MK BH 1985/165
MK BH 1985/165
1985.04.01.
A vízi jármű ittas vezetésével elkövetett fegyelmi vétség társadalmi veszélyessége olyan nagyfokú, hogy indokolt a legsúlyosabb fegyelmi büntetés kiszabása [1967. évi II. törvény 56. § (3) bek.].
Az alperes 1969 óta a felperes alkalmazásában áll. 1983. szeptember 25-én a “P.” nevű vízibusszal a B–E–B. járaton teljesített szolgálatot mint hajóvezető. Beosztottja volt S. L. hajógépész és L. J. matróz. A vízibusz E-ből 15 óra 30 perckor indult vissza utasokkal B-re és 19 óra 30 perc körül érkezett meg. Az alperes 12 órától a hajó megérkezéséig 3 üveg sört és 1 dl bort fogyasztott. A megérkezése után a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a hajó személyzetét alkoholszondával ellenőrizte, és miután a szonda elszíneződött, az alperest és két beosztottját vérvételre is előállították. Az alperesnél a véralkohol-vizsgálat 1,48 ezrelék értéket mutatott ki, de alkoholos állapotban volt a két beosztott is. Az alperes ellen büntetőeljárás is indult, és a kerületi bíróság vétkesnek mondta ki ittas járművezetés vétségében. Vele szemben pénzbüntetést szabott ki, és mellékbüntetésül egy évre eltiltotta a gépi meghajtású vízi járművek vezetésétől. Egyben az alperes ellen fegyelmi eljárás is indult, amelynek eredményeként a felperes vezérigazgatója – mint a fegyelmi jogkör gyakorlója – vétkesnek találta a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettsége megszegésében, és elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta. Állásából, illetve beosztásából felmentette, és munkabérét a fegyelmi határozat jogerőre emelkedéséig visszatartani rendelte.
A határozat indokolása szerint az alperes azzal, hogy a gondjaira bízott személyszállító vízibuszt ittasan vezette – és beosztottjai is ittasak voltak –, megsértette a Hajózási Szabályzat 15. pontja 08. cikkében és 1. és 2. pontjában, továbbá a Belvízi Szolgálati Szabályzat 1.17.8 pontjában foglaltakat, és súlyos fegyelmi vétséget követett el.
A legsúlyosabb fegyelmi büntetés kiszabását az is indokolta, hogy az alkoholfogyasztás miatt számos halálos kimenetelű üzemi baleset történt, sőt röviddel a fegyelmi cselekmény elkövetése előtt az ittas hajóvezetés tömegszerencsétlenséget okozott.
A határozat ellen az alperes kérelmet terjesztett elő a felperes munkaügyi döntőbizottságához.
A munkaügyi döntőbizottság határozatával a kérelemnek helyt adott, és az elbocsátás fegyelmi büntetést egyévi időtartamra – változatlan alapbérrel – áthelyezés fegyelmi büntetésre változtatta folyam-fedélzetmesteri munkakörben. A határozat indokolása szerint az alperes ellen hasonló panasz korábban nem volt, felettesei a munkájával kapcsolatban kifogást nem emeltek. Ezért az elbocsátás fegyelmi büntetés nem áll arányban az elkövetett fegyelmi vétség súlyával.
A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes nyújtott be keresetlevelet a bírósághoz. A határozat megváltoztatásával az alperes kérelmének az elutasítását kérte. Keresetében utalt a fegyelmi határozat indokain túl arra, hogy a munkafegyelem megszilárdításán és a társadalmi tulajdon védelmén túl az utasok biztonsága is indokolja az alkoholfogyasztás tilalmának megtartását.
A munkaügyi bíróság elutasította a felperes keresetét. Az ítélet indokolása szerint nem volt vitás, hogy az alperes súlyosan vétett a munkaköri kötelezettsége ellen. Ezt részben a büntetőeljárás, részben a személyes meghallgatása során elismerte. A büntetőeljárás 1984. január 24-én jogerősen befejeződött.
A fegyelmi vétség felfedését követően a felperes tovább foglalkoztatta az alperest, évi pihenő és szabadnapjait is kiadta, és bár munkáltatói engedéllyel tartózkodott 1984 januárjában otthon, alapbért is folyósították részére. Csak a fegyelmi határozat kiadását követő pár nap múlva került sor a munkaviszony megszüntetésére. Mindebből következik, hogy a fegyelmi büntetés már retorzió jellegű, a jelentős időhúzás is azt bizonyítja, hogy a fegyelmi büntetés az alperesnél a kellő nevelő vagy visszatartó hatását nem érné el.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes ellen a fegyelmi határozat alapjául szolgáló cselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás is indult, bűnösségét a bíróság megállapította és őt megbüntette. Cselekménye súlyára figyelemmel a gépi meghajtású vízi járművek vezetésétől eltiltotta.
A fegyelmi jogkör gyakorlója ezúton szerzett tudomást az alperes ittasságának mértékéről, a cselekmény társadalmi veszélyességéről. Az alperes – amellett, hogy beosztottai italozását is eltűrte – a vízibusz ittas vezetésével súlyosan veszélyeztette a rábízott utasok életét, a gondjaira bízott – nagy értékű társadalmi tulajdont képező – vízibusz épségét és nem utolsó sorban a vízi közlekedés rendjét. Mindebből következik – figyelemmel a következetes ítélkezési gyakorlatra –, hogy a legsúlyosabb fegyelmi vétséget követte el, mellyel csak az azonnali hatályú elbocsátás fegyelmi büntetés áll arányban.
A felperes a büntetőeljárás jogerős befejezésétől számított egy hónapon belül a fegyelmi határozatát meghozta. Erre az Mt. 56. §-ának (3) bekezdése lehetőséget nyújt. A felperes tehát a fegyelmi eljárás lefolytatásával nem késlekedett, és az idő múlását nem lehet akként értékelni ilyen súlyú fegyelmi vétség tekintetében, hogy a fegyelmi büntetés már retorzió jellegű.
A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja törvénysértő. (M. törv. I. 10 245/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
