PK BH 1985/102
PK BH 1985/102
1985.03.01.
A kártérítési felelősség előfeltétele a jogellenes magatartás és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggés. Ezért nem állapítható meg az államigazgatási szerv felelőssége hatósági jogkörben okozott kár címén, ha a jogerős határozatot a rendes jogorvoslati eljárásban megsemmisítették, így annak következményeit elhárították [Ptk. 349. § (1) bek.].
A felperes 1970. év óta bérelt egy üdülőingatlant, s ott kisvendéglőt üzemeltetett. A vendéglő üzemeltetése érdekében a felperes különböző létesítményeket emelt az ingatlanon, így egy fagylaltozót, személyzeti lakást, hűtőkamrát és egy W. C.-t. Az ingatlanon, amely parti telek, a szennyvíz elvezetése nem vízzáró szennyvíztárolóba történt.
A felperes 1982. évben a nyugdíjkorhatár elérésével fel kívánta számolni a kisvendéglőt, és nyugdíjazását kérte. 1982. szeptember 20-án megállapodott Sz. I.-néval, mely szerint a nevezett átveszi a felperestől a vendéglő üzemeltetési jogát, valamint a felperes tulajdonát képező és a perbeli telken levő építményrészeket, berendezéseket és felszereléseket 250 000 forintért.
Az elsőfokú államigazgatási szerv 1982. szeptember 23-án határozatot hozott, amelyben az ingatlan tulajdonostársait, F. J.-t és K. O.-t arra kötelezte, hogy a felperes által üzemeltetett vendéglő megszüntetésével együtt az eredeti felépítmény meghagyásával mindennemű melléképítményt bontsanak le. A meglevő szennyvízszikkasztó akna további üzemeltetését azonnali hatállyal megtiltotta. A bontás teljesítési határidejét a határozat 1983. március 30-ában állapította meg.
E határozat ellen K. O. tulajdonos és a felperes fellebbezést nyújtottak be. A másodfokú államigazgatási szerv 1982. december 29-i határozatával az elsőfokú határozatot megsemmisítette, és az építésrendészeti eljárást megszüntette. A határozat indokolása szerint a kifogásolt melléképületek több mint 10 éve fennállanak, azokkal kapcsolatban ezért az 1964. évi III. törvény 38. §-ának (4) bekezdése alapján építésügyi hatósági intézkedésre nincs lehetőség. A szikkasztóakna üzemeltetésének megtiltására pedig az építésügyi hatóságnak nincs hatásköre. Utalt a másodfokú határozat indokolása arra is, hogy a kifogásolt építmények egy részét időközben már lebontották.
A felperes keresetében 352 730 forint kár megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Előadta, hogy az elsőfokú államigazgatási határozatot közölte Sz. I.-néval, aki erre tekintettel a szerződéstől elállt. A másodfokú határozatot követően újból meghirdette eladásra a kisvendéglőt, de eredménytelenül. Így az adásvételi szerződés meghiúsulása miatt 250 000 forint kára keletkezett. További kárként jelentkezik 1982. október 1-jétől 1983. június 1-jéig havi 8000 forint elmaradt jövedelem, az ez időre járó ingatlanbérleti díj, valamint havi 3770 forint SZTK-járulék.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Álláspontja szerint az elsőfokú államigazgatási határozat nem volt előzetesen végrehajtható, így nem lett volna akadálya annak, hogy a felperes határozatot követően a vendéglőt tovább üzemeltesse. A felperes tehát nem járt el kellő gondossággal, amikor az elsőfokú határozat alapján a kisvendéglő üzemeltetését beszüntette. Az ezzel kapcsolatos kár és az alperes eljárása között okozati összefüggés nincs. De hasonlóképpen nincs okozati összefüggés az alperes határozata és a felperesnek a kisvendéglő eladásával kapcsolatosan érvényesített kára között sem. A felperes által emelt létesítmény értékesítési lehetőségének megszűnése ugyanis nem az elsőfokú nem jogerős államigazgatási határozat következménye.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben az első fokú ítélet megváltoztatásával az alperes marasztalását kérte.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azt a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta ítéleti döntése alapjául.
Helyes volt az elsőfokú bíróság döntése is, azt a Legfelsőbb Bíróság helyes indokai alapján hagyta helyben.
A fellebbezésben előadottakra figyelemmel azonban kiegészíti az indokolást az alábbiakkal.
A felperes a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekre utalással államigazgatási jogkörben okozott kárért kérte az alperes felelősségének a megállapítását. Az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályaira a Ptk. speciális rendelkezéseket tartalmaz, a felelősség azonban – az egyéb feltételek fennállása esetén is – akkor állapítható meg, ha az államigazgatási jogkörben eljáró alkalmazott jogellenesen okozott kárt. A kártérítési felelősség megállapítására tehát csak akkor kerülhet sor, ha az alperes eljárása jogellenes volt, a felperest kár érte, és az alperes jogellenes magatartása, valamint a felperes kára között az okozati összefüggés megállapítható [Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése].
Helytállóan utalt az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában arra, hogy az elsőfokú államigazgatási határozat ugyan tévesen kötelezte az ingatlan tulajdonosait egyes építményrészeknek a kisvendéglő megszüntetésével egyidejűleg történő lebontására, és hatáskörét túllépve tiltotta meg a szennyvízakna további üzemelését, ez az elsőfokú határozat azonban nem emelkedett jogerőre, a másodfokú határozat azt megsemmisítette. Az elsőfokú határozat alapján ezért a felperes nem volt köteles az építmények lebontására, de a kisvendéglő megszüntetésére sem. Erre tehát nem az elsőfokú nem jogerős államigazgatási határozat alapján került sor, hanem azért, mert a nyugdíjba vonuló felperes saját elhatározásából döntött úgy, hogy a kisvendéglő üzemeltetését megszünteti.
Ha tehát merült is fel vagyoni hátránya a felperesnek a kisvendéglő üzemeltetésének megszüntetésével, ez nem hozható okozati összefüggésbe az alperes nem jogerős államigazgatási határozatával. (Legf. Bír. Pf. III. 20 597/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás