GK BH 1985/119
GK BH 1985/119
1985.03.01.
Nincs helye fellebbezésnek amiatt, hogy az elsőfokú bíróság a keresetben érvényesített igényeknek csak egy része tekintetében részítéletben döntött. Az ilyen fellebbezést már az elsőfokú bíróságnak el kell utasítania [Pp. 233. § (1) bek., (3) bek. b) pont, 237. §, 240. §].
A felperes a keresetében 1964-től 1979-ig bezárólag átadott több épülettel kapcsolatban keresetet terjesztett elő, mert egyes lakásokban penészesedés és vizesedés jelentkezett. Ezeknek a hibáknak a kijavítására kérte a kivitelezőt és a tervezőt kötelezni.
Az alperesek, így az I. r. alperes is elévülési kifogással éltek. Ezen a címen kérték a kereset elutasítását.
Az elsőfokú bíróság 1983. március 29-én részítéletet hozott, amellyel a felperes keresetét egyes épületekre előterjesztett szavatossági igény tekintetében elutasította.
A részítélet indokolásában az elsőfokú bíróság ismertette a fenti épületek átadás-átvételének időpontját, és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján – miután a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az elévülés megszakítására sor került volna, és a nyugvás sem volt megállapítható – megállapította az igény elévülését.
A részítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett. Kérte, hogy a másodfokú bíróság a felperesnek a keresetét a többi épületekre vonatkozóan is utasítsa el elévülés címén. Sérelmezte, hogy a fellebbezés indokolásában részletezett körülmények ellenére az elsőfokú bíróság csak részben állapította meg a felperesi igény elévülését, és a többi épület vonatkozásában nem indokolta, hogy az elévülés miért nem következett be.
Az I. r. alperes fellebbezése nem alapos.
A Pp. 233. §-ának (1) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság határozata ellen – amennyiben a törvény nem zárja ki – fellebbezésnek van helye. A (3) bekezdés b) pontja értelmében nincs helye fellebbezésnek az eljárás folyamán hozott végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket, valamint azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést külön megengedi.
Az I. r. alperes lényegében az elsőfokú bíróságnak azzal a pervezető végzésével szemben terjesztett elő fellebbezést, amellyel a bíróság a részítéletben el nem bírált épületekre vonatkozó szavatossági igény vonatkozásában az eljárást folytatja. A jogszabály idézett rendelkezéséből következően az ilyen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. Az elsőfokú bíróság az I. r. alperes fellebbezésében kifogásolt kereseti igény tekintetében – éppen az előbbiekre tekintettel – nem döntött. Nincs tehát olyan határozat, amely ellen az I. r. alperes fellebbezéssel élhetne.
A fentiek szerint meg nem engedett fellebbezést a Pp. 237. §-a értelmében már az elsőfokú bíróságnak el kellett volna utasítania. Mivel erre nem került sor, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 240. §-a alapján ennek megfelelően rendelkezett, és az I. r. alperes meg nem engedett fellebbezését elutasította. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 550/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
