PK BH 1985/147
PK BH 1985/147
1985.04.01.
Nem vagyoni kártérítés összegének megállapításánál irányadó szempontok a károsult kiskorú maradandó egészség- és személyiségkárosodása esetén.
Általános kártérítés és nem vagyoni kártérítés együttes megállapítása. [Ptk. 354. §, 359. §, 339. § (1) bek., 348. § (1) bek.]
A kiskorú felperes az alperes által fenntartott általános iskola tanulója volt 1979 őszétől. 1979. szeptember 10-én délután napközi otthonos foglalkozás szünetében tanulótársaival az udvaron játszott. A kiskorú felperes egyik társával felmászott az udvaron elhelyezett bordásfalra, és onnan fejjel a bordásfal alatti betonburkolatra zuhant. Az esés következtében jelentős sérülést nem észleltek, de állapota másnapra rosszabbodott. A körzeti orvos intézkedése alapján ekkor szállították kórházba. Itt kétoldali koponyalékelést, középső-agyhártyai verőérlekötést és – légzési zavarai miatt – gégemetszést végeztek. A baleset folytán bekövetkezett életveszélyes állapota miatt csak az idejében alkalmazott szakszerű orvosi ellátás mentette meg az életét. A későbbiekben többször ápolták a gyulai kórház sebészeti, illetve idegosztályán. Ugyancsak több alkalommal végeztek vizsgálatot a Budapesti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet Gyermekambulanciáján. Kivizsgálás végett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Gyermekklinikáján is feküdt.
A baleset következtében a kiskorú felperes jobb szeme látását elvesztette, bal szemének látótere súlyosan beszűkült (csőlátás), epilepsziás megbetegedése következett be, az agyi jobb homloklebeny-állomány tömlős elfajulása, a jobb oldali tarkólebenyben a látómezőnek megfelelő tömlős elfajulás alakult ki, és személyisége is megkárosodott. A balesetet, illetőleg a koponyaműtétet követően a bal testfélen bénulásos tünetek jelentkeztek, ezek azonban az alkalmazott gyógykezelés hatására elmúltak. A koponyaműtét folytán a koponyacsonton anyaghiány keletkezett, amely a későbbiekben plasztikai műtéttel szüntethető meg. A látáscsökkenés, a gyógyszeres kezeléssel tünetmentesen tartható epilepsziás megbetegedés és a személyiségkárosodás végleges; ezek tekintetében a későbbiekben csak esetleges súlyosodás, állapotrosszabbodás várható. A személyiségkárosodás a balesetkor bekövetkezett agyi elváltozás eredménye.
A balesetkor hétéves, általános iskolai tanulmányait megkezdő kiskorú felperes a más, hasonló korú gyermekekhez képest több szülői támogatást, ellenőrzést, gondoskodást igényelt, igényel jelenleg és a jövőben is. Továbbra is rendszeres orvosi ellenőrzésre van szükség. A szülők számára az említett fokozott szülői támogatás és gondoskodás, továbbá az orvosi kezelések és a Budapesten történő rendszeres orvosi ellenőrző vizsgálatokon való megjelenés többletkiadásokat és terhet jelentenek. A balesettel kapcsolatban kialakult személyiségkárosodás következtében a kiskorú felperes intelligenciája alacsonyabb fokon áll, mint azt kora megkívánná. Az iskolaérettségi vizsgálatoknak jelenleg nem felelne meg. Figyelme nagyon labilis, nem tud koncentrálni, feladattudata kisebb mértékű a szükségesnél, fokozott mozgásigény és agresszivitás jellemzi. Otthonról rendszeresen megszökik, öngyilkosságot is megkísérelt. A kamaszkor elérésével kisebbrendűségi érzés kialakulása is várható. Baráti köre beszűkült.
A felperes keresetében 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és 1979. október 1. napjától kezdődően – nagykorúsága eléréséig – havi 1500 forint járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a balesetért nem felelős. A követelt nem vagyoni kártérítést túlzottnak, a járadék megítélése iránti igényt alaptalannak találta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek gyámhatósági fenntartásos takarékbetétkönyvben való elhelyezés útján 150 000 forint nem vagyoni kártérítést és 7000 forint általános kártérítést. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította, és rendelkezett a perköltségfizetés és az állam által előlegezett költség megfizetése tárgyában.
Az ítélet indokolásában a bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes által fenntartott iskola elmulasztotta a kötelező felügyeletet. Nem akadályozta meg, hogy a kiskorú felperes felmásszon a betonalapzat miatt eleve veszélyhelyzetet jelentő bordásfalra. Ezért az alperest a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján teljes kártérítési felelősség terheli, és köteles a balesetből eredő vagyoni és nem vagyoni kárt megtéríteni.
A felperes gyógykezelésével kapcsolatosan az ítélethozatalig történt utazások, a kórházi látogatások költsége pontosan nem határozható meg, ezért a járásbíróság ezek fejében általános kártérítésként 7000 forintot állapított meg.
A nem vagyoni kártérítést egy összegben állapította meg az elsőfokú bíróság, azzal az indokolással, hogy az egészségkárosodás fizikai és pszichikai téren is körvonalazható, a felperes élete tartós és súlyos megnehezülésének területei behatárolhatók, anyagilag kiegyensúlyozott életvitele biztosítva van. Az elszenvedett nem vagyoni hátrány kiegyenlítése végett a sérülés jellegére, a kiskorú felperes korára, személyi és egyéb körülményeire figyelemmel, valamint az alperes felróhatóságára tekintettel 150 000 forintot látott arányosnak.
A járadékigényt a bíróság nem találta megalapozottnak, mert a felperes sérülése további gyógykezelést nem igényel, balesete többletkiadásokat nem okoz.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kimondta, hogy a fellebbezési eljárással kapcsolatos költségét mindegyik peres fél maga viseli.
Az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokat helyesnek fogadta el.
A jogerős ítéletnek a nem vagyoni kártérítés összegére és a járadékigény elutasítására vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A rendelkezésére álló adatok helyes mérlegelésével jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a bekövetkezett balesetért a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése és 339. §-ának (1) bekezdése alapján az alperes teljes kártérítési felelőssége állapítható meg.
A Ptk. 354. §-a szerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti.
A Legfelsőbb Bíróság 16. számú Irányelvének 5. pontja szerint a nem vagyoni kártérítés összegét az ebből a szempontból jelentős valamennyi tényező (körülmény) együttes és gondos mérlegelésével, valamint kellő mértéktartással kell meghatározni. E mérlegelésnél különösen figyelembe kell venni a nem vagyoni sérelem jellegét és mértékét, a társadalmi életben való részvétel vagy egyébként is az élet tartós, súlyos megnehezülésének megnyilvánulási módját, a sérelmet elszenvedett fél korát és életkörülményeinek alakulását.
A peradatokból megállapíthatóan a baleset bekövetkeztekor mindössze hétéves felperes rendkívül súlyos sérüléseket és ezek következtében igen súlyos egészség- és személyiségkárosodást szenvedett. Ezek egész életére döntően kihatnak, életét és a társadalmi életben való részvételét egész életére véglegesen és súlyosan megnehezítik. Pályaválasztási lehetőségei korlátozottak, életmódbeli lehetőségei pedig nagymértékben beszűkültek. A kiskorú felperesnél a látáscsökkenés, az epilepsziás megbetegedés és a személyiségkárosodás végleges, ezek tekintetében a későbbiek során csak esetleg súlyosodás, állapotrosszabbodás várható.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nincs jelentősége az alperes fellebbezésében levő annak a hivatkozásnak, hogy a felperes családjában más epilepsziás megbetegedés is előfordult, mert az aggálytalan orvos szakértői vélemény szerint a kiskorú felperesnél az epilepszia egyértelműen a perbeli baleset következménye. A felperesnél ilyen megbetegedésre utaló tünetek korábban nem jelentkeztek, ilyen személyiségkárosodási jegyek nem voltak kimutathatók, amelyek az epilepszia szerzett vagy öröklődéses eredetére utalnának.
Mindezekből az következik, hogy a jogerős ítéletben meghatározott 150 000 forint nem alkalmas arra, hogy a kiskorút ért nem vagyoni hátrányt pótolja.
A Legfelsőbb Bíróság említett irányelve szerint is a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezésből következően a nem vagyoni kár címén megítélt összeg meghatározásánál azt kell vizsgálni, hogy milyen összegű kárpótlással lehet ellensúlyozni az elszenvedett nem vagyoni hátrányt, milyen összegű kárpótlás áll ezzel arányban. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a kiskorú felperes előbb részletezett súlyos egészségkárosodása és személyiségkárosodása nagyobb összegű nem vagyoni kárpótlás megállapítását indokolja. A Legfelsőbb Bíróság az összes körülmények mérlegelésével 400 000 forintban látta indokoltnak megállapítani a nem vagyoni kártérítés összegét.
A Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a kár mértéke – akár csak részben – pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas.
Az orvos szakértői véleményekből és a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy a kiskorú felperes korához képest több szülői támogatást, ellenőrzést, gondoskodást igényel. A Budapesten történő orvosi vizsgálatokon való rendszeres megjelenés is többletterhet és kiadást jelent a szülők számára. Megállapítható az is, hogy a kiskorú felperes személyiségkárosodása miatt baráti köre beszűkült, fokozott mozgásigény és agresszivitás jellemzi, otthonról rendszeresen megszökik, és öngyilkosságot is megkísérelt. Mindebből pedig az következik, hogy a gyermek gondozásával kapcsolatban folyamatosan többletmunka és többletkiadás merül fel, amelynek ellenértékét kárként akkor is meg kell téríteni, ha a többletmunkát (kiadást) a balesetet szenvedett kiskorú felperes szülei végzik (viselik). Alaptalanul állapította meg ezért az elsőfokú bíróság, hogy a jövőben nem merülnek fel olyan kiadások, amelyek fedezésére járadék megállapítására szükség lenne. Tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor a felperes járadékigényét alaptalannak találták, és mindössze 7000 forint általános kártérítés megfizetésére kötelezték az alperest.
Miután a fokozott szülői gondoskodás és a gyermek gondozásával, gyógykezelésével kapcsolatos kiadások a jövőben is folyamatosan felmerülnek majd, és azok ellenértéke ma még pontosan nem határozható meg, a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy a kiskorú felperes e többletterheket kárként igényelheti, és azok ellenértékeként általános kártérítés címén – az elsőfokú bíróság által megállapított 7000 forint helyett – a Ptk. 359. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján járadék megfizetésére kötelezte az alperest. A járadék összegét az összes körülményeknek a Pp. 206. §-a (3) bekezdése szerinti mérlegelésével havi 1000 forintban határozta meg. A járadékfizetési kötelezettség kezdő időpontját a Ptk. 280. §-ának (3) bekezdése alapján a kereset benyújtását megelőző hat hónaptól számítottan, 1981. november 1. napjában határozta meg, és a felperes kereseti kérelmének megfelelően kimondta, hogy a járadékot a nagykorúság eléréséig köteles az alperes folyósítani.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a járásbíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes által fizetendő nem vagyoni kártérítést 400 000 forintra emelte fel. Az első fokú ítéletben foglalt általános kártérítés helyett 1981. november 1. napjától kezdődően általános kártérítésként havi 1000 forint járadék megfizetésére kötelezte az alperest, amelyet az alperes az 1/1974. (VI. 27.) OM számú rendelet 142. §-ának (1) bekezdése értelmében a gyámhatóság székhelye szerint illetékes OTP-fióknál gyámhatósági fenntartásos takarékbetétkönyvben, kamatozó tartós betétként köteles elhelyezni, a nem vagyoni kártérítés összegével egyezően.
Az ezt meghaladó keresetet elutasító ítéleti rendelkezést a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. Ugyancsak helybenhagyta az állam által előlegezett költségre vonatkozó rendelkezést is. (P. törv. III. 21 009/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás