PK BH 1985/144
PK BH 1985/144
1985.04.01.
A lakásnak a visszatérés szándéka nélkül történő elhagyása csak a lakásbérleti jogviszony megszüntetése alapjául szolgálhat, míg a tulajdonosnak a birtoklásra és használatra vonatkozó igénye kizárólag ezen az alapon nem szüntethető meg. A volt házastársak közös tulajdonában álló közös lakás használatának rendezése körében nem jogosítható fel a lakás részbeni használatára a közös lakást elhagyó az a házastárs, akinek lakása másutt megfelelően biztosított, hanem ilyenkor a másik volt házastársat kell feljogosítani a házastársi volt közös lakás kizárólagos használatára. [Ptk. 140. §; 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 94. §, PK 8. § és 391. sz.]
A peres felek 1958-ban kötöttek házasságot, amelyből 1959-ben György nevű fiúk született. Életközösségük alatt egy kétszobás lakásingatlant szereztek. A felek együttélése 1983 márciusában úgy szűnt meg, hogy az alperes a közös lakást elhagyva harmadik személlyel életközösségre lépett.
A felperes a keresetében a házasság felbontását és a volt közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítását kérte arra hivatkozással, hogy az alperes a lakásból végleges elhagyási szándékkal elköltözött.
Az alperes a kereseti tényállításokat nem vitatta, és a felperes követelésének teljesítését előbb nem ellenezte, az eljárás későbbi szakában azonban viszontkeresetet emelt, és a lakás megosztott használatát kérte. Védekezése szerint a közös lakásba vissza akar térni.
Az elsőfokú bíróság a felek házasságát felbontotta, és a lakás használatát akként osztotta meg, hogy a nagyobb szoba kizárólagos használatára a felperest, a kisebbikére pedig az alperest jogosította fel, a mellékhelyiségek közös használatával. Ítéletének a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezését a Ptk. 140–144. §-aiban foglalt rendelkezésekre, valamint a PK 391. számú állásfoglalásra hivatkozva indokolta, kifejtve, hogy a tulajdonostársak a közös tulajdont tulajdoni arányaik szerint birtokolhatják és használhatják. A bizonyítási eljárás adatai alapján nem állapítható meg az alperes terhére olyan magatartás, amelynek alapján a felperest a bíróság a lakás kizárólagos használatára feljogosíthatta volna, a felperes által felhozott jogcímnek, a lakás elhagyásának pedig azért nincs jelentősége, mert az csak a bérleti jogviszonyt szünteti meg.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezését helybenhagyta.
A jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a lakásnak a visszatérés szándéka nélkül történő elhagyása csak a lakásbérleti jogviszony megszüntetése alapjául szolgálhat, a tulajdonosnak a birtoklásra és használatra vonatkozó igénye azonban kizárólag ezen az alapon nem szüntethető meg, ezt az igényt ugyanis a Ptk. 140. §-ában foglalt rendelkezések biztosítják.
A házastársi közös lakás használatának rendezésénél azonban mégis perdöntő jelentősége lehet annak, hogy az egyik házastárs a közös lakást azért hagyta el, mert a jövőben – életviszonyainak alakulása folytán (pl. a lakása másutt megfelelően biztosított) – nem kívánja használni. Ilyen esetben indokolatlan a volt közös lakás egy részének használatát a részére fenntartani, vagyis a számára biztosítani, figyelemmel arra, hogy ahhoz törvényes érdeke nem fűződik. A volt közös lakás használatának rendezésénél a bíróságnak egyébként is arra kell törekednie, hogy a rendezés mindkét fél lakásigényének és az adott körülményeknek megfelelően történjék, azok változása esetén ugyanis a felek nincsenek elzárva attól, hogy a lakás használatát utóbb a PK 8. és 391. számú állásfoglalások értelmében megfelelően módosítsák, illetőleg vita esetén e kérdésben az említett körülményekre hivatkozással igényüket bírósági úton érvényesítsék.
Az adott esetben az alperes az első tárgyaláson a kereseti tényállítások valódiságát, vagyis – egyebek között – azt, hogy a volt közös lakást a visszatérés szándéka nélkül hagyta el, nem vitatta, és a felperesi követelés teljesítését, nevezetesen a felperesnek a volt közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítását nem ellenezte. Előadását utóbb megváltoztatta ugyan, a bizonyítási eljárás adatai azonban a módosított perbeli tényállításainak ellene mondanak: tényként állapítható meg, hogy az alperes előbb albérletben, majd a felek gyermekének építtetett öröklakásban lakott az élettársával. N. I.-né tanú vallomása szerint az alperes kijelentette, hogy a felperessel semmilyen körülmények között nem kíván együtt élni. A tanúnak arra a vallomására, hogy az alperes és az élettársa ingatlant vásárolnak, az alperes azt adta elő, hogy a vétel még nem történt meg. Az alperes élettársa azt vallotta, hogy a siófoki házasingatlanát értékesítette, és “jelenleg folyamatban van a vétel, elképzelhető, hogy közösen szerezzük meg az alperessel”. A fellebbezési tárgyaláson a felperes előadta, hogy az alperes az élettársával már vásárolt egy ingatlant, s azt az alperes nem tagadta.
Ezekből a peradatokból kétséget kizáróan megállapítható, hogy az életkörülményei alakulása, vagyis lakásigényének megfelelő kielégítése folytán – a perbeli lakásra ez idő szerint nincs szüksége. Ez a tény az adott esetben a lakáshasználat rendezésénél döntő jelentőségű, a volt közös lakás részbeni használatára ezért az alperes – minthogy az igényei és a körülményei azt sem szükségessé, még kevésbé indokolttá nem teszik nem lett volna feljogosítható.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a kifejtettekre, valamint az alperesnek a házasélet megromlásáért való felelősségére figyelemmel a jogerős ítélet óvással támadott rendelkezését a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletének ugyanezen rendelkezését megváltoztatva a házastársi volt közös lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel.
Az alperes fellebbezési eljárási költségben való marasztalása a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapszik. (P. törv. II. 20 625/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás