GK BH 1985/203
GK BH 1985/203
1985.05.01.
I. Eljárási szabályt sért és megalapozatlan az ítélet, ha a bíróság nem indokolja meg azt, hogy a kirendelt szakértő véleményének miért csak az egyik félre nézve terhelő megállapításait fogadta el az ítéletének alapjául [Pp. 221. § (1) bek.].
II. Eljárási szabálysértést követ el a bíróság, ha az előtte folyó perben tanúbizonyítást bírósági titkár útján folytatja le [7/1959. (XII. 20.) IM sz. r. 2. §].
A felperes termelőszövetkezetben végzett komplex meliorációs munkálatoknak a generálkivitelezője az I. r. alperes és 1981-jéig a munka tervezője és ellenőre a II. r. és a III. r. alperesek jogelődje volt.
A terveket a II. r. alperes 1978-ban szolgáltatta, az üzemi művek megépítésére az elsőfokú vízügyi hatóság 1979. évben adott engedélyt. A munkaterület átadása 1979. május 25-én történt meg. Az 1980 decemberében a műszaki átadás-átvétel meghiúsult, ezért a felek az 1980. december 16-án felvett jegyzőkönyvben foglaltak szerint 1981. június 30-i póthatáridőben állapodtak meg.
Az 1980. évben jelentősen csapadékos időjárás volt, amely az amúgy is magas talajvízszintet tovább emelte, és a meliorált területen belvizek keletkeztek.
A felperes 1981. május 8-án az alperesek ellen kárigényt érvényesített, előadva, hogy a belvizek miatt összesen 456 hektár területe károsodott. A felperes a kár összegét a közjegyző előtt lefolytatott bizonyítási eljárásban beszerzett szakvélemény alapján 839 209 Ft-ban jelölte meg, és ennek az összegnek a megfizetésére az alperesek egyetemlegesen történő kötelezését kérte. Utalt arra, hogy kára részben tervezési hibából, részben pedig az I. r. alperesnek azon mulasztásából állt elő, hogy az üzemközi csatornákban a vízszintet nem megfelelő szinten tartotta.
Az alperesek vitatták a kereset jogalapját és összegszerűségét. A III. r. alperes elévülési kifogást is előterjesztett.
Az elsőfokú bíróság szakértői és tanúbizonyítást folytatott le, majd megállapította, hogy a felperes a kár elhárítása és csökkentése érdekében nem járt el úgy, ahogy az az adott helyzetben elvárható lett volna. Nem tett eleget kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségének, nem gondoskodott belvízmentesítésről, nem szerzett be és nem üzemeltetett szivattyúkat. A drénezetlen területekről a vízlefolyást nem biztosította. Mulasztás terheli a felperest amiatt is, hogy a munkaterület átadásával jelentős mértékben késlekedett. Megállapította továbbá, hogy a belvízkár bekövetkezése nem vezethető vissza az alperesek magatartására, s a kár a felperes magatartása, illetőleg a szokatlan mértékű esőzések miatt következett be. Az ítélet indokolása szerint az I. r. alperest nem terheli mulasztás. Utalt arra is a bíróság, hogy a felperes beruházásával egy időben végezte el az I. r. alperes az üzemközi művek átépítését, és emiatt is korlátozott volt a rendeltetésszerű használat. Megállapította, hogy felróható közrehatás hiánya miatt a II. r. és a III. r. alperesekkel szemben sem lehet kártérítési kötelezettséget megállapítani.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Megismételte azt a perbeli előadását, hogy a felperes mindent megtett annak érdekében, hogy a belvizeket elvezesse, s a kára annak folytán keletkezett, hogy az alperesek által üzemeltetett csatornákban a vízállás olyan magas volt, hogy nem tette lehetővé a belvizek elvezetését.
A fellebbezés alapos.
A perben beszerzett műszaki szakértői vélemény, de az állami közjegyző által lefolytatott előzetes bizonyítás során beszerzett szakvélemény is nemcsak a felperes, hanem az alperesek felelősségét is megállapította. A műszaki szakértő ezeket a fellebbezési tárgyaláson is megerősítette. Megalapozatlan ezért az elsőfokú bíróság ítélete, amelyben csupán a felperes felelősségét állapítja meg, és nem indokolja meg, hogy a szakértői véleménnyel szemben az alperesek kárfelelősségét miért nem találta megállapíthatónak. Az elsőfokú bíróság ezzel megsértette a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében írt eljárási szabályt, hiszen nem tett eleget indokolási kötelezettségének. Az ítélet indokolásában ugyanis röviden meg kell említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, és utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem találta bizonyítottnak, vagy amelyek a felajánlott bizonyítást mellőzte. Ha az elsőfokú bíróság a beszerzett szakvéleményeket nem tartotta megnyugtatóknak, úgy más szakértőt kellett volna kirendelnie, de a szakértő megállapításait kellő indok nélkül nem vethette el.
Eljárásjogi szabálysértést követett el az elsőfokú bíróság azzal is, hogy a tanúbizonyítást bírósági titkár útján folytatta le, holott peres ügyben csak más bíróság megkeresése esetén jogosult tanúkihallgatást foganatosítani [7/1959. (XII. 20.) IM sz. r. 2. §].
Nem alkalmas az alperesek kimentésére az elsőfokú bíróság ítéletében említett 1964. évi IV. tv. 19. §-ának (4) bekezdése sem. A hivatkozott törvényhely ugyanis csak az időszakos szabályozási munkákkal, valamint a mű rendeltetésszerű működését szolgáló átépítésével járó s az ehhez szükséges ideig tartó szüneteltetés idejére szóló kártalanítást szabályozza, illetőleg úgy rendelkezik, hogy a fenti esetben a munkákat a vízi létesítményt használó – ellenkező megállapodás hiányában – kártalanítás nélkül tűrni tartozik. A perbeli esetben azonban a felperes kárigényét az alpereseknek a szakértők által megállapított mulasztásaira alapította, és nem kártalanítási igényt érvényesített.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján az eljárási szabálysértések és megalapozatlanság miatt a szükséges további bizonyítás lefolytatása érdekében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. V. 30 363/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás