PK BH 1985/272
PK BH 1985/272
1985.07.01.
A jogtanácsosi névjegyzékbe való felvétel feltétele – egyebek között – az, hogy a kérelmező egyetemi jogi végzettséggel rendelkezzék, és a külön jogszabály szerinti vizsgát letegye. E feltételek hiányában csak akkor van helye a névjegyzékbe való felvételnek, ha a kérelmező a korábbi jogszabályok szerint jogosult volt jogtanácsosi munkakör betöltésére [1983. évi 3. sz. tvr. 3. § (2) bek., 21. § (2) bek.].
I. A kérelmező jogtanácsosi névjegyzékbe való bejegyzés iránti kérelmét az elsőfokú bíróság végzésével elutasította. Az ügyiratokhoz csatolt okiratok alapján megállapította, hogy a kérelmező 1944. március 4-én államtudományi doktorátust szerzett, 1950-től kezdődően vállalatnál jogtanácsosi, illetve jogi előadói munkakörben dolgozott. A kérelmet az elsőfokú bíróság az 1983. évi 3. számú törvényerejű rendelet (Tvr.) 3. §-ának (2) bekezdésére hivatkozva utasította el, azzal az indokkal, hogy a kérelmező a jogtanácsosi bejegyzéshez szükséges egyetemi jogi végzettséggel nem rendelkezik, és a külön jogszabály szerint előírt vizsgát nem tett.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a kérelmező fellebbezett. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének a megváltoztatását, a névjegyzékbe való bejegyzés elrendelését. Fellebbezésében azzal érvelt, hogy a Tvr. 21. §-ának (2) bekezdése értelmében, aki a korábbi jogszabályok szerint jogtanácsosi munkakör betöltésére jogosult volt, azt – kérelmére – az e törvényerejű rendeletben meghatározott feltételek hiányában is be kell jegyezni a jogtanácsosi névjegyzékbe. Hivatkozott arra, hogy korábban közszolgálati alkalmazott volt, majd – 1950-től kezdődően – vállalati jogtanácsosi, “illetve ilyen jelleggel munkaköréhez kapcsoltan jogi előadói munkakörben” dolgozott. Szakmai oktatásban vett részt. Vizsgára bocsátás iránti kérelmét munkáltatójánál 1962 márciusában előterjesztette, de erre választ nem kapott.
II. A fellebbezés nem alapos.
A Tvr. 3. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogtanácsosi névjegyzékbe való felvétel feltétele – egyebek között – az, hogy a kérelmező egyetemi jogi végzettséggel rendelkezzék, és a külön jogszabály szerinti vizsgát letegye. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg végzésében, hogy ezeknek a feltételeknek a meglétét a kérelmező nem igazolta.
Tévesen hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy bejegyzését a Tvr. 21. §-ának (2) bekezdése teszi lehetővé. Az idézett jogszabály alapján a bejegyzést akkor kell elrendelni, ha a kérelmező igazolja, hogy a korábbi jogszabályok szerint jogtanácsosi munkakör betöltésére jogosult volt.
A korábban hatályban volt, a jogtanácsosokról szóló 17/1971. (IV. 28.) Korm. számú rendelet (R.) 5. §-ának (1) bekezdése szerint azonban jogtanácsosként – egyéb előfeltételek mellett – azt lehet alkalmazni, aki az egyetem állam és jogtudományi karán jogi doktori oklevelet szerzett, és az előírt szakvizsgát letette. Az R. 16. §-a értelmében az előírt szakvizsgát tett önálló jogi előadó a rendelet hatálybalépésével jogtanácsosként, a vizsgát nem tett önálló jogi előadó pedig előadóként folytathatta működését. Az R. végrehajtásáról szóló 4/1971. (X. 19.) IM számú rendelet (Vhr.) 6. §-ának (2) bekezdése értelmében az R. hatálybalépése után kizárólag az előírt szakvizsga letétele alól adható felmentés, az egyéb alkalmazási feltételek alól felmentés adására pedig az 1001/1968. (I. 5.) Korm. számú határozat volt az irányadó.
A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megkereste az Igazságügyi Minisztérium Személyzeti és Oktatási Főosztályát. A minisztérium átiratában foglaltak alapján az elsőfokú bíróság végzésében megállapított tényállást azzal egészíti ki, hogy a kérelmező neve sem a mentesítési kérelmek, sem a szakvizsgára jelentkezettek névmutatójában nem szerepel. A jogszabályban előírt képesítés, vizsga, illetve feltételek alóli mentesítés hiányában a kérelmező a Vhr. hatálybalépése után nem volt jogosult jogtanácsosi munkakör betöltésére, és így a Tvr. 21. §-ának (2) bekezdése alapján sem jegyezhető be a névjegyzékbe.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a fentiekkel kiegészített, helyes indokai alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. IV. 21 027/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
