PK BH 1985/226
PK BH 1985/226
1985.06.01.
A közönség számára nyitva álló térben rádiókészülék megszólaltatása a szerzői jogdíj fizetése iránti igény szempontjából zeneszolgáltatásnak minősül, mégpedig függetlenül attól, hogy az üzemeltető szándéka szerint a műsor valójában kit szórakoztat. [Ptk. 86. §; 1969. évi III. tv. 40. § (1) bek., 52. § (1) bek., 53. §; 144/1981. (MK 22.) MM sz. ut. 9. §].
Az alperes a “Különleges Divatáru” szaküzletében elhelyezett rádiókészülékével zenét szolgáltatott. Az 1983. évre fizetendő havi 20 Ft jogdíjat sem előzetesen, sem utólag nem fizette meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adva, az alperes 240 Ft szerzői jogdíj és 240 Ft bírság megfizetésére kötelezte. Úgy rendelkezett továbbá, hogy az alperes köteles a szaküzletben a gépzene-szolgáltatást megszüntetni, “vagy pedig annak jogát jogdíj fizetésével megszerezni”.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Beadványának lényege szerint a rádiókészüléknek az üzlethelyiségben való működtetését nem vitatja, nem tekinti azonban ezt “zeneszolgáltatásnak”, hanem személyes szükségletét kielégítő rádióhallgatásnak. A szerzői jogdíj behajtását ezért igazságtalannak tartja, utalva arra is, hogy – tudomása szerint – más üzletben is jogdíj nélkül használnak rádiót.
A fellebbezés nem helytálló.
Az 1969. évi III. tv. (Szjt.) 40. §-ának (1) bekezdése értelmében a már nyilvánosságra hozott zenemű nyilvános előadásához a szerző hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, ha a szerzői jogok védelmére hivatott szerv által a művelődési miniszter jóváhagyásával megállapított díjat lerótták. A 144/1981. (MK 22.) MM sz. utasításban jóváhagyott díjtételek szerint az üzletekben szolgáltatott élő- vagy gépzene, valamint a rádió- és televíziókészülékek útján szolgáltatott zene után szerzői jogdíjat kell fizetni. Az utasítás 9. §-a értelmében az áruházakban és üzletekben készülékenként, illetve hangszóróként havi 20 forint a jogdíj összege.
A felperes tehát jogszerűen érvényesítette a követelését. Közömbös az alperesnek az az érvelése, hogy magnetofont nem használt, illetve az, hogy a rádióműsort csak személyes szükségletei kielégítésére hallgatta. A magnetofonon történő zeneszolgáltatás miatt az ítélet nem tartalmaz külön díjfizetési kötelezettséget. A közönség számára nyitva álló térben a rádiókészülék megszólaltatása pedig a díjigény szempontjából zeneszolgáltatásnak minősül, függetlenül attól, hogy az üzemeltető szándéka szerint a műsor valójában kit szórakoztat.
Az nem a perre tartozó kérdés, hogy más üzletekben használt rádió után fizettek-e, behajtottak-e szerzői díjat vagy sem.
Az Szjt. 52. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a szerzői jog megsértése esetén a jogsértés abbahagyását és azt is lehet követelni, hogy a bíróság a jogsértőt a további jogsértéstől tiltsa el.
Az elsőfokú bíróság – a felperes keresetének helyt adva – az alperest a gépzene-szolgáltatás megszüntetésére is kötelezte. Ez a rendelkezés is megfelel a hivatkozott jogszabályoknak. A felperest azonban szerződéskötési kötelezettség nem terheli. Ezért a szolgáltatás jogának jövőbeli megszerzésére való kötelezés még vagylagosan sem mondható ki az ítéletben. Ezt a rendelkezést a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával hatályon kívül helyezte és mellőzte. Más kérdés az, hogy a szerződés megkötése a zene felhasználójának is érdekében áll, hiszen a művek jogosulatlan felhasználása esetén a jogszerű felhasználás fejében járó díjon felül a szerzőt kártérítés is megilleti, és a szerzői díjnak megfelelő összeget bírságként is meg kell ítélni (Szjt. 53. §-a).
Egyebekben az első fokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 610/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás