PK BH 1985/25
PK BH 1985/25
1985.01.01.
Szövetkezeti tagsági viszonyból eredő követelés behajtása iránt elrendelt végrehajtás megszüntetése, illetőleg korlátozása iránti per nem tartozik a munkaügyi bíróság hatáskörébe, ezért az ilyen ügyben a városi (helyi) bíróság jár el [Vht. 44. § (2) bek.].
Az alperes igazgatósága elnökének a felperessel szemben hozott és a munkaügyi döntőbizottság által jogerőssé nyilvánított, leltárhiány megfizetésére kötelező határozatait a közjegyző végrehajtási záradékkal látta el.
A felperes a keresetében a munkáltatói határozatok teljesítése érdekében folyó végrehajtás megszüntetését kérte.
A járásbíróság a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja és a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján megszüntette, egyben az iratokat az alperesi döntőbizottsághoz tette át. A felperes keresetét ugyanis leltárhiány megfizetésére kötelező határozat elleni panasznak tekintette, ezért döntött úgy, hogy annak az elbírálása az alperes szövetkezeti döntőbizottsága az illetékes.
A másodfokú bíróság a járásbíróság végzését hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot további eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A végzése indoklásában rámutatott arra, hogy a járásbíróságnak a felperes keresetét érdemben kellett volna elbírálnia. Álláspontja szerint ugyanis a felperes ellentmondásos előadása ellenére az kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy keresetét a Vht. 44. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakra alapozottan terjesztette elő. Így pedig a végrehajtási záradékkal ellátott okiratban foglalt követelés létrejöttének érvényességét a peres eljárás keretében a bíróságnak kellett volna vizsgálnia.
Egyben iránymutatást adott arra is, hogy az új eljárásban a járásbíróságnak fel kell hívnia a felperest a Pp. 121. §-a (1) bekezdése e) pontjának megfelelő, a bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelem előterjesztésére. Ezt követően tisztáznia kell az alperes közjegyzői záradékolására benyújtott határozatának végrehajthatóságát, a határozat kézbesítésének szabályszerűségét, továbbá a leltárhiány megtérítésére kötelezés jogszerűségének a 2/1968. (I. 16.) Korm. számú rendelet 5. §-ának (4) bekezdésében előírtak szerinti betartását.
A járásbíróság előtt megindult új eljárásban a felperes a kereseti kérelmét akként pontosította, hogy az a 43 961 forint megfizetésére kötelező és a közjegyző által végrehajtási záradékkal ellátott munkáltatói határozat ellen irányul. Egyben az iratoknak a leltárügyi jogvita elbírálása hatáskörrel rendelkező S.-i Munkaügyi Bírósághoz való áttételét kérte. Az alperes csatlakozott a kérelemhez.
A járásbíróság ezt követően a Pp. 129. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással elrendelte a keresetnek az S.-i Munkaügyi bírósághoz való áttételét. Az áttételt elrendelő végzés ellen a peres felek nem éltek fellebbezéssel.
A végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Vht. 44. §-ának (1) bekezdése értelmében: ha a végrehajtás végrehajtási záradékkal ellátott okirat alapján történik, végrehajtás-megszüntetési, illetőleg korlátozási pernek van helye – egyebek mellett – azon az alapon, hogy az okiratba foglalt követelés érvényesen nem jött létre.
A Vht. 44. §-ának (2) bekezdése értelmében az említett okból megindított perben kizárólag az adós lakóhelye szerinti járásbíróság jár el. A végrehajtás megszüntetése iránti per ugyanis – a §-hoz fűzött miniszteri indokolásból is kitűnően – jellegénél fogva elsősorban végrehajtási per, és ebből a szempontból másodlagos az a körülmény, hogy a végrehajtandó követelés milyen ügyben hozott határozaton alapul. Az iratokból megállapíthatóan a felperes – az adós – lakóhelye R.-on van, ezért a perbeli jogvita elbírálására kizárólag a R.-i Járásbíróság illetékes.
A kifejtettekre tekintettel tévedett az első fokon eljárt bíróság, amikor a megyei bíróság végzésében adott iránymutatást figyelmen kívül hagyta, s a perbeli tényállás felderítéséhez szükséges bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül a felek áttételre irányuló kérelmének helyet adott.
A Pp. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróság tájékoztatási kötelezettsége az eljárási jog és az anyagi jog körébe tartozó kérdésekre egyaránt kiterjed. A bíróság ezért akkor járt volna el helyesen, ha a feleket felhívja jogaik helyes gyakorlására, a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítékaik előterjesztésére.
Az ismertetett okokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az óvással megtámadott jogerős végzést hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 788/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
