PK BH 1985/19
PK BH 1985/19
1985.01.01.
A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának meghatározásánál, a bérleménycsoportba soroláskor a kedvezőbb besorolást biztosító kivételes rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni. Így nem minősíthető javító-szolgáltató tevékenységnek az olyan kisipari tevékenység (pl. a cukrászat), amely kizárólag új termék előállításában valósul meg [8/1971. (II. 10.) Korm. sz. r. 3. § és 5. § (4) bek.].
A felperes cukrász kisiparos, aki tevékenységét az ingatlankezelő vállalat alperestől bérelt üzlet- és műhelyhelyiségben végzi.
Az alperes az 1979. december 31-én kelt bérközlésében közölte a felperessel, hogy a nem lakás céljára szolgáló helyiségek béréről szóló 8/1971. (II. 10.) Korm. számú rendeletet módosító 32/1979. (IX. 29.) MT számú rendelet értelmében a felperes által bérelt helyiség évi, illetőleg havi bére – az addigi 11 500, illetőleg 958 forint helyett – 23 000, illetőleg 1916 forint lesz. Közölte azt is, hogy az új bérfizetési kötelezettség 1980. január 1-jétől két ütemben lép életbe.
A felperes keresetében előadta: a bérközléssel kapcsolatban eredménytelenül kérte az alperestől, hogy a helyiségekért – tekintettel arra, hogy a felperes szolgáltató tevékenységet folytat – egy kategóriával alacsonyabb, az ún. “E” bérlemény kategóriának megfelelően állapítsa meg. Kereseti kérelme az volt, hogy a bíróság a cukrászüzlete és -műhelye évi bérét 1982. október 1-jétől kezdődően évi 9660 forintban állapítsa meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes által bérelt helyiséget azért nem lehet alacsonyabb kategóriába sorolni, mert a felperes nem folytat javító-szolgáltató tevékenységet.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a bérelt cukrászműhely évi bérleti díja 1982. november 1-jétől kezdődően 9660 forint. Kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen a felperesnek 1200 forint perköltséget.
Az ítélet indoklása szerint a 8/1971. (II. 10.) Korm. számú rendelet 5. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Fővárosi Tanács V. B. a Fővárosi Közlöny 1971. október 21-jei számában közzétett határozatában eggyel alacsonyabb bérleménycsoportra eső bérleti díj megállapítását engedélyezte az olyan kisipari helyiségeknél, amelyekben lakossági javító-szolgáltató tevékenységet folytatnak. Ez a határozat nem határozta meg, hogy a helyiségbér szempontjából melyik tevékenység minősül javító-szolgáltatóinak. A kisiparról szóló 1977. évi 14. számú tvr. végrehajtására kiadott 4/1977. (VI. 1.) Kip. M. számú rendelet hivatalos értelmezését tartalmazó 1/1978. kip. M. (Kip. É. 17.) állásfoglalás 1/b pontja szerint a cukrászatot szolgáltatásnak kell tekinteni. A 38/1980. (XI. 22.) PM számú rendelet 16. §-ának (1) bekezdése is szolgáltató-ipari tevékenységnek minősíti a cukrászatot.
Mindezekből az következik, hogy a felperest – mint aki szolgáltatóipari tevékenységet fejt ki – az “E” bérleménycsoportra megállapítható – 210 Ft/m2/év, vagyis évi 9660 forint – helyiségbér-fizetési kötelezettség terheli.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az első fokú ítéletet – indokai alapján – helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 8/1971. (II. 10) Korm. számú rendelet 5. §-ának (4) bekezdése értelmében állami szervek tulajdonában álló helyiségek esetében a fővárosi, megyei és a megyei városi tanács végrehajtó bizottsága az egyébként irányadó helyett eltérő bérleménycsoportra meghatározott mértékű bér alkalmazását engedélyezheti.
E felhatalmazás alapján a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága egyes területekre és bérleménycsoportokra a Fővárosi Közlöny 1971. évi október 31-jei számában közzétett határozatával módosításokat engedélyezett. E határozatban engedélyezte, hogy “...lakossági javító-szolgáltató helyiségeknél, az olyan kisipari helyiségeknél, amelyekben lakossági javító-szolgáltató tevékenységet folytatnak, a “D” bérleménycsoportra megállapított...” bértétel helyett alacsonyabb, éspedig az akkori mértékű “E” bérleménycsoportnak megfelelő bértétel kerüljön alkalmazásra.
A felek között nem volt vitás, hogy a felperes által bérelt nem lakás céljára szolgáló helyiség – a tevékenység jellege folytán – a 8/1971. (II. 10.) ÉVM számú rendelet melléklete szerint a “D” bérleménycsoportba tartozik. A kérdés csupán az, hogy a Fővárosi Tanács V. B. említett határozata folytán alkalmazandó-e rá az alacsonyabb bérleménycsoportra irányadó bértétel.
A Fővárosi Tanács V. B. határozata – amikor bizonyos helyiségtípusoknál a jogszabály alapján járó bérnél alacsonyabb bér megállapítását teszi lehetővé – az általánostól eltérő, tehát kivételes szabályt jelent. Ezt a kivételes szabályt – az általános jogértelmezési elvek értelmében – nem lehet kiterjesztően értelmezni.
A jogvita eldöntése ezért annak vizsgálatát igényelte, hogy a felperes bérleménye lakossági “javító-szolgáltató helyiség”-nek, illetőleg “olyan kisipari helyiség”-nek minősül-e, amelyben “lakossági javító-szolgáltató tevékenység” folyik.
Az eljárt bíróságok – egyébként helyesen – azt mutatták ki, hogy a kisiparra, illetőleg az általános jövedelemadóra vonatkozó jogszabályok alkalmazása szempontjából a cukrász kisipari tevékenység: szolgáltatás, szolgáltatóipari tevékenység. Abból a tényből azonban, hogy a Fővárosi Tanács V. B. határozata vagy jogszabály nem sorolja fel, illetőleg nem határozza meg a lakossági “javító-szolgáltató” tevékenységeket, nem az következik, hogy ezek a tágabb értelemben vett szolgáltató tevékenységgel esnek egy tekintet alá, hanem az, hogy ezt az eltérő tevékenységfajták a kifejezés általánosan elfogadott jelentése szerint kell értelmezni. Ilyen megfontolás mellett pedig “javító-szolgáltató” tevékenységről csak akkor lehet szó, ha a szolgáltatás javításban (is) jelentkezik.
A cukrászat kizárólag új termék előállítására irányul, javító tevékenységet nem foglal magában. Ennek hiányában pedig “javító-szolgáltatásnak” semmiképpen nem tekinthető. Az a helyiség tehát, amelyben cukrász kisipart gyakorolnak, nem “lakossági javító-szolgáltató helyiség”, hanem kisipari műhely. Az alperes ezért helyesen állapította meg a felperes nem lakás céljára szolgáló helyiségnek bérét a “D” bérleménycsoportra alkalmazandó bértétel alapján.
A kifejtett indokok miatt a jogerős ítélet törvénysértő. A legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az első fokú ítéletet megváltoztatva az alaptalan keresetet elutasította. (P. törv. III. 21 010/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás