kell azt, hogy a bérbeadó mikor, milyen munkálatokat kíván elvégezni, ha pedig a tervezett munkálatok átmenetileg gátolják a bérlemény rendeltetésszerű használatát, annak vizsgálata sem mellőzhető, hogy a bérbeadó a munkálatok idejére tud-e a bérlő és családtagjai részére megfelelő elhelyezést biztosítani.
A járásbíróság azonban nem vizsgálta a felperes által tervezett munkálatok szükségességét, kivitelezésének módját és időtartamát, valamint az alperesek és családtagjaik elhelyezésének szükségességét és lehetőségét.
Mindezekre tekintettel a jogerős ítélet megalapozatlan és törvénysértő. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a járásbíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. III. 20 724/1983. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére