GK BH 1985/244
GK BH 1985/244
1985.06.01.
Ha a közúti fuvarozó a fuvarozás mellett azt is elvállalja, hogy az árut a fuvaroztató nevében harmadik személytől átveszi, a helytelen rakodás következményeiért maga tartozik felelőséggel [Ptk. 515. § (1) és (2) bek., 521. § (1) bek.; 2/1981. (I. 31.) MT sz. r. 15. §].
A felperes keresetében 67 500 Ft és ennek kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes megbízásából egy cementipari vállalattól betonbéléstesteket fuvarozott.
A béléstesteket raklapokon a cementipari vállalat rakta fel a gépkocsira. A raklapokon elhelyezett béléstestek súlyát és darabszámát a fuvaroztató vallotta be – 19 t súlyban –, és tüntette fel a menetlevél fuvarlevéloldalán.
Az útközben végzett közúti ellenőrzés során tengelytúlterhelést állapítottak meg, és ezért a KPM Közúti Igazgatósága 67 500 Ft bírságot szabott ki a felperessel szemben, és emelt le egyszámlájáról.
A felperes álláspontja szerint a helytelen súlybevallásból eredő kárért az alperes felelős, és ezért kérte, hogy a bíróság kötelezze a nevezettet a kifizetett összeg és kamata megfizetésére.
Az alperes azzal védekezett, hogy a tengelytúlterhelés kizárólag a felperes magatartására vezethető vissza, hiszen a felrakás a felperes utasítása szerint történt. Előadta, hogy a felek között létrejött megállapodás alapján a felperes a betonüzemből többek között födémbéléstesteket is fuvarozott. A szállítmányozási megbízáson a „teljesítmény megnevezése” rovatban a felperes tüntette fel az áru átvételét, a darabszámlálást, az okmánykezelést, az áru kísérését és az áru átadását. Ebből kitűnően a felrakás a felperes rendelkezése szerint történt, és így a tehergépjármű túlterheléséért a felperes felelős.
Az alperes perbehívta a betonüzemet mint szállító vállalatot, a nevezett azonban nem fogadta el a perbehívást.
Az elsőfokú bíróság az alperest 47 250 Ft és ennek kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az árufuvarozásra is kiterjedő szállítmányozási szerződés 4. pontja szerint a felperesnek az alperes közreműködőjétől, a cementipari vállalattól födémbéléstesteket is kellett fuvaroznia, a teljesítményt béléstestenként 6 Ft-os díjjal számolták fel, a díj összegének megállapításánál abból indultak ki a felek, hogy a béléstestek darabonkénti súlya 20 kg.
1982. június 3-án az alperes utasítására a felperesnek 19 t födémbéléstestet kellett fuvaroznia az alperes telephelyére. E feladatának a felperes a 144 222. számú fuvarlevéllel tett eleget, pótkocsis szerelvénnyel. A gépes kocsi raksúlya 7,72 t, a pótkocsié pedig 15,8 t volt. A járműre 930 db födémbéléstestet raktak fel 16 rakodólapon úgy, hogy 6 rakodólap a gépeskocsira, 10 rakodólap pedig a pótkocsira került. A raklapok darabonkénti súlya 30 kg volt.
Az ellenőrző hatóság a gépeskocsi tengelynyomását mérlegelte, ennek során az első tengely 6,10 t, a hátsó tengely pedig 10,55 t volt, a gépeskocsi önsúlya 8 t volt. Az ellenőrzés a hátsó tengely túlnyomását állapította meg, és ezért 67 500 Ft összegű bírságot szabtak ki.
A bizonyítási eljárás adatai szerint a gépeskocsin levő rakomány súlya 8,65 t volt, a túlterhelés mintegy 12%-os arányú. A födémbéléstestek darabonkénti súlya valamivel több mint 24 kg volt.
A bíróság megállapítása szerint az alperes valótlan adatokat közölt a födémbéléstestek egységsúlyát illetően, viszont nem adott utasítást a felperesnek arra, hogy hány darab födémtestet fuvarozzon, hanem csak a súlyt jelölte meg. A felperes a felek közötti szerződés hatálya alatt nem állapította meg a födémbéléstestek egységsúlyát, ami az alperes által közölt adathoz képest 20%-kal nagyobb súlyúnak bizonyult.
A Ptk. 515. §-ának (2) bekezdésére és a Ptk. 315. §-ára utalással a bíróság a bizonyítékok egybevetését követően azt állapította meg, hogy a perbeli kár keletkezéséért a felperes 30%-os, az alperes pedig 70%-os arányban tartozik felelősséggel, ennek megfelelően hozta meg ítéletét.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A felperes érvelése szerint a kár oka egyértelműen az alperes darabsúlyra vonatkozó valótlan adatközlése volt. Álláspontja szerint nem róható az ő terhére, amiért nem végzett súlymegállapítást, mert a betonelemeket soha nem kell neki mérlegelnie, azok mindig bevallott súllyal kerülnek feladásra. A súlyra vonatkozó pontos ismeretekkel a szállító rendelkezik, amely az alperes megbízottjának minősül. Az ítélet indokolása szerint is az alperes közreműködője valótlan adatokat közölt, a bíróság mégis megállapította a felperes felelősségét, pedig az abszolút túlterhelés olyan csekély volt, hogy azt ránézéssel nem lehetett megállapítani. A felperest más módszer alkalmazására kötelezni nem lehet, és nem volt elvárható tőle a mérlegelés elvégzése sem. Erre tekintettel az ítélet részbeni megváltoztatásával a keletkezett kár teljes megfizetésére kérte az alperest kötelezni, egyben keresetét további 4185 Ft-tal felemelte, ami a mérlegelés szerinti fuvardíj-megrövidítés összegének felel meg.
Az alperes a fellebbezéséhez becsatolta a szerződés alapján megküldött diszpozíció másolatát, amelyből megállapítható, hogy az áru darabszám megjelölése szerint kérte a szállítást. Hangsúlyozta, hogy nem rendelkezett az áru darabonkénti egységsúlyáról, azt szabvány határozza meg, és az mindenkinek a rendelkezésére áll. A felperes pótfuvarban – visszafuvarban – teljesíti az alperes szállításait, a szállítás díja is ehhez igazodik. A tehergépkocsi raksúlyának megállapításánál a felperes a célfuvarhoz igazodik, egyébként az alperes diszpozícióit negyedéves bontásban kapja meg, tehát maga dönti el, hogy a negyedéven belül milyen ütemben szállít. Álláspontja szerint arra vonatkozóan nem merült fel adat, hogy a felek a díjösszeg megállapításánál a födémbéléstestek darabonkénti 20 kg-os súlyából indultak ki, ezen ítéleti megállapítás megalapozatlan.
A szabvány szerinti darabsúly egyébként 22 kg-nak felel meg. Ezt az adatot alapul véve alapos okkal lehet következtetni arra, hogy a felperes a béléstesteken kívül más árut is fuvarozott a gépjárművön a közúti ellenőrzés alkalmával. Az alperes nem tanúsított olyan jogellenes magatartást, amely a kár keletkezéséhez vezetett volna, ezért az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte.
A felperes fellebbezése nem alapos, az alperes fellebbezése alapos.
A felek között nem volt vitás, hogy a perbeli áru továbbítására a „közúti árutovábbítási szerződésekről” szóló 2/1981. (I. 31.) MT sz. rendelet 15. §-a vonatkozik. Eszerint ha a fuvarozó a fuvarozás mellett elvállalja azt is, hogy a fuvaroztató nevében harmadik személytől átveszi az árut, úgy a szerződésre a Ptk. szállítmányozásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
Ez a rendelkezés 1982. január 1-től, az MT számú rendelet hatálybalépésétől kezdve lényeges változást jelent a korábbi (GFSZ) szabályzattal szemben a felelősség tekintetében. Korábban ugyanis a gépjármű-fuvarozó elsősorban fuvarozásbiztonsági szempontok alapján volt köteles ellenőrizni a rakodást, amiből – és a minden szerződéses kapcsolatra irányadó együttműködési kötelezettségből – vonta le a bírói gyakorlat azt a következtetést, hogy egyúttal ügyelnie kell a rakomány egyéb szempontok szerinti megfelelő elhelyezésére is, többek között arra, hogy tengelytúlterhelés ne következzék be.
A szállítmányozás szabályainak érvényesülése mellett azonban a fuvarozó az áruátvételt és a rakodást is önállóan, megbízottként végzi vagy végezteti, és már nemcsak az együttműködési kötelezettség keretén belül, hanem megbízotti minőségben tartozik a megbízó érdekeit védeni. Ez közelebbről azt jelenti, hogy az említett rendelet 15. §-a szerinti esetekben a szállítmányozónak (fuvarozónak) olyan gondosságot kell kifejtenie, mintha maga a megbízó (jelen esetben az alperes) járt volna el. Ebből pedig az is következik, hogy gyakorlatilag a gépjármű-fuvarozónak a rakodásért való felelőssége a korábbihoz képest lényegesen megnőtt [Ptk. 515. § (1) és (2) bek., 521. § (1) bek.].
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési tárgyaláson a Pp. 377. §-ának (2) bekezdésében foglalt lehetőség alapján távbeszélőn megkereste a KPM Közúti Főosztályát annak közlése iránt, hogy a közúti ellenőrzéskor kimutatott első- és hátsó tengelyterhelés összege azonos-e a gépkocsi bruttó súlyával. A közlés szerint a tengelysúlyadatok a gépkocsi bruttó súlyának meghatározására nem alkalmasak, ez a mérlegelési mód nem hasonlítható a szekérhíd mérlegeléshez.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a felperesnek azt az érvelését, hogy a fuvarozott betonbéléstestek súlya 24 kg volt, és hogy ez okozta a tengelytúlterhelést, mert ez az adat a tengelysúlyadatok szerinti bruttó súly és a fuvarozott béléstestek számának összevetéséből származik. Egyébként a felperes állítását megdönti:
– maga a szabvány, amely 22 kg-nak tünteti fel a súlyt,
– a Közlekedési Tudományos Kutató Intézet „Építőanyag árunemkatalógusa”, amely szerint a födémbéléstest súlya 20 kg,
– a gyártó cég felpereshez intézett telexe, melynek értelmében a béléstestek súlya 19 kg volt.
A bírság alapját képező tengelytúlterhelés szinte minimális volt, a bírság viszonylag nagy összege a megtett kilométerrel függ össze. Ez az adat a fentiekre figyelemmel, valamint arra tekintettel, hogy az első tengely terhelése lényegesen alattá maradt a megengedettnek, arra mutat, hogy a túlterhelés nem a rakomány egységsúlyával, hanem annak elhelyezésével magyarázható. Mivel pedig a felperesnek mint szállítmányozónak kötelessége volt irányítani a rakomány elhelyezését, a kiszabott bírságot maga tartozik viselni, azt az alperesre mint a rakodásnál jelen sem levő megbízójára nem háríthatja át.
A fent kifejtettekből következik az is, hogy a felperes keresetfelemelésének nincs meg az alapja, mert az a 24 kg/db feltételezett súlyon alapszik, ez a feltételezés pedig nem volt elfogadható.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. III. 30 516/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás