• Tartalom

BK BH 1985/14

BK BH 1985/14

1985.01.01.
A perújítási eljárásból kizárás kérdése, ha a perújítási kérelmet elbíráló bíró hozzátartozója annak a bírónak, aki a perújítással megtámadott határozat hozatalában részt vett [Be. 35. § (1) bek. c) pont, 38. § (1) bek., 39. § (1) bek., 40. § (1) és (4) bek.].
A terheltet az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság rablás bűntette, súlyos testi sértés bűntette és kiskorú elhelyezése megváltoztatásának vétsége miatt halmazati büntetésül – mint többszörös visszaesőt – főbüntetésként 7 év 6 hónapi szabadságvesztésre, és mellékbüntetésként 7 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A jogerős ítélet ellen a terhelt terjesztett elő perújítási kérelmet.
Az elítélt perújítási kérelmét az elsőfokú bíróság elutasította.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a perújítási kérelmet elutasító végzés a Be. 40. §-ában foglaltakat figyelmen kívül hagyta, avégből törvénysértő, mert az eljárásban olyan bíró vett részt, akinek az eljárásban részvételét kizárás folytán a törvény tiltja.
Az alapeljárásban született másodfokú bírósági ítélet meghozatalában tanácselnökként vett részt dr. K. F., ugyanakkor a perújítási kérelem elutasítása során a járásbíróság részéről tanácselnökként dr. K. A. bíró járt el. Dr. K. F. és dr. K. A. bírák között azonban a Btk. 137. §-ának 5. pontjában foglaltak szerinti hozzátartozói viszony áll fenn.
A perújítási kérelmet elbíráló elsőfokú bíróság tanácselnöke nem volt figyelemmel a Be. 35. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt általános kizárási szabályra, amely szerint büntetőügyben hatóság tagjaként nem járhat el, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a kizárás kérdésében döntően a be. 40. §-a (4) bekezdésében írtak szerint alakította ki álláspontját, és akként ítélte meg, hogy a perújítási eljárásból kizárólag az a bíró van kizárva, aki a perújítással megtámadott határozat meghozatalában részt vett.
A büntetőeljárásban alapvető jelentőségű a hatóságok elfogulatlan eljárásba vetett bizalom megalapozása, fenntartása és folyamatos érvényesülésének biztosítása. Ezek az érdekek azonban sérelmet szenvednének, ha az alapügyben és a perújítási eljárás során az érdemi döntés kialakításában hozzátartozói viszonyban levő bírák egyaránt részt vehetnének, bár a törvény nem tartalmaz kifejezetten tiltó rendelkezést ebben a kérdésben.
A kizárás körében a törvényes állásfoglalás kialakításánál azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy az eljárási törvény a büntetőügyben eljáró hatóságok tagjaira nézve általános és az egyes eljárási szakaszokhoz igazodó sajátos kizárási szabályokat írt elő. Ezek a szabályok nem függetlenek egymástól, hanem a kizárás céljának megfelelő tartalmi összefüggésben vannak.
Az adott esetben a törvényes állásfoglalást kizárólag az eljárási törvény egyes rendelkezéseinek az egybevetése teszi lehetővé. Ebből a szempontból figyelmet érdemel a Be. 38. §-ának (1) bekezdése, valamint a 39. §-ának (1) bekezdése egyaránt. A felhívott törvényhelyek értelmében a büntetőeljárásban nyomozóként és ügyészként nem járhat el a hatóságnak az a tagja sem, aki az ügyben mint bíró járt el vagy az eljáró bíró hozzátartozója.
A Be. 40. §-ának (1) bekezdése kifejezetten visszautal a Be. 35. §-ának rögzített általános kizárási szabályokra, és emellett kiemeli, hogy bíróként nem járhat el a sem, aki az ügyben mint a nyomozó hatóság tagja vagy mint ügyész járt el, illetőleg ezek hozzátartozója.
Ez a törvényhely az alapügyben eljárt bíró hozzátartozójára nem utal ugyan, az említett jogszabályok rendszertani értelmezése alapján azonban mindez egyértelmű. A törvényi utalás a bíróra vonatkoztatva ugyanis teljesen indokolatlan, minthogy a törvény a Be. 35. §-a (1) bekezdésének c) pontjában – amely csakis együtt alkalmazható a Be. 40. §-ának (1) bekezdésével – világosan rögzítette, hogy a bíró részéről “egyéb okból” jelentkező elfogultság a kizárás következményeit vonja maga után. Ez a szabályrendszer ugyanakkor összefüggést fejez ki a Be. 40. §-ának (1) bekezdése, valamint a (4) bekezdése között is.
Mindezekből következik, hogy a perújítási eljárásból nemcsak annak a bírónak a kizárását írja elő a törvény a Be. 40. §-ának (4) bekezdésében, aki a perújítással támadott határozat meghozatalában részt vett, hanem az alapügyben eljárt bíró hozzátartozója sem vehet részt a perújítási eljárásban, ez az utóbbi körülmény alapozza meg ugyanis azt az “egyéb” okot [Be. 35. § (1) bek. c) pont], amelynek helyes értelme szerint a bírói elfogultságot fennállónak kell tekinteni.
Erre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését tanácsülésben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot – a kizárási okokat figyelembe vevő tanácsi összetétellel – új eljárás lefolytatására utasította. (Szombathelyi Megyei Bíróság Bf. 73/1983. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére