• Tartalom

BK BH 1985/217

BK BH 1985/217

1985.06.01.
A gondatlanságból elkövetett hamis vád vétségének elkövetőjével szemben megrovás alkalmazása indokolt, ha nyomban a feljelentés valótlanságáról való tudomásszerzést követően erről a körülményről a hatóságnál bejelentést tesz [Btk. 234. §, 236. § (2) bek., 71. § (1) bek.; Be. 170. § (1) bek. c) pont].
A városi bíróság a tárgyalás mellőzésével hozott jogerős végzésével a terhelttel szemben gondatlanságból elkövetett hamis vád vétsége miatt 60 napi tétel pénzbüntetést szabott ki, az egynapi tétel összegét 50 forintban állapította meg.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt nyugdíjas, elvált, havi jövedelme 3000 forint, vagyona egy 50 000 forint értékű családi ház. A terhelt feljelentést tett a rendőrkapitányságon R. I. ellen, aki állítása szerint a lakásán eltulajdonított egy 3500-4000 forint értékű aranymedált.
A folyamatban volt nyomozás során megállapították, hogy R. I. nem tulajdonította el az aranymedált, azt a terhelt a bejelentést követően kb. 2 hét múlva lakásának konyhájában a konyhaszekrény alatt megtalálta. Ezt a körülményt a rendőrségen bejelentette, és az aranymedált is felmutatta.
Ennek eredményeként a rendőrkapitányság a határozatában az R. I. ellen lopás vétsége miatt folytatott nyomozást a Be. 139. §-a (1) bekezdése a) pontjának első fordulata alapján, bűncselekmény hiányában megszüntette, majd a terhelt ellen hivatalból feljelentést tett. Megállapította, hogy a terhelt a medált előbb eladásra kínálta R. I.-nak, majd azt a lakásában elvesztette, és idegességében meggondolatlanul ment a rendőrségre és tette meg a feljelentést, amelyet a medál előkerülésekor visszavont.
A városi bíróság végzése ellen, a terhelt javára, intézkedés alkalmazása végett emelt törvényességi óvás alapos.
A városi bíróság tárgyalás mellőzésével lefolytatott külön eljárása, valamint a végzéssel kiszabott büntetés törvénysértő.
A 63 éves, büntetlen előéletű, alacsony nyugdíjjal rendelkező, rokkant nyugdíjas terhelt terhére a gondatlanságból elkövetett hamis vád vétségének a megállapítása megalapozott.
A tényállás szerint a terhelt szomszédját gondatlanságból vádolta hamisan a 3500-4000 forint értékű aranymedál eltulajdonításával. R. I.-t gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, majd két hét múlva a terhelt takarítás közben megtalálta az ellopottnak vélt ékszert, azt nyomban bevitte a rendőrkapitányságra, felmutatta, és kérte az eljárás megszüntetését.
Ilyen adatok mellett a tanács elnökének a tárgyalás előkészítése során észlelnie kellett volna, hogy az ügyben nem szükséges büntetés kiszabása, indokolt lett volna a Btk. 32. §-ának d) pontjára figyelemmel a Be. 170. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a büntetőeljárás megszüntetése mellett a terheltnek megrovásban részesítése [Btk. 71. § (1) bek. második fordulat].
Egyértelműen bizonyított, hogy a terhelt a vád hamisságát az alapügy befejezése előtt a rendőrkapitányságnak feltárta. Gyanúsítottkénti meghallgatásakor elismerte, hogy meggondolatlanul, elhamarkodottan tett feljelentést, de amint a medál előkerült, sietett a rendőrségre, hogy ezt a tényt bejelentse.
A Btk. 236. §-ának (2) bekezdése szerint korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető is a hamis vád elkövetőjének büntetése, ha a vád hamisságát az alapügy befejezése előtt az eljáró hatóságnak feltárja. E törvényi rendelkezést az indokolja, hogy az anyagi igazság felderítése, különösen pedig az ártatlan személy elítélésének az elkerülése olyan fontos társadalmi és jogpolitikai érdek, amely jelentőségében a hamisan vádaskodó megbüntetéséhez fűződő érdeket is megelőzi.
Mindezekre figyelemmel az adott ügy összes körülményeit értékelve a cselekményét megbánta terhelttel szemben a cselekménye társadalomra veszélyességének csekéllyé válása (Btk. 36. §) miatt a büntetési célok intézkedés alkalmazásával is biztosítottak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést megállapította, a határozat megtámadott részét hatályon kívül helyezte, a terhelt ellen a Be. 170. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján – figyelemmel a Btk. 28. §-a, a 32. §-ának d) pontjára és a 36. §-ra – az eljárást megszüntette, és a terhelte a Btk. 71. §-ának (1) bekezdése alapján megrovásban részesítette. (B. törv. I. 85/1985. szám)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére