• Tartalom

BK BH 1985/138

BK BH 1985/138

1985.04.01.
Az Állami Biztosító mint engedményes nem a büntetőeljárásban, hanem csupán polgári perben érvényesítheti a sértett vállalatról átszállt követelését. Ilyen esetben a büntetőügyben eljáró bíróságnak a polgári jogi igényt el kell utasítania [Be. 55. §, 215. § (1) bek.].
A kerületi bíróság a II. r. terheltet nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, társtettesként elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt – mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül 2 év 6 hónapi szabadságvesztésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Kötelezte továbbá a terheltet, hogy az OFOTÉRT Vállalat magánfélnek 19 545 forint összeget és ennek 1982. augusztus 23. napjától járó 5%-os kamatát, valamint az államnak 1170 forint illetéket fizessen meg.
A másodfokú bíróság a kerületi bíróság ítéletének a II. r. terheltre vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta.
Az irányadó tényállás szerint a II. r. terhelt az OFOTÉRT Vállalat egyik üzletének kirakatából egy ismeretlen személlyel közösen 7 db karórát tulajdonított el 19 545 forint értékben. Az okozott kár nem térült meg.
Az ítélet ellen a II. r. terhelt javára, a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az első fokú ítélet meghozatala után az Állami Biztosító levélben közölte, hogy a terhelttel szemben a Ptk. 558. §-a alapján visszkereseti igényt kíván érvényesíteni, mivel időközben a sértett vállalat kárát megtérítette. Minthogy a Ptk. 558. §-ának (1) bekezdése szerint a teljesítés után az Állami Biztosító a sértett törvényi engedményesévé válik, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a sértett vállalatot mint biztosítottat illették meg a terhelttel szemben.
Törvényt sértett tehát az eljárt bíróság akkor, amikor a terheltet kötelezte a sértett részére már kifizetett kár megtérítésére. A bíróságnak az ügyész által előterjesztett polgári jogi igényt – mert a sértett kára megtérült – el kellett volna utasítania. Az Állami Biztosító mint engedményes polgári per útján érvényesítheti a sértett vállalatról átszállt követelését.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a sértett polgári jogi igényét elutasította. (B. törv. III. 1093/1984. szám)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére