BK BH 1985/172
BK BH 1985/172
1985.05.01.
Az emberölésnek erős felindulásban elkövetettként minősítése és a büntetés kiszabása során a kóros elmeállapot értékelése nem zárja ki egymást [Btk. 167. §, 24. § (2) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat emberölés bűntette miatt – fogházban végrehajtásra kerülő – 2 évi szabadságvesztésre, mellékbüntetésként 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 62 éves, büntetlen előéletű, az agysorvadására és az ezzel járó szellemi leépülésre is tekintettel beszámítási képességében közepes fokban korlátozott vádlott a vádbeli napon a vele és feleségével szemben durva, fenyegető módon fellépő, mindkettőjüket tettleg bántalmazó, súlyosan ittas állapotban levő vejét a bántalmazása folytán keletkezett “pánik” állapotában egy konyhakéssel, közepes erővel egy ízben nyakon szúrta. A sértett az erőteljes vérzés nyomán rövid időn belül meghalt.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányos annyiban, hogy a vádlottnak az elkövetéskor fennálló “pánik”-állapota eredete, mibenléte sincs kellően felderítve, nincs tisztázva ugyanis, hogy a szóban levő állapot keletkezése mennyiben függött össze a vádlottnál fennálló személyiségkárosodással, illetve a sértett által előidézett helyzettel mint külső körülménnyel.
A Legfelsőbb Bíróság a tényállás ezzel kapcsolatos megalapozatlansága miatt az elmeorvos szakértői szakvélemény alapján a tényállás idevonatkozó részét azzal egészítette ki, hogy a vádlott agysorvadása által előidézett személyiségkárosodás – az érzelmi-indulati életet is érintően – indulatvezérelt cselekményekre való hajlamban nyilvánul meg, amely az önfegyelmező képességnek az agysorvadással összefüggő csökkenésére vezethető vissza. A vádlott esetében ilyen indulatvezérelt cselekmény zajlott le a sértetti magatartás hatására, miközben tudata a veszélyhelyzetre kórosan beszűkült, de teljes tudatborulás nem következett be. A közepes fokú korlátozottság kialakulását a vádlott organikus hátterű személyiségkárosodása idézte elő, ami a kialakult helyzetben a vádlottat – a megfelelő önfegyelem tanúsításában akadályozva – indulatvezérelt cselekmény elkövetésére késztette.
Az így kiegészített tényállás megalapozottá vált, és az ekként irányadó tényállás alapján okszerű a vádlott bűnösségére vont következtetés.
Az elsőfokú bíróság a jogi minősítés körében tévedett, amikor a vádlott terhére rótt bűncselekményt nem a Btk. 167. §-ába ütköző bűntettként értékelte.
Az adott ügy alanyi és tárgyi jellegű körülményei mindenekelőtt olyan következtetés levonására nyújtanak alapot, hogy a viszonylag nagyobb méretű konyhakéssel közepes erővel, a nyak irányába szúró vádlott belenyugodott a várható legsúlyosabb eredmény bekövetkezésébe, így szándéka eshetőlegesen a sértett életének kioltására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve szerint amennyiben az elkövető indulata kóros jellegű – azaz, ha az elkövető kóros indulatait a szellemi-fizikai leépülése vagy más, a beszámítási képesség korlátozottságával járó betegsége váltotta ki –, úgy a Btk. 24. §-a szerint kell eljárni. Az adott esetben viszont az agysorvadása folytán szellemileg leépült és enyhe fokú alkoholos állapotban levő vádlottnak a mérlegelési képességét súlyosan befolyásoló indulati állapotát az idézte elő, hogy a sértett előbb a házastársát, majd pedig őt súlyosan megfenyegette és tettlegesen bántalmazta.
Az állandó ítélkezési gyakorlat [BH 1975/105., BJD 8898. sz.] szerint amennyiben az elkövető olyan, más által előidézett és méltányolható indulatát kiváltó helyzetben valósítja meg az egyébként emberölés bűntettének vagy e bűntett kísérletének tekintendő cselekményt: ez a magatartás akkor is a Btk. 167. §-a szerinti privilegizált bűncselekményként bírálható el, ha a tudatot elhomályosító erős felindulás mellett a korlátozott beszámíthatóság is értékelésre kerül. Ilyen esetben a személyiség kóros adottságait, illetve ezeknek a konkrét cselekménnyel való összefüggését – a privilegizált minősítés alkalmazása mellett – a Btk. 24. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel a büntetés kiszabásánál lehet értékelni. Ilyenkor tehát a Btk. 24. §-ának (2) bekezdése, valamint a Btk. 167. §-a szerinti két jogintézmény nem zárja ki egymást.
Nincs helye viszont az együttes alkalmazásnak, ha a bűncselekmény elkövetését kizárólag az elkövető kóros elmeműködése és az ebből fakadó kóros indulatok motiválják.
Az adott esetben megállapított tényállás szerint a sértett hosszabb ideje italozó életmódot folytatott, és rendszeresen durva, agresszív magatartást tanúsított mind a házastársával, mind annak szüleivel szemben. A szóban levő esetben is előbb az idős anyósával szemben vetemedett tettlegességre, majd pedig az éppen munkáját végző vádlottra támadt, és őt olyan módon bántalmazta, hogy a 63 éves vádlott félelmében bevizelt.
Az idős életkorú és feddhetetlen életvitelű vádlott esetében a nála lényegesen fiatalabb sértett részéről tanúsított rendkívül durva magatartás alkalmas volt a vádlott erős felindultságának kiváltására, és ebben az indulata által elhomályosított állapotban szúrta nyakon a vejét a közeli konyhából sebtében kihozott konyhakéssel.
A Legfelsőbb Bíróság mindezeknél fogva a vádlott cselekményét a Btk. 167. §-ába ütköző erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősítette.
A vádlott szellemi leépülését – mint a beszámítási képességének a bűncselekmény elkövetésére is kiható korlátozottságát – a Legfelsőbb Bíróság a büntetés kiszabása körében értékelte nyomatékosabb súlyú enyhítő tényezőként.
A minősítésváltoztatás folytán kétségkívül enyhébb büntetési tétel az irányadó, ámde arra is figyelemmel, hogy a vádlott cselekménye négy kiskorú gyermek eltartójának halálát eredményezte, az adott bűnös tevékenység tárgyi súlya az előzőekben említett személyiségkárosodás értékelése mellett sem indokolja az enyhítő rendelkezés alkalmazását. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát látta a büntetés céljával arányban állónak, következésképpen a főbüntetésnek sem a súlyosítására, sem pedig enyhítésére nem talált törvényes alapot.
Minthogy az adott esetben méltányolható ok erkölcsi menthetőségének foka és jellege nem teszi szükségessé a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását, a Legfelsőbb Bíróság a 15. számú Irányelvben idevonatkozóan kifejtettekhez képest e mellékbüntetés alkalmazását mellőzte. Ugyanakkor az ítélet egyéb rendelkezéseit – köztük a szabadságvesztés eggyel enyhébb fokozatban való végrehajtásának kimondását – helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. II. 1317/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás