• Tartalom

BK BH 1985/259

BK BH 1985/259

1985.07.01.
Ha a bíróság az ügyben úgy hoz ítéletet, hogy a vádirat (vádindítvány) a terhelt részére nem volt kézbesíthető: ez olyan jelentős súlyú eljárási szabálysértés, amely feltétlenül tényleges kihatással van a meghozott határozatra [Be. 261. § (1) bek., 181. § (1) bek.].
A városi bíróság a terheltet kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt mint visszaesőt 1 év 6 hónapi – 10%-os bércsökkentés mellett végrehajtandó – javító-nevelő munkára ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A törvénnyel már több ízben összeütközésbe került terhelt – akit legutóbb tartás elmulasztásának vétsége miatt ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre – a vádbeli napon a késő esti órákban, ittas állapotban az mgtsz tehenészeti telepének istállójából eltulajdonított 7516 forint értékű berendezési tárgyat. A kár a tárgyak lefoglalásával és a sértett részére történő visszaadással megtérült.
A városi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az iratokból kitűnően az ügyben eljárt bíróság a kitűzött tárgyalásra a terheltet a vádindítvánnyal és idéző végzéssel két címről idézte. A térítvények és borítékok szerint az állandó bejelentett lakásról “nem kereste”, míg az ideiglenes lakásról “elköltözött” jelzéssel a küldeményeket visszaküldték.
Ezt követően a bíróság még két esetben kísérelte meg a két különböző időpontra kitűzött tárgyalásra szóló idézés és a vádindítvány kézbesíttetését, valamint a terhelt rendőri elővezetését, ezek az intézkedések sem vezettek azonban eredményre.
A legutóbb megtartott tárgyalásról a terhelt az egyik tanútól szerzett tudomást, ugyanis a vádindítvány és az idézés kézbesítése nem történt meg.
Az eljárt bíróság a terhelt meghallgatása után hozta meg az előzőekben ismertetett ítéletet.
A Be. 181. §-ának (1) bekezdése értelmében a vádlott és védő idézéséhez mellékelni kell a vádiratot (vádindítványt). A vádlottnak az idézést a vádirattal, illetve vádindítvánnyal együtt a tárgyalás előtt legalább nyolc nappal kell kézbesíteni. Ezt a tárgyalási időközre vonatkozó törvényi rendelkezést garanciális szempontok teszik mellőzhetetlenné. A Legfelsőbb Bíróság BK 41. sz. állásfoglalása értelmében hatályon kívül helyezési ok valósulhat meg még abban az esetben is, ha a terhelt, valamint védője a rövidebb kézbesítési idő ellenére egybehangzóan kérik a tárgyalás megtartását.
A vádirat, illetve vádindítvány kézbesítésének az elmaradása pedig olyan eljárási szabálysértés, amely az ítélet meghozatalára feltétlenül lényeges kihatással van, mert a terhelt nem ismerte az ellene emelt vádat, a tárgyalásra nem készülhetett fel megfelelően, ennélfogva törvényes jogait nem gyakorolhatta.
Emellett a terhelttel szemben kiszabott büntetés is törvénysértő.
A tényállásból kitűnően a terheltet korábban már három ízben szabadságvesztésre ítélték, két esetben a szabadságvesztések végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, majd a bíróság a harmadik büntetés kiszabásakor rendelkezett a korábbi büntetések végrehajtásának az elrendeléséről. A terhelt az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztésből történt szabadulása után, a feltételes szabadság tartama alatt pártfogó felügyelet alatt állt, amelynek szabályait az iratokból kitűnően megszegte, munkaviszonyt nem létesített, az állandó, illetve ideiglenes lakásán nem tartózkodott, csavargott, bűnöző életmódot folytató személyekkel tartott kapcsolatot, és újabb bűncselekményt követett el.
Ilyen körülmények mellett nem kerülhetett volna sor a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének e) pontja alkalmazásával javító-nevelő munka kiszabására. A terhelt esetében az említettekre figyelemmel szabadságvesztés kiszabása indokolt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést megállapítva, a törvényességi óvással megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte, és az ügyet új eljárásra a korábban eljárt városi bíróságnak visszaküldte. (B. törv. I. 1270/1984. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére